26. fejezet - Bűzös

Sziasztok, Drágák!

Először is: jééézusmáriaszentjózsef, 40 feliratkozó! *.* El sem tudjátok hinni, mennyire boldoggá tett, amikor megpillantottam ezt a hihetetlen számot. Mikor több mint egy éve megnyitottam a blogot, reménykedni sem mertem abban, hogy valaha ennyien fogjátok követni a történetet. Köszönöm!

Igyekszem meghálálni a sok kattintást és ezt a szép, kerek számot, úgyhogy kivételesen időben hozom az új részt. 

Jó olvasást, várom szeretettel a véleményeteket!

A megtört, fiatal férfi, akit egykor Theon Greyjoynak hívtak, kitágult szemmel itta be Roose Bolton érkező embereinek látványát. Egy tébolyult pillanatig átfutott meggyötört, átmosott elméjén egy kép: ő volt az, egészségesen, erősen, amint Robb Stark oldalán lovagolt egy sokkalta impozánsabb és fegyelmezettebb, s ami a legfőbb, győztes sereg élén. Pimasz mosolya ott játszadozott az ajkán, biztosan ülte meg a lovat, s léptetett mellette a barátja, akinek megállás nélkül mesélte pajzán vicceit, hogy végre halvány mosolyt csaljon Észak királyának arcára. Emlékezett rá, milyen komor volt Robb, mennyire megviselte az uralkodás, a felelősség, ami a nyakába zúdult. Noha kihúzta magát, és szálfaegyenesen ülte meg a lovat, Theon látta, hogy a fiú fiatal homlokát ráncok szelik át. Aggódott barátjáért, de tudta, hogy ő mindig ott lesz Robbnak, hiszen nemcsak barát volt, hanem fivér is. Akkor és ott úgy hitte, Robb kormányzójaként éli majd le az életét, s a Starkok és a Greyjoyok örök szövetségben, békében uralják majd Északot. Az a könnyelmű fiú nem hitte volna el ennek az emberi roncsnak, hogy létezik fájdalom, veszteség. Az egykori pimasz siheder nem gondolta volna, hogy többé senki sem tartja majd embernek, még ő sem önmagát. Sosem hitte volna, hogy egyszer majd a halálért imádkozik valamennyi istennek, akit csak ismert. Hiszen az élete kevesebbet ér, mint egy rühes kutyáé. Miért éljen hát?

Az emlék Bűzös szívébe mart, s a könnyei is kibuggyantak volna, ha maradt volna még belőlük. Megrázta a fejét. Ijedten lesett Ramsay Boltonra – mintha a fattyú kitalálhatta volna nosztalgikus gondolatait. A másik ember gondolatait. Azok nem az én gondolataim! Én Bűzös vagyok, rímel arra, hogy bűnös. Lehajtotta a fejét, szipogott, keze fejével törölte meg nedvedző orrát.

A bőr nyakörv, amelyet három nappal azelőtt kapott, ott feszült lesoványodott, pergamenbőrű nyakán. A vastag béklyó megcsörrent a mozdulatára. A láncszemek vaskarikán kapcsolódtak a nyakörvhöz, a végét pedig Ramsay tartotta a kezében.  Bolton fattyának arcán rémisztő mosoly játszott, s időről időre megfeszítette a béklyót, Bűzös pedig megrándult, és engedelmesen felvakkantott reszkető, vékony hangján – ahogy gazdája tanította neki.

Aznap reggel megfürödhetett jeges vízben, s már a kutyák ketrecébe sem kellett visszamásznia a nagyúr harci ebei közé. Még reggelit is kapott, s ezúttal nem kellett a felhergelt kutyákkal megverekednie a pár falatért. Jókora karéj kenyér várt rá, rajta csupán két-három penészpöttyel, s vékony mézréteg csillant rajta aranylón. Bűzös szuszogva vetette rá magát az ételre, egy csepp méz sem veszett kárba. Mohón nyalogatta a pompás lakoma után csontsovány, mocskos ujjait.

