22. fejezet - Lyanna

Sziasztok, Drágák!

Köszönöm a sok-sok kattintást! Nagyon várom, hogy megajándékoztok ezúttal néhány kommenttel, ki vagyok éhezve a véleményetekre!

Nos, nem is húzom tovább az időt, kellemes időtöltést, jó olvasást nektek!

Lyanna szomorú, gondokkal tűzdelt mindennapjait felpezsdítette a Dorne-ból érkezett páros. A saját neveltetésétől olyannyira eltérően viselkedő Oberyn herceg nyílt udvarlása újra és újra kivirágoztatta orcáján a rózsákat, Ellaria szórakoztató társasága, szenvedéllyessége pedig sokat tanított Lyannának. A gyönyörű asszony lelkében némely tekintetben a sajátját látta visszatükröződni. Az volt a különbség, hogy Ellaria szabadon áramoltatta vágyait és szenvedélyét, míg Lyannáé belül fortyogott.

Lyanna Tyrion könyörgése ellenére sok időt töltött a herceggel és kedvesével. Noha jóformán minden pillanatban zavarba jött valamiért, úgy érezte, hogy a pikáns társaság üdítően hat komor lelkére, kirángatja a bús hangulatából. Ellaria hamar felfedezte bánatát, s Lyanna kiöntötte a szívét az asszonynak, miközben az pompás frizurát készített a leánynak, buzgón dicsérve a vörös fürtöket. Oberyn ott ült mellettük egy kupa borral, s kedvtelve nézte a két nőt.

-          Bolond ez az ember, amiért magadra hagyott! – összegezte véleményét Ellaria, miután Lyanna elmondta, mi történt.

-          Már megbocsáss, hölgyem, de hogyan választhatott egy ilyen szép lelkű leány egy olyan alattomos kígyót, mint Baelish? – csatlakozott Oberyn is.

Bort kínált Lyannának, aki elfogadta, noha nemigen bírta az italt, könnyedén meglegyintette forró ujjaival. Oberyn szavai a lelkéig hatoltak, de nem védte harciasan a férfit, akit élete párjának választott. Csöppet sem úrihölgyhöz méltó mozdulattal vállat vont, és szótlanul nyújtotta kiürült kupáját a hercegnek, hogy töltse újra. A vörös nedű és a kellemes társaság segített a feledésben.

Hasonló mederben csordogáltak a napok, s Lyanna egy hét elteltével szánta rá magát a nagy kérdés feltevésére. Aggodalmaskodott a frigy miatt, amit Tywin és néhai édesapja neki szánt, de Tyrion édesapjával nem találkozott. Talán a lord a dolgozószobájában dühöngött, amiért Oberyn egy másik asszonnyal érkezett. Ezért Oberynnek tette fel a kérdést pironkodva. A herceg csibészesen elmosolyodott, lágyan Lyanna arcához nyúlt, és végigsimított a finom bőrön.

-          Már vártam ezt a kérdést, szépségem! – mondta.

Leültette a leányt, borral kínálta, majd átvetette a karját Lyanna válla fölött a kényelmes pamlagon, úgy fogott bele a mondandójába.

-          Hölgyem, én azért jöttem, hogy megtoroljak valamit. A húgomat, Eliát Tywin Lannister parancsára ölték meg. – Hangja komoran zengett, Lyanna pedig megborzongott.

Ismerte a történetet. Rhaegar Targaryen herceg ifjú és törékeny feleségét, Elia Martellt és gyermekeit kegyetlenül meggyilkolták azon a napon, amikor a sárkányok uralmának vége szakadt. A hercegnőt a legenda szerint megbecstelenítették, mielőtt végeztek vele. Elia Oberyn testvére volt.

Lyanna ismét megborzongott. Ő maga is kegyetlen vérbosszút követelt volna, ha valaki bántja a testvéreit. Főként Robbot. El tudta hát képzelni, mit érezhet Oberyn.

-          Véget akarok vetni Tywin Lannister uralmának. És az életének. Ugyanakkor feltett szándékom, hogy kimentselek téged innen.

-          Mégis hogyan? – rebegte Lyana.

Elvakította a lehetőség, hogy talán elmenekülhet szorult helyzetéből. Reménykedve pillantott a hercegre. A kiút közelebb került, mint valaha, s ez elkábította.

-          Egyszerűen magammal viszlek. Azt hiszem, számtalan módon kifejeztem, hogy nem vagy a kedvem ellen való, éppen ellenkezőleg. Ugyanakkor már van feleségem – mondta, s ekkor lépett be Ellaria.

Letelepedett Lyanna másik oldalára, és csillogó, sötét szemével figyelte őt és Oberynt. Nem úgy nézte őket, akár egy féltékeny asszony tenné. Inkább kedvtelve, telt ajkát nyalogatva.

