Kedves Olvasók, Látogatók!
Először is: elnézést a kisebb késésért, a húsvéti forgatag kicsit bekebelezett engem is.
Másodszor: éppen ma ünnepli egy hónapos "születésnapját" a blog! :) Köszönöm, hogy eddig is velem tartottatok, a sok kommentet, és a két új feliratkozót! Kérlek Titeket, ha van véleményetek az itt leírtakkal kapcsolatban, ne habozzatok kinyilvánítani. Minden visszajelzés nagyon megörvendeztet :)
Harmadszor: úgy szavaztatok, hogy az új fejezet Tyrion szemszögéből íródjon. Nos, íme. Jó olvasást, várom visszajelzéseiteket, és ne feledjétek: Easter is coming!
Ahogy
lekászálódott a lováról, Tyrion Lannister fájdalmasan felnyögött. A nyereg,
amelyet ő maga tervezett félresikerült termetére, ugyan pompás szolgálatot
tett, mégsem mondhatta el, hogy a lovaglás a kedvenc elfoglaltsága. Már akkor
sem rajongott érte túlzottan, amikor gyermekkorában Jaime megtanította rá. Szó
se róla, fivére páratlanul türelmes volt, ő már kevésbé. Minden este a fájdalom
és a düh könnyeivel a szemében aludt el, és égő sebek borították a combjait és
a fenekét. Ám pár hét alatt már képes volt rá, hogy a hátason maradjon, s
néhány évvel később megtervezte a nyerget, Kaszter-hegy lovászmesterei pedig
elkészítették számára. De még így sem volt ínyére a lovaglás.
Cersei
gúnyos kacaj közepette utasította volna el a kérését, ha csatlakozni kívánt
volna hozzá és a gyermekekhez a kerekes házban, hogy kényelemben, és pár kupa
édes bor társaságában utazzon, így inkább meg sem kísérelte a dolgot. Ahogy a
házból kiszűrődő hangokat hallotta, hálát adott az eszének, amiért ráparancsolt
a szájára, hogy ezúttal hallgasson. Az egyébként is kemény út a pokolba vezető
tortúrává vált volna, ha kénytelen Joffrey unokaöccse önelégült litániáját, és
az erre felelő, vak anyai büszkeségtől émelyítően mézesmázos Cersei ömlengését hallgatni.
Így
viszont nem volt más választása: lóháton kínlódva kellett megtennie a hosszú
utat Királyvárból Deresig. Hiába szálltak meg útszéli fogadókban, Tyrion azzal
a kényelmetlen tudattal az elméjében forgolódott pár órát az ágyában, hogy
másnap ismét nyeregbe kell szállnia.
Felszisszent,
ahogy görcsbe merevedett combjait masszírozta fél kézzel, baljában pedig egy
könyvet szorongatott – a bátyja, Jaime mellett ez a kötet volt a szórakozása az
úton. Az északi nemesi családokról olvasott idefelé jövet – úgy gondolta, nem
árt felfrissíteni a tudást, ha már belép a tűzfészekbe. Vagy ebben az esetben a
fagyfészekbe. Szorosabbra húzta magán a vörös palástot, amelyet apró, arany
oroszlánfej-csat fogott össze. Az apja, Lord Tywin bizonyára a fogát
csikorgatta volna, ha látja, hogy magán merészeli viselni házuk jelképét, ám
Tyrion mindig erőszeretettel dörgölte az apja orra alá: bizony ő maga is
oroszlán, még ha elég apró, komikus, és a végletekig pimasz oroszlán is.
Jaime
nyomába szegődött, hogy bemutatkozzék Eddard Starknak és gyermekeinek. Mindnyájukhoz
volt egy udvarias bókja, amihez azonban, szokásához híven, valamilyen humoros
megjegyzést is csatolt. A Starkok közül egyedül Lyanna értékelte a megjegyzését,
a többiek arcukra fagyott grimasszal néztek le rá. A lány bájos és örömteli,
szívből fakadó nevetése reményt keltett Tyrionban: talán mégsem humortalan,
unalmas alak az összes északi. Éles szeme azt is rögvest észrevette, hogy a
legidősebb farkasleány arcát rózsás pír önti el, amint ser Jaime-től megkapja a
neki járó kézcsókot. Lyanna nem tűnt ájuldozó, gyönge hölgynek, aki hű és dicső
lovagjára vár buta ábrándok és égből zengő lantjáték közepette, ám úgy
látszott, a jóképű, daliás, aranyhajú Lannister-vonzerő hatása alól ő sem
menekülhetett.