A reggelit követően az a megtiszteltetés érte, hogy Ramsay nagyúr mögött botladozhatott a láncra fűzve, s várhatta vele a férfi menyasszonyát. Bolton fattya elmesélt mindent Bűzösnek a lányról. Nem tartotta többre szolgáját egy kutyánál, s kedvenc vérebeinek is gyakran elmondta az ügyeit. Szerette, ha nem szólnak neki vissza, vagy ha igen, akkor üres szólamokat, amik nem érdeklik valójában, és könnyedén elengedheti őket a füle mellett. Bűzös tudta ezt, így figyelmesen hallgatta ura szavait.

-          Lyanna Stark az, Bűzös. Ódákat zengtek a kis vörös farkas szépségéről és eszéről. No, persze az észre itt nem lesz szüksége, azt hamar kiverem belőle. – Kuncogása úgy hangzott, mintha jeges ujjak körmei futkároznának az ablaküvegen. – Talán már nem szűz. Ezek az északi nemes hölgyek nehezen lobbannak lángra, de amikor égnek, akkor olthatatlanul. Persze nagyobb móka lenne elvenni az ártatlanságát, de nem bánom. Talán még izgalmasabb is lesz, hogy már tapasztalt. Az a lényeg, hogy megtöltsem a hasát a magommal, és sok fiút szüljön nekem. Mellesleg pedig Észak is az enyém a leány kezével együtt.

Bűzös elborzadt. Ramsay bizonyára tudta, hogy Theon Greyjoy jól ismeri Lyannát, de a nagyúr szemében az a fiatalember már nem létezett. Megölte őt, amikor megkaparintotta Theon Greyjoyt Deres ostromakor. Most már csak Bűzös volt, akinek soha nem lehetett köze olyan finom úrihölgyekhez, mint a Stark leányzó. Épp ezért Ramsay úgy festette le szolgája előtt a lányt, mintha az nem ismerhetné. Míg Bűzös szája elrebegte a gratulációt, a mélyen benne elbújó Theon ezúttal őrjöngve támadt fel jeges sírboltjából.

Volt idő, amikor azt hitte, Lyanna Stark az ő asszonya lesz. Talán szerelmet nem érzett a leány iránt, de mindig is kedvelte, s persze gyönyörűnek találta. El sem tudott volna képzelni magának szebb feleséget. Álmatlan éjszakáin, amikor keze sebesen járkált a takaró alatt, gyakran gondolt Eddard nagyúr lányára. Felidézte a ritka pillanatokat, amikor Lyanna testét érinthette, még ha csak futólag is, a leány ugyanis tőle tanulta meg az íjászat fortélyait. Theon ilyenkor Lyanna mögé lépett, s ahogy megmutatta neki, hogyan fogja helyesen az íjat, hogyan illessze bele a vesszőt a húrba, a lányhoz simult. Egyszer megpróbált csókot lopni tőle. Lyanna jókora ökölcsapással viszonozta. Theon hetekig lila, majd zöldes, végül sárga folttal a szeme körül járt-kelt, ám semmiért nem adta volna az emléket, hogy a szája súrolta Lyanna ajkának sarkát.

Ábrándjai között szerepelt, hogy az ablakon át betör Lyanna szobájába, magával ragadja őt, majd meg sem áll a Vas szigetekig, ahol büszkén mutatja apjának mint a Starkokkal való örök szövetség zálogát. Ahogy kedvtelve nézte a leány bundákon is átsejlő formáit, elképzelte, hogyan teszi magáévá, s később hogyan simít végig felesége domborodó hasán, amiben az ő fia éli világát elégedetten, akárcsak az apja odakint. Kedvét lelte ezekben az ábrándokban, felmelegítették a hideg deresi éjszakákon. Nem győzte éreztetni Lyannával, hogy vonzalma határtalan. Élvezte, ha pírt csalhatott a leány porcelánfehér orcájára, ingerelte a felháborodott fintorba torzuló, csinos pofika.

Mindez mintha évezredekkel ezelőtt történt volna. Már nagyon régen gondolt utoljára a lányra. A vágytól felhergelt álmok másé voltak, egy fiúé, akit addig vertek és nyúztak, míg el nem feledte a nevét, s meg nem szokta az újat. Ám most minden emlék és vágy rázúdult, akár a jeges víz, s ő borzongott a félelemtől. Féltette Lyanna életét a vadállattól, aki tovább fecsegett arról, hogyan fogja magáévá tenni az első éjszakán leendő asszonyát, hogyan mocskolja be a testét már a házasság megkötése előtt, fittyet hányva az illemre és a törvényekre.

