28. fejezet - Ramsay

Sziasztok, Drágák!

A szívroham kerülget - 41 feliratkozó! *.* Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, egyben köszöntöm az új olvasókat! :) 

Szívesen olvasnám a véleményeteket, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat!

Ahogy a címből is kiderül, Ramsay fejezete következik. Aki kicsit is ismeri a karaktert, tudja, mire számíthat... Figyelmeztetnék minden kedves olvasót, hogy a tartalom felkavaró lehet, erősen felnőtteknek ajánlott. Az erőszakra sosincs mentség. Soha.

Ennek ellenére szörnyen várom a véleményeteket, talán még egy fejezet előtt sem izgultam még! 

Jó olvasást!

Ramsay a lábával rúgta be az ajtót maga mögött, és éhes tekintettel figyelte a leányt, akit asszonyává akart tenni. Fakó, élettelen kék szeme ezúttal elevenen csillogott, majdnem annyira, mint mielőtt készült megnyúzni valakit. A kínzáson túl csupán egyetlen dolgot szeretett igazán: meghágni a nőket, ameddig kedvét leli bennük, azután hosszas tortúra után végezni velük, majd elhajítani üres porhüvelyüket.

Még a fülében csengett apja jeges hangon elsusogott figyelmeztetése: ha képtelen is a gatyájában tartani a farkát, legalább ne nemzzen fattyút a leánynak.

-          Gondoskodj róla, hogy minden este megigya a holdteát! A menyegzőig még számtalan előkészület vár ránk. Addig hivatalosan nem lehettek együtt. Ezek az északi urak nem néznék jó szemmel, hogy a frigy megköttetése előtt ágyba viszed a feddhetetlen Eddard Stark lányát. Egy idő előtt a hasába ültetett kölyök romba döntené a terveimet – mondta Roose Bolton.

Bizonyára sokkal szigorúbb lett volna, ha Lyanna teste még érintetlen. Ám az a hír járta, hogy lord Petyr Baelish már letépte a kis farkas virágát. Így hát Bolton nagyúrnak sem volt rá oka, hogy megvonja fiát a gyönyörök kertjétől. Még annak tudatában sem, hogy fattya bizonyára fel fogja dúlni azt.

Ramsay gondoskodott a holdteáról, és esze ágában sem volt a gatyájában tartani a farkát, mikor ott volt karnyújtásnyira egy hamvas leány, akit a magáévá tehetett, amikor csak kedve szottyant hozzá. Ragadozómosolya megvillant, ahogy közeledett áldozatához.

            Lyanna oda sem kapta a fejét a nehéz faajtó döndülésére – nagy kortyokban itta ugyanis a kis asztalra odakészített bort, amelyet maga Ramsay is szívesen csapolt néhanapján. A férfi elmosolyodott, majd lassú mozdulattal nyalta meg az ajkát. Máris fogára valónak érezte a leányt. Gyűlölte azokat a nőket, akik fintorognak a bortól, de Lyanna szemmel láthatóan nem ilyen volt. Ramsayt pedig nem érdekelte, hogy a félelem miatt ilyen acélos-e.

Nem szólt egy szót sem, csak Lyanna mögé lépett, és szorosan hozzásimult. Érezte, hogy a leány megmerevedik, de nem rázta meg az önkéntelen reakció. Bizonyosan félrehajította volna ingerültségében a leányt, ha az máris a nyakába omlik. Sokkal jobban szerette ugyanis, ha ellenkeznek vele, legalább kezdetben. A lány egyébként is gyönyörű volt, őt pedig még inkább felingerelte a tudat, hogy egy jeges, nemes kis Stark ellenállását kell letörnie. A dac és az undor viszont az egekig korbácsolták a vágyát. Nekifeszült Lyannának, és élvezte, hogy testüket csupán vékony ruharétegek választják el egymástól. A nehéz bundát levetve leendő asszonya formás hátsója kirajzolódott a hófehér ruha alatt, s ő alig várta, hogy belemélyessze a fogait.