Tyrion
kis híján felkacagott keserűségében. Rá soha nem néztek ilyen olvadozó
pillantással a fiatal leányok, mint Lyanna a bátyjára, nem követték
tekintetükkel köpenyének suhanását, nem sütötték le ábrándos mosollyal a szemüket,
miután távozott. Neki csak a szajhák maradtak, akik viszont a zsebében csörgő
aranyért lelkesedtek, nem érte. Keserűen gondolt a megalázó emlékekre, és
persze Tyshára, egyetlen szerelmére…
Megrázta
magát, és elkapta Lyanna tekintetét, amint a lány felemelte a fejét, hogy
szembenézzen a következő vendéggel, akinek illedelmesen be kell mutatkoznia. A
leány a rajtakapottak szégyenével pirult el, de Tyrion csak aprót biccentett
felé, jelezve, hogy a titka biztonságban van. Máris jobb volt a kedve. Talán
mégsem lesz reménytelenül unalmas és kiábrándító ez a kis kirándulás.
A
törpe magához ölelte a vaskos olvasmányt, és bekacsázott a nagyterembe. A
kandallókban lobogó fahasábok melege megcsapta, és jólesően megborzongott.
Éppen erre volt szüksége a menetelés, és az arcába csapó hideg és alattomos
szél után. No, meg persze pár kupa édes borra, és egy még édesebb nőre a
farkán. Isteni szerencse, hogy Petyr Baelish erre is gondolt, s velük küldött
pár szajhát a bordélyából. Még a kedvencét, az érzéki szépségű, vörös
hajzuhatagú Rost is kölcsönadta a jeles alkalomra. Tyrionnak volt már dolga a
fiatal nővel, ám most sehol sem találta.
Így
hát kénytelen-kelletlen huppant le az egyik hosszú pad mellé, és lóbálta a
lábait, hogy végleg kiűzze belőlük a görcsöt. Elmerengett, a lobogó fáklyák
fényébe bámult, és csak akkor riadt fel, amikor egy csinos arcú szolgálófiú elé
tette a hatalmas fatálakat. Tyrion szájában összefutott a nyál, és alaposan
megtömte a hasát. Annyi bort gurított le a torkán a roston sült szopósmalac, a
galampástétom és a citromos sütemény kísérőjeként, amely egy kisebb hadseregnek
is elegendő volna. Maga is meglepődött rajta, milyen kellemes Deres meleg falai
között ücsörögni, és hallgatni a körülötte duruzsolássá egybefolyó
beszélgetést.
Vacsora
közben alaposan megfigyelt mindenkit. Megvolt az előnye annak, hogy ilyen
kicsire nőtt, s hogy házának szégyenfoltjaként tartották számon. No, és persze
annak is, hogy állandóan a könyvek vaskos borítói, vagy jókora boroskupák mögé
bújt. Mindent látott és hallott, mindent megjegyzett, s általában minden
tudását fel is használta. Néha a jó, néha a rossz cél érdekében.
Látta,
hogy a lakoma kezdetén Eddard Stark és a király eltűnnek, és közel egy óra
lepergése után térnek csak vissza. Attól a perctől fogva Deres ura csupán félig
volt jelen. Kifogástalan házigazdaként viselkedett, Tyrion mégis gyakran kapta
merengésen, a ráncok elmélyültek a homlokán, alig nyúlt az ételhez. Tehát megtörtént a felkérés. Jon Arryn
helyettesét kiszemelték. Már csak el kell fogadnia a Király Segítőjének
posztját. Robert túl hangosan hirdette mindig, hogy Ned bármit megtenne
érte. Tyrion úgy vélte, mégsem oly egyértelmű a kérdés. Bizonyos, hogy napokig
rostokolnak majd Deresben, mire Robert régi barátja döntésre jut.