Bűzös saját, lenyúzott ujjaira gondolt, elvett férfiasságára, az éhezésre, a megalázásra, ami kutyává silányította őt. Akadozott a nyelve, ahogy helyeselt Ramsay szavaira, de ő maga is alig értette, mit beszél. Tudta jól, hogy a puszta érzékiség hamar jóllakatja majd a nagyurat, és akkor következik a kínzás. Rimánkodott, fohászkodott a Vízbe Fúlt Istenhez és a Héthez, de még a régi istenekhez is, hogy inkább őt vegye elő Ramsay, ha eljön az idő, s kímélje meg Lyannát. Ám hiába esdekelt: sejtette, hogy az istenek ismét kegyetlenek lesznek, és ezúttal egy ártatlanra sújtanak majd le – talán éppen az ő bűnei miatt?

Hamarosan megpillantotta Roose Bolton menetelő embereit. Olyan régen nem mozdulhatott már ki, hogy elszédítette az apró forgatag, gyenge, göcsörtös ágakhoz hasonlatos lábai alig bírták el pillekönnyűre soványodott testét. Elszédítette a szél, amely belekapott törékennyé, fakóvá vált hajába. Ramsay magával ráncigálta őt apja színe elé.

Bűzös lesütött szemmel ácsorgott, igyekezett eggyé válni a körülötte lévő világgal, amely hemzsegett a hangoktól, szagoktól, mozdulatoktól. Remegve nézett Roose Bolton szemére, ami élettelenül villogott, akár szürke jégdarab. Rémvár valódi ura azonban egy pillantásra sem méltatta az emberi roncsot, kit a fattya láncon hordozott. Az éltes férfiú fiát is alig illette jeges tekintetével. A meghódított Deres falaira sem pazarolt túl sok pillantást.

 Lord Bolton, miután kiszállt az elfüggönyözött kocsiból, kisegítette Lyanna Starkot is. Bűzös a lányon feledte a szemét. Nemcsak őt kapta vissza, hanem Robbot is pár röpke pillanatra. Hiszen Lyanna ugyanolyan mereven állt előtte, mint annak idején Robb, ikerfivéréhez hasonlóan elfelhőzték homlokát a gondok. Ugyanolyan komoly volt és felnőttes, nyoma sem volt a jókedvű lánynak, aki annak idején Theon Greyjoytól tanult meg az íjjal bánni. Vékonyabbnak is tűnt, mintha ikerfivére elvesztése rajta is fizikai nyomot hagyott volna.

Lyanna szeme vörös volt, de száraz. Valószínűleg végigsírta az utat, ám a könnyek elfogytak, s benne felülkerekedett a Starkok híres büszkesége, szívóssága. Szálfaegyenes derékkal állt Roose Bolton mellett, barna foltokkal pöttyözött zöld tekintete viszont kitartóan a földre meredt. Bűzös jól ismerte a pici, de telt ajkakat uraló, dacos kifejezést is. Vörös fürtjei kissé ziláltan omlottak a vállára. Fehér, ezüsttel szegélyezett ruhát viselt, rajta hermelinbundát, amelynek szárnyait ezüst rémfarkasos csat fogta össze. Bűzös megállapította, hogy még így is gyönyörű, noha fehér bőre most betegesen sápadt volt.

A leány leendő férjére emelte a tekintetét, s olyan megvetés villant benne, amilyet Bűzös abban a másik életében még sosem érdemelt ki tőle. A lány gúnyos félmosollyal pukedlizett Ramsay felé, de úgy tűnt, a férfi ezúttal nem lett dühös, csak elvigyorodott elégedetten. Talán már benne érezte magát a lány testében. Bűzöst kiverte a jeges verejték a gondolatra.