Durva mozdulattal kapta el a leány vékony csuklóját, és addig csavarta, míg a bronzpohár halk csendüléssel földet nem ért. Lyanna ajkát egyetlen jajdulás sem hagyta el, összeszorította konok arckifejezéssel a száját, és ha fájt is a szorítás, nem adta jelét. Makacsul meredt maga elé a padlóra. Ramsay még hevesebb izgalomba jött. Hisz megszokta, hogy áldozatai vadul sikoltoznak, és ez egy idő után csak megzavarta, ráadásul előfordult, hogy dühe következtében idő előtt kivégezte az átkozott szajhákat, azután pedig puszta kezével kellett befejeznie azt, amire a nőket tartotta. Lyanna teljesen másnak mutatkozott, mint az eddigiek, annak ellenére, hogy mily nemes családból származott, ez pedig igencsak tetszett a férfinek. Nem tudott tovább várni, nem is akart.

Erőteljes mozdulattal maga felé fordította Lyannát, és ádáz tekintettel még erősebben markolta a csuklót, amin lassan kezdett kivörösödni a fehér bőr. A lány hevesen ziháló mellkassal hajtotta le a fejét, és hátrálni próbált, ám Ramsay sokkal erősebb volt nála. Vasmarka még eltéphetetlenebb láncként kulcsolódott Lyanna csuklójára, hiába vergődött a madárka, nem menekülhetett el. Még egyet rántott a lányon, hiszen kíváncsi volt rá, mennyi fájdalmat bír, s ezzel végre előcsalta a várva várt jajszót: Lyanna halkan felnyögött. Ramsay ajka torz mosolyba rándult, majd szabad kezével megragadta a lány állát, és felemelte a fejét.

Lyanna szeme a riadalom, a gyűlölet és a jelentős mennyiségben elfogyasztott bor különös egyvelegétől csillogott, miközben hasztalan vergődött a férfi szorításában. Ramsay erősen tartotta a lány állát, a másikkal pedig a karját. Gyorsan mozdult, és ellentmondást nem tűrve tapasztotta a száját Lyanna ajkaira.

Mindig felkorbácsolta a vágyát, amikor megérezte a nők bőrén a félelem fanyar aromáját. A kis farkas ajkának ízét megédesítette ugyan a bor valamelyest, de keveredett a rettegés hamisítatlan zamatával. Ramsay mohón csókolta a vadul vergődő leányt, s hiába küzdött leendő arája, a következő pillanatban már összefonta a nyelvét is az övével. Lyanna tehetetlen nyögései csak még jobban feltüzelték, s amikor a leány beleharapott a szájába, elégedetten felhördült, majd vigyorogva taszította el magától áldozatát, aki az ágynak ütközött, hogy azután egyensúlyát veszítve zuhanjon rá.

Ramsay már oldozta is a nadrágját, miközben fél kézzel a kancsóért nyúlt, s felhajtotta a maradék bort, leöblítve a vért a szájról. A falhoz vágta a kancsót, ami fémes zendüléssel zuhant a földre. Lyanna hevesen emelkedő-süllyedő mellkassal hevert az ágyon – talán kimerítette a nedű, amit oly előrelátóan fogyasztott, ám szíverősítés helyett legyöngítette. Ramsay kihasználta az átmeneti aléltságot: már ott is termett a lány fölött, és a combjára markolt, majd feljebb csúsztatta a kezét a már-már pajzánul felgyűrődött, hófehér ruha szegélyéhez. Lyanna felnyögve vonaglott meg, és mindkét kezét ökölbe feszítve kezdte ütni Ramsay mellkasát. A férfi izgatottan elmosolyodott, pupillái kitágultak, majd szabad kezét meglendítette, s jókora pofont kevert le a leánynak. Lyanna feje oldalra bukott, s az ajkán Ramsay vére mellé ezúttal kicsordult a sajátja is. A tekintete elködösült, Ramsay pedig kihasználta, hogy nem mocorog, és feltépte a ruhát. A cafatokat az ágy mellé hajította, és elégedetten nézett végig az alatta elterülő, alabástrombőrű testen. Megszokta, hogy az elé táruló látvány vad munkájának hű térképe – ám ezen a makulátlan, sima bőrön még nyoma sem volt a szívások, a harapások, az erősen szorító ujjak nyomainak. Alig várta, hogy rajta hagyja a kézjegyét.