Tyrion
látta, amint a király egyre kapatosabb, hangja mennydörgésként rázta meg a
falakat, főleg, amikor hahotára fakadt. A törpe látta, hogy drága nővérkéje
arca mint borul el egyre inkább, s ölti föl a kinti fagy páncélját.
Megfigyelte, hogy Joffrey unokaöccse máris Sansa úrnő társaságát keresi,
leereszkedő modora nemhogy nem zavarta a fiatal, láthatóan roppant naiv leányt,
épp ellenkezőleg: Sansa szeme éppúgy csillogott az aranyhajú hercegre, mint a
nővéréé az imént az udvaron. Tyrion jól tudta, hogy lord Tywin tervei szerint
Joffrey nőül veszi majd a bájos leányt, és azt is sejtette, hogy apja
elégedetten figyelné az eseményeket. Hisz még csak bele sem kellene avatkoznia
a dolgok folyásába, a fiatalok pompásan alkalmazkodnak a háttérben munkálkodó
rendező elképzeléseihez.
Tyrion
a búsongó fattyút, Havas Jont is alaposan megnézte magának, s persze Lyanna
Starkhoz is minduntalan visszatért a tekintete. Mivel Ros nem futott be, úgy
döntött, a leányt választja társaságul – még ha nem is olyan kielégítő kalandhoz,
mint ami a szajha oldalán várt volna rá. Amikor Robb Stark eltűnt ikerhúga
mellől, ő odakacsázott Lyannához.
A
leány ölében szuszogó, hamuszürke rémfarkas azonnal felkapta a fejét, ám nem
morgott vagy vicsorgott, hanem ugyanolyan barátságos érdeklődéssel figyelte őt,
mint a gazdája. Tyrion még sosem látott rémfarkast, de rengeteget olvasott
róluk. Miután óvatos mozdulattal, áhítatosan megérintette Alysanne bundáját, és
az állat beledőlt a tenyerébe, úgy érezte, a jeget nemcsak a farkasnál törte
meg véglegesen, hanem a gazdájánál is. Lyanna olyan kedvesen mosolygott rá,
mintha nem érne csupán az apró lány karjáig, úgy nézett a szemébe, mintha nem
rút, felemás szempárt látna.
Tyrion
kétségkívül jól mulatott a lány társaságában. Lyanna percek alatt bebizonyította,
hogy amellett, hogy gyönyörű és bájos, igazán szellemes, eszes ifjú hölgy is, és
hamarosan már felhevülten tárgyaltak Westeros rég elfeledett királyairól, és az
általuk kiszabott rendeletek milyenségéről.
Robb
Stark érkezése szakította félbe gyümölcsöző társalgásukat. A jóképű fiatalember
rosszallóan nézett kettősükre, és hiába pislogott fel rá Lyanna ártatlanul, a
fiú a fivérek kérlelhetetlen szigorúságával húzta el őt magával, természetesen
átlátszó ürügyet alkalmazva.
Ám
mindez mit sem számított. Tyrion aznap éjjel azzal a boldog tudattal tért
nyugovóra, hogy szerzett egy barátot, egy szövetségest, és a jelek szerint ezt
Lyanna is pontosan így látta. Tyrion sosem hitte volna, hogy valaha is
barátságot köt majd egy nővel. Háromfajta asszonyt ismert: a szajhákat, akikkel
csupán egyetlen tevékenységet tudott elképzelni, az üresfejű úrihölgyeket, akik
megvetették őt, és akikről álmodnia sem volt tanácsos, és persze a nővérét, a
leggonoszabbat, legaljasabbat mindközül. Lyanna Stark azonban egy új halmazt alkotott.
Másnap
délelőtt, a reggelit elköltve onnan folytatták a társalgást, ahol előzőleg
abbahagyták. Az étkezés után Lyanna és Tyrion csatlakozott az udvaron
tartózkodó fiúkhoz. Joffrey herceg ugyanis mindenképpen szerette volna
megmérettetni magát a nála közel három esztendővel idősebb Robbal szemben.
