27. fejezet - Petyr

Sziasztok, Drágák!

Még mindig alig hiszem el, hogy 40 feliratkozó, akárhányszor feljövök, elönti a szívemet a hála és a boldogság. Köszönöm nektek. 

Boldog vagyok, hogy néhányan kommenteltek is, lelkesen buzdítok mindenkit a véleményének megírására!

Nem is húzom sokáig az időt, jó szórakozást és jó olvasást!

Lord Petyr Baelish-nek igazán kiváló és megelégedésre okot adó élete volt Sasfészekben, sokkal megfelelőbb, mint Királyvárban. Mindenütt érezte ugyan az egykori Király Segítőjének, Jon Arrynnak a jelenlétét, de ez nem különösebben zavarta. Amíg élt, addig sem volt gondja az idősödő, saját utakon járó Segítővel. Arryn Robert király fattyai után kutatott – Petyr jól tudta, s elraktározta magában azt az információt, amire ebből szüksége lehetett. Tulajdonképpen üdvözölte Arryn tevékenységét, hisz ő maga is mindig mesterkedett valamiben. Ellenben régi vágya volt megkaparintani Sasfészket, az Arryn-család impozáns és bevehetetlen központját. Életviteléhez jobban illett a hegyek között elhelyezkedő erőd, mint Királyvár, noha az intrikáktól bűzlő főváros pezsgését néhanapján hiányolta.

Ez volt nagyszabású terve, ezért kellett magára hagynia Lyannát: hogy megszerezze Sasfészket, s tervei szerint ez csak az első lépés volt egy hosszadalmas és diadaltól teljes játszmában. Ezzel együtt azonban kénytelen volt feleségül venni Jon özvegyét, Lysát is, az asszony pedig könnyek között omlott a mellkasára, mindent elhitt neki. Petyr nem mutatta undorát.

Lysa, újdonsült felesége Tullynak született, de ami ennél kínosabb – Catelyn Stark húgának. Így hát sosem érdekelhette Petyrt, ami az asszonynak örök fájdalom lehetett. Petyr azért gondoskodott arról, hogy az ifjabb Tully leány szüzességét elvegye, de ennél többet sosem adott – vagy vett el. Azt a tényt azonban sosem feledte, hogy Lysa az őrületig szerelmes belé.

Így hát a megfelelő időben kezdte behálózni Lysát, majd hős és imádattól eltelt lovagként járult elébe. Elvette a nőt, megkaparintotta Sasfészket. Lysa elvakult régi vágyának beteljesülésétől. Petyr kegyeinek keresése közben meg sem fordult a fejében, hogy a férfi nem rá vágyik. A férfi érthető módon nem avathatta be tervének kínos részleteibe Lyannát, minduntalan arra gondolt, hogy Lysát a későbbiekben ki is hagyja a történetből. Noha egyelőre nem találta még ki ennek részleteit. Jobb lett volna töredelmesen bevallani mindent, de tartott tőle, hogy ezt Lyanna nem bocsátaná meg neki.

Petyr úgy tervezte, hogy innen, Sasfészek bevehetetlen erődjéből irányítva terjeszkedik tovább, innen szerzi vissza Lyannának Északot, s együtt uralkodnak majd a leányt illető területen, ha ifjú kedvese is úgy akarja.

Petyr sosem akart király lenni, igényeinek sokkal inkább megfelelt a háttérből irányító manipulátor kényelmes és ördögi pozíciója. Jóval kevesebb felelősség terhelte, s bármikor elhagyhatta a süllyedő hajót, magára hagyva az uralkodót. Természetesen Lyannát sosem akarta magára hagyni.

Sasfészek egyetlen hátránya a beérkező levelek csigalassúsága lehetett. Petyr hátrahagyott néhány kémet nemcsak Királyvárban, de Észak különböző pontjain is, azonban a hírek dühítően későn érkeztek meg hozzá. Ez bosszantotta, noha talán kevésbé, mint kellett volna. Így is éjt nappallá téve a terveinek megvalósításán dolgozott. Szokásához híven alig aludt, mégis tetterőtől eltelve járt-kelt.

Néhány napja történt egykori felesége tragikus és kellemetlen öngyilkossága. Petyr nem érzett bűntudatot. Természetesen Lysa nem lehetett a felesége túlzottan sokáig, meg kellett halnia, ezzel rá és gyönge, beteges fiára hagyva Sasfészket. Petyr maga hajította át a vár nagytermében tátongó, egyébként mindig lezárt lyukon. Szerencséjére Lysa hisztérikus, őrületbe forduló természete éppen kapóra jött, az udvar készséggel elhitte, hogy a hullámzó kedélyű asszony önként vetette magát a lyukba, szerető férje minden könyörgése ellenére.

Az árván maradt Robert pedig drága mostohájához fordult oltalomért – éppen, ahogy Petyr akarta. A fiúcska hamarosan Petyr bácsinak szólította, és minden kicsinyes panaszát rázúdította, Petyr pedig megértően és figyelmesen hallgatta. Ő lett Robert legfőbb bizalmasa és legodaadóbb híve. Napról napra szőtte hálóját Sasfészek ifjú ura köré, az udvar népének a megtört férj álcáját mutatta.