Szinte áhítattal simított végig Lyanna combján, a következő pillanatban azonban már mindenfajta finomkodást mellőzve mélyesztette két ujját a lány testébe. Lyanna ettől újra eszméletére tért – fájdalmasan felnyögött, és Ramsay felkarjába markolt. A férfi más körülmények között újbóli pofonnal jutalmazta volna a hirtelen mozdulatot, ám most elnézően elmosolyodott.

-          Száraz vagy, mint a csont. Akarod, hogy behívjam Bűzöst, hogy megnedvesítsen? – duruzsolt Ramsay a fülébe, miközben ujjai elhagyták a lány testét, hogy azután újult erővel mélyedjenek el a forróságba.

Lyannához hajolt, és lenyalta a lány ajkairól összekeveredő vérüket, aztán a nyakába bújt, és tőle szokatlan lágysággal húzta végig a nyelvét a finom, papírvékony bőrön. Rátapadt a lány nyakára, és fogai közé csípve a bőrt, szívni kezdte. Az ujjai fáradhatatlanul hagyták el, majd találtak rá újra Lyanna combjai közére. Elégedetten elvigyorodott: érezte ugyanis, ahogy egyre könnyedebben csúsznak az ujjai, és mintha Lyanna tiltakozása is egyre erőtlenebbé vált volna, bár leendő arája még mindig durván szorította a felkarját, de ő meg sem érezte. Azt akarta, hogy akadálytalanul merülhessen el először a lányban, ezért még egy kicsit folytatta munkáját, majd Lyanna fölé magasodott, és villámgyors mozdulattal tette magáévá. A leány szűk volt és meglepően nedves, szorító forróság fogta satuba Ramsayt, amitől önkéntelenül felnyögött, noha máskor nem szokta kifejezni, mennyire élvezi, amit csinál. Lyanna mind a tíz körme a bőrébe mart, ahogy a leány felnyögve kapaszkodott meg a vállaiban, de nem érdekelte, sőt, csak fokozta a vágyát az enyhe fájdalom. Nem kímélte többé Lyanna bőrét: éhesen csapott le éles foga, hogy mindenütt harapás- és szívásnyomokat ejtsen rajta, a kebleken, Lyanna vállán, a nyakán. Egyre mohóbban mozgott, érezte, hogy a forró és szűk szorítás hamarosan végez vele. Perceken belül valóban eljött a beteljesülés, ő pedig hangosan és gyötrődve felnyögött, ahogy megkönnyebbült.

Lyanna mellé gördült, majd felkönyökölt, és elégedetten szemlélte a művét: magját a leány combjaira csordulva, a bőrön pompázó számtalan véraláfutást, a kipirult arcot. Leendő arája nem sírt, amiért különös érzés bontakozott ki Ramsayben: a tisztelet. A leány tehát bátornak bizonyult, sziklaszilárdnak. Erős, nemes vérű fiakat fog szülni neki, és Ramsayt ez végtelen megelégedettséggel töltötte el. Lyanna lesz a kulcsa annak, hogy végre kitörjön a fattyú szerepéből. A leány által teljes értékű úr válik belőle. Alig várta a percet. Remélte, hogy Lyanna engedelmesen szegődik mellé ezen az úton, és nem kell megölnie, miután fiút szült neki. Mi tagadás, kedvére és fogára való volt a leány, el tudta volna viselni, hogy sokáig élvezze őt. Talán életük végéig is.

Kimászott az ágyból, és úgy, ahogy volt, pőrén lépett az asztalához, amin ott várakozott az előre elkészíttetett holdtea. Kivételesen hajlandó volt rá, hogy megfogadja az apja tanácsát, hiszen nem fattyúra volt szüksége, hanem törvényes utódra egy Starktól. Éppen itt volt az ideje, hogy a Bolton és a Stark ház összefonódjon eltéphetetlen kötelékekkel fűződve egymáshoz.