Ám Lyanna tekintete továbbvándorolt, s összefonódott egy pillanatra a szolga űzött, rettegő szemével. Bűzös úgy merült el ebben a szempárban, mint egy dézsa meleg vízben. Az ismerős tekintet körülölelte, felolvasztotta megfagyott lelkét, lágyan simított végig elgyötört arcán. A leány ajka enyhén elnyílt, ám hamar rendezte a vonásait, mással nem adta tanújelét, hogy felismerte egykori fogadott fivérét. Bűzös szíve hevesen dobolt a ruhának gúnyolt rongyai alatt, várta, hogy Ramsay nagyúr azonnal a kutyák elé vesse őt is, a lányt is, ám semmi sem történt. Nagyura ügyet sem vetett rá, inkább a tekintetével vetkőztette leendő asszonyát.

Lyanna érezhető kelletlenséggel karolt Ramsaybe, aki sokat sejtető vigyorral lesett szolgájára, s a pár elindult az udvaron át. A nagyúr megrántotta a láncot, s mivel Bűzös nem mozdult elég gyorsan, fulladozva kezdett köhögni, majd botladozva követte gazdáját, miközben kapkodta a levegőt.  

Bolton fattya egyenest a hálótermébe vezette jövendőbelijét. Kinyitotta Lyanna előtt az ajtót. Bűzös szíve jéggé fagyott a rémülettől, amint végignézte, ahogy a lány felszegett fejjel besétál. Ha engedett volna szíve parancsának, akkor vadul Lyannára kiált, hogy ne lépjen be önként a halálos kelepcébe. Nagyot nyelt, torka szárazon kattant. Egy árva hang sem tudott kiszökni rajta. Nagyura rémisztő mosollyal nézett rá.

-          Bűzös, ma éjjel itt fogsz őrködni az ajtó előtt. Halld csak, hogy veti be magát egy igazi férfi – veregette meg a vállát.

-          De… Nagyuram, csak a házasságkötés után lehet elhálni a… - Bűzös legszívesebben elharapta volna a nyelvét, de már nem szívhatta vissza, ami kiszaladt a száján.

Lyanna iránti féltése, amit az egykori Theon érzett volna, átszivárgott Bűzös tudatába, s elvette a maradék józan eszét is! Ramsay arca megrándult, megfeszítette a láncot. Bűzös levegő után kapott, ahogy megszorult, a gúzs árkot vájt a bőrébe. Csontsovány ujjaival a nyakához kapott ösztönösen, hogy lefejtse a béklyót.

-          Tán nem akarod, hogy az urad jól mulasson ma éjjel? – Ramsay szeme jegesen villant, újabb kínzások ígéretét sugallva.

-          De, dehogyisnem, nagyuram! Remélem, a leány kedvedre való lesz, és még szűz! – bólogatott Bűzös vadul, hogy kis híján elharapta a nyelvét nagy igyekezetében.

Ramsay villogó tekintettel bólintott. Bűzös gyűlölte önmagát, felkavarodott a gyomra saját meghunyászkodó szavaitól.

-          Na, azért, Bűzös. Tudd, hogy hol a helyed. Most az egyszer megbocsátok. Kivételesen. Nem haragszom meg rád, ha az ajtóra tapasztod a füled. Halld csak a kis farkas sikolyait. – Ramsay újra elvigyorodott.

Bűzös láncát befűzte a falba ütött vaskarikába, majd magára hagyta szolgáját. Az ajtó súlyos döndüléssel zárult be, jóvátehetetlenséget jelképezve. Bűzös vacogva csúszott le a fal mentén, és összekuporodott. Ujjai a lábszárába mélyedtek. Nem akarta hallani, mi történik odabent, de rettegett, hogy Ramsay rájön, hogy befogta a fülét. De azt nem tilthatta meg, hogy legalább a szemét behunyja. Így is tett, s egy kicsit megnyugodott.

Motyogva imádkozott a Héthez. Régi énje a Harcost választotta volna, de Bűzös az Anyához fohászkodott. Anyát kért az elárvult Lyanna mellé, aki megvédelmezi a gonosztól, letörli a könnyeit, megmosdatja meggyalázott testét, majd tollas derékaljba fekteti, s addig dúdol neki, míg álomba nem merül. Édes, felejtést adó álomba. Imájának halk hangjai elnyomták a szobából szűrődő zajokat.