Ebben a kérdésben nem is kellett túlzottan színészkednie. Csak engedte, hogy előtörjenek az érzései – már amik Lyannát érintették. Hiszen valójában őt veszítette el, nélkülöznie kellett, s ki tudja, mikor hozhatta Sasfészekbe.

Feltett szándéka volt nőül venni a leányt, ahogy ígérte neki, ahhoz azonban el kellett telnie bizonyos időnek. Robertnek és az embereknek is jó szívvel kellett fogadnia Lyannát. Nem sejthették, hogy Petyr mindvégig őt szerette, s csak az alkalomra várt, hogy idehozza.

Úgy tervezte, hogy folytatja a Királyvárban megkezdett színjátékot, s Lyannát pártfogoltjaként hozza ide, majd pedig úgy tesz, mintha csak Sasfészekben bontakoznának ki gyengéd érzelmei. Végül, természetesen rengeteg önmarcangolás után, nőül veszi Lyannát, s az ifjú Robert gyönyörű, gyengéd nevelőanyát kap – ha még él addigra.

Petyr mesélt néhány szót Lyannáról a fiúcskának. Elmondta neki, hogy nehéz élete volt, s hogy ő is elveszítette a szüleit. Megosztotta vele, hogy a leánynak két kisöccse is van, így bizonyosan Robertért is rajong majd. Érzelmei nem mutattak többet, mint egy aggódó pótapa vagy pártfogó képét. Belül forrongott, ahányszor csak leírta Lyannát Robertnek. A fiú, úgy tűnt, máris rajong a leányért, akit vörös hajkoronájú angyalnak nevezett, és állítása szerint alig várta, hogy láthassa.

Nem telt el nap úgy, hogy Petyr ne gondolt volna Lyannára, bájos, csábító szépségére, éles eszére, cserfes szájára, kedvességére, levendulaillatú ölelésére. Sóvárgott a kedvese után, de mivel igen fegyelmezett ember volt, csak akkor láthatták bánatát, ha ő akarta. Akkor sem tudhatta senki, kiért szomorú valójában.

Addig a néhány gyötrelmes napig, amíg Lysa férje volt, igencsak nehezére esett az asszony kedvére tenni. De a szent cél lebegett a szeme előtt. Mindenesetre így is meg kellett küzdenie a bűntudattal, amiért mást tart a karjában, míg törékeny és káprázatos kedvese utána sír. De úgy gondolta, csekély ár ez a végső boldogságért, aprócska kitérő a jólét érdekében.

Úgy érezte, Sasfészek kiváló menedék és otthon lesz Lyanna számára, amíg vissza nem hódítják Derest. De talán Lyanna megszeret itt, s nem is akar elmenni. Azt remélte, hogy ifjú kedvese megbocsát majd neki az eltűnéséért, tudván, mi mindent tett közös boldogságukért és biztonságáért. Azt gondolta, az egész élet a rendelkezésére áll, hogy kiengesztelje Lyannát. Némi tépelődés után kész volt mindent töredelmesen bevallani, és könyörögni a bocsánatáért. Mindent meg akart tenni a leányért, ennek első lépése pedig Sasfészek volt.

Írni akart a leánynak, hogy megnyugtassa, hogy elmondja neki, hamarosan érte megy, hogy szereti és csak rá gondol, de a rettenetes hírzárlat miatt úgy érezte, felesleges bajlódnia – talán előbb viszontlátják egymást, minthogy a levél célhoz érne. Ráadásul nem akart lelepleződni sem. Különben is, szemtől szemben, Lyannát a karjában tartva nagyobb esélyt érzett a megbocsátásra. Úgy tapasztalta, hogy a szerelmese képtelen ellenállni neki, ha az érzelmektől égő szemébe néz, ezt a varázst pedig még ő sem tudta volna előidézni holmi levélben. Magában csiszolgatta hát a beszédet, amiben feltárta minden gondolatát, érzését. Alig várta, hogy elmondhasson mindent Lyannának. Még soha nem történt meg korábban, hogy nyomasztotta a hazugság, ám ezúttal feszítette valami, nehéznek érezte a lelkét. Vágyott arra, hogy Lyanna megszabadítsa a terhétől.

Hideg, jeges idő köszöntött rájuk hamarosan. Éppen Robert oldalán ült a nagyteremben elhelyezett, jókora asztal mellett, s a kissé nehéz felfogású fiúcskát tanítgatta, amikor az egyik szolgáló levelet adott a kezébe. Érdeklődve, minden előzetes érzés nélkül bontotta fel a pergament, miközben Robert nehézkesen, motyogva olvasott mellette.  Az írást nem ismerte fel. A szavak indulatosan hevertek egymáson, nem tagolták a szöveget az ideges ujjak. Petyr kezdett rosszat sejteni. A jókora kandallóban ropogó fahasábok ellenére jeges érintés borzongott végig a gerince mentén.