Ramsay felmarkolta a bronzpoharat, és visszaült az ágyra Lyanna mellé. A leány kezdett magához térni, és ahogy Ramsay feléje mozdult, megrándult, de amikor meglátta, hogy mit kínálnak neki, láthatóan elbizonytalanodott és meglepődött. Ramsay önkéntelenül elmosolyodott. Tehát a leány attól félt, hogy azonnal kap egy fattyút a hasába. Az nem fordult meg a csinos fejecskéjében, hogy Ramsayt a puszta élvezet és a kíváncsiság vezéreli. Lyanna habozva nézett rá, majd lassan átvette a poharat, és nagy kortyokban nyelte a holdteát. Mikor eltüntette az egészet, remegő kézzel nyújtotta a poharat leendő férjének, aki elhajította azt a szoba másik végébe.

Feltett szándéka volt, hogy az egész éjszakát Lyannával tölti. Nem szokott együtt aludni áldozataival – no, de nem is éppen pihenést tervezett –, de leendő arájával akart maradni, hogy bármikor használhassa, és hogy ő maga gondoskodjon arról, hogy a leány nyugton maradjon, s ne kíséreljen meg szökést. Lyanna fegyvertelen volt, híres rémfarkasa sem érkezett meg vele. Ramsay biztos volt benne, hogy a vadállat a közelben kóborol, és bármikor megjelenhet, de nem izgatta magát különösebben emiatt. Vérebei könnyedén elbántak volna bármilyen rémfarkassal, s ami azt illeti, ő maga is szívesen megmérkőzött volna az állattal. De tudta, hogy a nők veszélyesek tudnak lenni, más is lehet az okos kisfarkas tarsolyában, mint egy vadállat. Ki akarta ismerni Lyannát.

Odafeküdt tehát az ágyra, a leány rémülten meredt rá, de nem törődött vele. Erőteljes mozdulattal húzta magához, majd meglepő gyengédséggel csókolta meg a száját. Lyanna vergődése lassan csitult, és nem ellenkezett túlságosan akkor sem, amikor Ramsay maga fölé fordította, és az ölébe ültette. Ramsay felült, hogy kezelésbe tudja venni a még fehér bőrfelületeket, miközben mozgatni kezdte magán Lyannát, erőteljesen markolva a lány csípőjébe. Leendő arája végigmarta a mellkasát a körmeivel, de Ramsaynek immáron kifejezetten tetszett, ahogyan az is, hogy a leány önszántából mozog rajta. Úgy tűnt, a bor jótékony hatást tett rá, feloldotta a gátlásait, talán a félelmeinek javát is. Ő lepődött meg a legjobban, amikor perceken belül a gyönyör félreérthetetlen jeleit fedezte fel Lyannán, aki pihegve omlott a nyakába, nem törődve azzal, hogy nemrégiben még hevesen küzdött ellene. Ramsay nem is sejtette, hogy ez ilyen jó érzés lehet, a látványról már nem is szólva. Azonnal elszállt, majd eldőlt Lyannával együtt. A leány szemmel láthatóan azt sem tudta, hol van, mert elfordult és összegömbölyödött az ágyon összegyűrt szőrme alatt, de nem tiltakozott, amikor Ramsay hátulról hozzásimult.

-          Jó éjszakát, lady Bolton! – súgta széles mosollyal.

Elégedetten húzta végig az ujját Lyanna megviselt testén, ajkán mosoly játszott, miközben a leány alvó arcára pillantott. Nagy kegyesen úgy döntött, hagyja egy kicsit pihenni, ám szándékában állt még használni őt az éjszaka folyamán. Abban pedig már biztos volt, hogy a következő szukáját Lyannának nevezi majd, hiszen minden kutyája a legélvezetesebb szeretőkről kapta a nevét. Lyanna pedig talán a legjobb volt mindközül.