-          Ugyanakkor szívesen látnálak asszonyomként. Mindenképpen elviszlek magammal Dorne-ba, ha úgy kívánod. Ott találhatsz kedvedre való társat, ha én nem felelek meg többé. Olyat, aki elfeledteti veled a kegyeidre nem méltó, féreg Baelish-t. Királynőként élhetsz, biztonságban, mindened meglehet, amire csak vágysz, erről apám és én gondoskodunk. Dorne-ban olyan szenvedélyes lehetsz, amilyen lenni akarsz.

Lyanna érezte, hogy lázrózsák nyílnak az orcáján, mégsem tudta elfordítani a fejét Oberyn égő tekintetétől. A herceg erős kezébe fogta az arcát, majd hozzá hajolt, és mohón megcsókolta. Lyanna minden zavara ellenére viszonozta, kábán forrt össze a nyelve Oberynével. Az érintés nagyon is jólesett neki, egy új világ ízét simította az ajkára, és úgy érezte, talán ebben az új életben elfeldhetné valamennyi fájdalmát. Ahogy Oberyn forró és vágytól szapora lélegzete összekeveredett az övével, mindent elfeledett.

Oberyn hosszú percekig csókolta bortól édes szájával, és mosolygott, amikor elhúzódott tőle. Ellaria kedvtelve simította meg Lyanna haját, amitől a leányt ismét elborította a zavarodottság.

-          Mindketten kedvünket leljük benned, hölgyem – búgta az asszony, miközben ujjaival Lyanna haját fésülgette.

-          Gondolkodj el ezen, lady Lyanna. Az apád is ezt akarná – mondta Oberyn.

Futó csókot hintett a leány kipirult ajkára. Lyanna lassan kelt fel a pamlagról, majd a szobájába vonult. Alysanne bundájába temette forró arcát. Gondolatai kavarogtak, akár erős sodrású folyó. Viaskodott benne a dac és az engedelmesség.

Eszébe jutott Robb levele, amelyben azt ígérte, hogy érte jön, hogy megmenti, hogy együtt bosszulják meg az édesapjukat. Ikerbátyját nem állt módjában értesíteni. Hogyan tudathatná vele, hogy Dorne-ba tart? A leveleket elfoghatják...

A fülébe csengett Oberyn herceg mély, izgató akcentusú hangja: az apád is ezt akarná... Lyanna kételkedett abban, hogy az édesapja egy efféle embernek akarná adni őt, aki ennyire különbözik tőlük. De Oberyn szavai végképp ledöntötték kételyének falait. Hiszen mi oka volna a hercegnek hazudni? Oberynt a bosszú hajtotta, nem az ő kezének elnyerése.

Lyanna Alysanne fényes, szürke bundájába temette könnyes arcát., a szőr felfogta a könnyeket. Talán valóban az volna a helyes, ha Oberynnel tartana. Méltóképp adózhatna édesapja szeretett emlékének, teljesítve a kívánságát... Csakhogy Ned Stark nem egy fattyú asszony mellett tartott szeretőnek szánta őt, hanem becsben tartott, királynőként kezelt feleségnek.

A leány sokáig hullatta könnyeit az édesapjára gondolva. Nagyon hiányzott neki. A legerősebb bástyát veszítette el az életéből. Ha az apja még vele lett volna, nem kellett volna azon gondolkodnia, hogy helyes döntést hozzon. Ned Stark segítette volna őt jószándékú tanácsaival, s a lehető legjobb férjet választotta volna neki. Nem hagyta volna, hogy Petyr elhagyja... Ráadásul az apját valamelyest pótló, de legalább oly erős bástya is elveszett vele együtt.

A könnyek immár a düh jeleként peregtek az arcán, ahogy eszébe jutott a férfi, akinek az ártatlanságát ajándékozta, aki megígérte, hogy asszonyául fogadja... Haragos akart lenni, mindenestül kitépni a szívéből Petyrt, de a remény erősebbnek bizonyult. Epekedve vágyott arra, hogy a lord vissztérjen, hogy mindent megmagyarázzon. Hevesen megrázkódott a vágyakozástól, annyira akarta, hogy Petyr magához ölelje, hogy a jól ismert és szeretett illatával fogja körül.

Lyanna dühösen hajította át a szobán egyik gondos hímzéssel díszített párnáját, meglepett vakkantásra késztetve ezzel Alysanne-t. A leány zokogva temette a tenyerébe az arcát a rövidke kitörés után. Fogalma sem volt, mit tegyen.

Nem akart örökké várni Petyrre, akitől egy árva sort sem kapott. Mindig jéggé fagyott a bensője, ha arra gondolt, hogy talán a férfi meghalt az út során... Ám mindig elhessegette az efféle balsejtelmeket. Hiszen Petyr ravasz volt, a legerősebb és legbefolyásolhatóbb emberekkel vette körül magát. Bizonyos, hogy él. Éppen emiatt fájt annyira a leánynak, hogy nem ad magáról hírt.