Te gyáva féreg, aki magadat egy gyönyörű, vörös hajú leány szerelmének véled! Lyannát elvitték. Deresbe hurcolták, ahol Havas Ramsayhez adják feleségül. Azt hiszem, a hozzád hasonló patkányok pontosan tudják, kicsoda az a vadállat. Remélem, örökre kísért majd a kép, amint a fattyú bemocskolja a kedvesedet, és mindez miattad történik. Ha nem bújtál volna el, bizonyára már megöltelek volna. De ne aggódj, ez is megtörténik, ha leszámoltam a szajhák régenskirálynőjével és a vén oroszlánnal. Maradj, ahol vagy, bújj el, előlem nem menekülhetsz. És ha mégis, a lelkiismereted örökké kínozni fog. Ha van olyanod.

Oberyn Martell, aki előbb végez veled, minthogy elmenekülj, te kutya

Petyr elsápadt, ezúttal képtelen volt elrejteni az érzéseit, amit tornádóként söpörtek végig rajta. Szavak keringtek körülötte, újra el kellett olvasnia a sorokat, mire felfogta szörnyű értelmüket. Az csöppet sem érdekelte, hogy Oberyn végezni akar Cersei és Tywin Lannisterrel. Azon sem kezdett elmélkedni, hogy hogyan bukkant a nyomára Dorne hercege. Nem foglalkoztatta, hogy meg akarják gyilkolni. Csak az érdekelte, hogy Lyannát máshoz adják. Oberynnek igaza volt: jól tudta, kicsoda Ramsay és mire képes, a rettenetes tetteiről szóló hírek Sasfészekig is elértek. A dajkája gyakorta a szörnyű fattyúról szóló rémmesékkel szórakoztatta Robertet.

Petyr keze remegett, ahogy gombóccá gyűrte a levelet. A hírek lassú folydogálását tekintve talán már hetekkel ezelőtt elhurcolták Lyannát, s újabb hetekké duzzadt az idő, mire hozzá elért a hír.

Robert tovább nyökögött a könyv fölött, semmit sem érzékelt Petyr bácsi megváltozott hangulatából, amit a férfi nem is bánt. Ezúttal nem tudott volna uralkodni magán, képtelen lett volna nyugalmat erőltetni a vonásaira.

Petyr körül forgott a világ, le kellett hajtania remegő tenyerébe a fejét, hogy újra lásson, hogy újra tudjon gondolkodni. Nem akart belegondolni, hogy mi történhetett azóta Lyannával... Bizonyára már Deresben van. Talán a fattyú már rá is tette vértől mocskos kezét. Talán már át is gázolt azon a szent területen, ami odáig kizárólag Petyré volt...

Erre gondolni sem bírt. Nem hagyhatta, hogy a leány, akivel annyi terve volt, aki miatt mindezt tette, másé legyen. Főleg egy olyan érdemtelen fattyúé, mint Havas Ramsay.

Tudta, hogy nagy hibát követ el, de felpattant, a szolgájáért kiáltott. Robert értetlenül meresztette rá fakó, mindig könnyben úszó szemét, nyafogni kezdett, s Petyrnek nem volt türelme túl sokat magyarázkodni.

-          El kell mennem egy időre, fiam. De sietek. Ígérem.

-          Tán a vörös hajkoronájú angyalért mész, Petyr bácsi? – kérdezte fejhangján Robert.

-          Ha minden megfelelően halad, akkor magammal hozom őt – felelte Petyr.

Robert tovább kérdezősködött, de ő nem válaszolt neki, utasításokat osztogatott. Tudta, hogy ugyanabba a csapdába készül belesétálni, mint annak idején, amikor párbajra adta a fejét. Erővel akart gondolkodni ész helyett. De nem volt maradása, tennie kellett valamit. Hosszú út állt előtte, a magányos napok alatt akarta kitalálni, hogyan kerüljön Lyanna közelébe.

-          Robert nagyuram! Lyanna talán veszélyben van, ahogyan Észak is. Egy hozzád hasonló úr talán nem akarná, hogy ez így legyen. Talán összegyűjtené a hozzá hű katonákat, s Észak meghódítására indulna – mondta bizalmasan a fiúcskának –, édesanyád is ezt akarta – tette hozzá.

Robert nagy, vizenyős szemével rámeredt, de láthatóan megértette, mi a feladata, s máris azt gondolta, az egész az ő ötlete volt. Sipítva kezdett parancsokat rikoltani. Petyr elégedett mosollyal figyelte.

Nem tétovázott túlságosan soká. A Sasfészekben szerzett legbizalmasabb és legerősebb öt emberét utasította, hogy készüljenek fel a nagy útra. Szíve szerint egyedül indult volna, ám tisztában volt gyengeségeivel ugyanúgy, ahogy erősségeivel. Védelemre volt szüksége. S ha sikerülne visszakapnia Lyannát, őt is óvni kell. Ahhoz pedig ő nem elég erős.

Rövid búcsút vett Roberttől, aki meglepő magabiztossággal állt emberei körében. Petyr pedig elindult, hogy visszaszerezze a leányt, akit annyi év után megszeretett.