Lyanna szeme előtt csábító képek tekergőztek. Sokat olvasott Dorne-ról, tudta, hogy forróság uralja, az emberek bujábbak, küllemüket tekintve is mások, mint ő. Dacosan festette le maga előtt egy erős, bogárszemű, ébenhajú fiatalember képét, aki szenvedélyesen szereti őt, és aki sosem hagyná el egy szó nélkül. De lelki szemei elé beúszott Oberyn karakteres arcának képe is. Ugyan ki kárhoztathatná őt egy kis szórakozásért? Miért is ne érezhetné jól magát, kötelességek nélkül? A dac újult erővel tombolt benne.

Kissé szégyellte ugyan, de az Oberyn által felvázolt élet lehetősége nagyon is tetszetősnek hatott. Szabadság, szerelem, amiért nem kell szégyenkeznie, valamennyi kötelesség terhe nélküli élet. Ráadásul körülrajongott fiatal nő lenne, egzotikum a dorne-iak számára, ahogyan számára is különlegességet jelentett Oberyn és Ellaria.

Beleszédült az illetlen gondolatokba. Sosem akart még ennyire kitörni az életéből, újat kezdeni lehetőleg minél távolabb. El akart repülni, mindent felégetve maga mögött, akár a régi Targaryenek veszedelmes sárkányai.

A hajnal első sugarai bekandikáltak a szobába, s Lyanna még mindig jókora ágyának dőlve kuporgott a földön. Alysanne megunta a kötéltáncot a düh és a reményvesztett szomorúság között, ezért összegömbölyödött Lyanna lábánál, és elaludt még az éjszaka folyamán. Lyannának azonban nem jött álom a szemére. Újra és újra végigjárta a saját gondolataiban kitaposott köröket, a kötelességtudat viaskodott a szabadságra vágyódással, a hűség a dacos szabadossággal. Gondolatai folyamában megjelent Sansa is, akit nem hagyhatott magára egyedül Királyvár útvesztőiben, arra azonban nem volt módja, hogy őt is magával vigye.

Mire a szolgálóleánya megjelent, kész volt a terve. Türelmetlenül hagyta, hogy a cseléd segítsen neki megmosdani, átöltözni, majd suhogó ruhában indult Oberyn lakosztálya felé. A kopogásra senki sem felelt. Sóhajtva indult a kert felé, hogy kiszellőztesse kavargó gondolatoktól sajgó fejét.

Az egyik fa alatt, egy márványpadon terpeszkedve megpillantotta a herceg sárga tunikáját. Ezúttal örült, hogy egyedül találja a férfit. Oberyn rámosolygott, s Lyanna leült mellé. A herceg nem tűrte, hogy olyan távol van tőle, könnyedén megragadta a leányt, és az ölébe húzta. Lyanna az ajkába harapott, de nem húzódott el, nem bújt ki az ölelésből. Élvezte a herceg erős karját a dereka körül. Így még a fűszeres, egzotikus illatot is érezte, amely körüllengte Oberynt. Szerette volna ezt a képet gúnyosan Petyr arcába vágni...

-          Ha jól sejtem, döntöttél, lady Lyanna – szólalt meg a férfi, miközben szabad kezének ujjai közt forgatta a leány egyik vörös tincsét.

-          Igen – felelt Lyanna, majd nagy levegőt vett –, meg kell értened, hogy én is tartozom egy ígérettel a fivéremnek. Ugyanazt akarja, amit te. Véget vetni ennek az uralomnak. Megbosszulni az apánkat. Tiszteletben kellene tartanom apám akaratát, de...

-          Olyan férfit akarsz, aki egyedül csak téged szeret és kíván – fejezte be megértő bólintás kíséretében Oberyn.

-          Így van – bólintott Lyanna –, de csábít a lehetőség, hogy veletek tartsak. Meg is teszem. Ha megígéred, hogy olyan férjet találsz számomra, amilyet az édesapám is jóváhagyna.

-          És aki neked is megfelel – mosolygott Oberyn.

Lyanna megkönnyebbülve elnevette magát. A herceg megértőnek mutatkozott, sőt mit több, segítőkésznek. Ez több volt, mint amit remélhetett. Az előző éjszaka nyomasztó gondolatai elröppentek a fák közé.

-          Örömmel látom, hogy nem búslakodsz Baelish miatt – mondta Oberyn.

-          De búslakodom. Viszont nem várakozhatom rá örökké – jelentette ki Lyanna.

Oberyn megértően bólintott, majd egy ideig hallgatták a fák susogását, a várban ébredező élet hangjait. Végül a herceg törte meg a nyugalmas csendet.

-          De addig is, míg urat találok számodra... Van akadálya annak, hogy kedvünket leljük egymásban? – kérdezte csábító hangon Oberyn, Lyanna pedig tőle szokatlan kacérsággal elmosolyodott.

-          Bizonyos keretek között nincs – felelte.

Ezúttal ő volt az, aki közeledett, és a következő pillanatban összeforrt az ajka a férfival, akit a hitvesének szántak.