Ám
úgy tűnt, Lyannát csöppet sem érdekli a kevéssé izgalmas küzdelem, ami Joffrey
részéről hamar elkeseredett és ügyetlen cséplésbe fulladt. Ahogy Tyrion követte
a lány tekintett, rájött, miért sápad el Lyanna. Jaime közeledett ugyanis
feléjük. A törpe hamiskás mosollyal oldalgott el, de a távolból figyelte a
történteket. Nem tudta, mit mond Jaime, csak az arckifejezésekből tudott
olvasni. Fivére érdeklődőnek tűnt, ám közel sem szerelmesnek. Úgy nézett le
Lyannára, mint egy olyan asszonyra szokás, akit ugyan szívesen látna az ember
az ágyában, de többet még nem tud elképzelni vele. A leány rózsás arccal,
zavart mosollyal nézett fel a lovagra, és jól láthatóan kővé dermedt, mikor a
kontyából elszabadult tincset Jaime lágy mozdulattal a füle mögé tűrte. Miközben
Lyanna lesütötte a szemét, és vélhetően köszönömöt rebegett, Tyrion a nővére
felé pillantott. Cersei igen rosszul leplezte mardosó féltékenységét. Tyrion
alig tudta visszafojtani a kipukkanni készülő nevetését, nővére savanyú arcát
ugyanis visszataszítóvá facsarta a kellemetlen érzés.
Amikor
ismét a párosra pillantott, Jaime éppen fejet hajtott, majd suhogó köpenyében
távozott. Lyanna vágyakozva nézett utána, a törpe szinte hallotta az ábrándos
sóhajt. Visszakacsázott a lányhoz, és komolyan nézett fel rá.
-
Ugye, tudod, hölgyem, hogy a bátyám a
Királyi Testőrség lovagja? A fehér köpeny pedig kötelezi, hogy nem vesz maga
mellé asszonyt. – Legalábbis hivatalosan
nem, gondolta Tyrion. Hangja lágy volt és kedves, igyekezett tapintatos
lenni, noha nem szokott hozzá, hogy így viselkedjen.
-
Hogyne tudnám! – sóhajtott bánatosan a
leány, és önkéntelenül elindult, Tyrion pedig követte. – Robb bizonyára
megszidna, amiért olyan ostobán viselkedem, mint Sansa húgunk, és én sem értem
saját magam. Ha a ser felbukkan, képtelen vagyok gondolkodni, semmi szellemes
vagy okos nem jut eszembe, csak csodálni tudom őt. Mindig azt hittem, hogy nem
vagyok olyan, mint Sansa, sosem álmodoztam holmi jóképű lovagról, most mégis ez
történt! – Úgy tűnt, Lyannát komolyan megviselte a dolog.
-
Hölgyem, az már kiderült számomra, hogy
igen okos és olvasott vagy. Bizonyára a szerelem természetéről is olvastál már.
Pontosan ez történik ilyenkor az emberrel. Nem válogathatod meg, ki viszi el a
szíved. – Tyrion önkéntelenül Tyshára gondolt. – Ne emészd hát magad azért,
mert épp egy lovag iránt táplálsz érzelmeket. Mellesleg pedig a bátyám igazán
jó ember, és megvan a magához való esze.
Lyanna
egy szót sem szólt, látszott, hogy igyekszik megemészteni a szavakat. Végül hálás
mosollyal pillantott le Tyrionra, azután lehajolt, és leheletkönnyű csókot
nyomott a törpe arcára. A férfi szívét megmelengette a gesztus, hirtelen nem
találta a szavakat, de nem is volt rájuk szükség. Némán sétáltak tovább,
egészen az istenerdőig kóboroltak, s úgy tűnt, Lyanna is jobb kedvre derült,
amit felszabadult csacsogása jelzett.
Amikor
visszatértek, Tyrion értetlenül forgatta a fejét a csődület láttán. Mindenfelé
pánikban rohangáló és kiabáló emberek nyüzsögtek, arcukon a döbbenet kába
kifejezése. Jory Cassel, Ned egyik embere egy mozdulatlan, eszméletlen
állapotban igen aprónak tűnő alakot cipelt be az udvarra a karjában,
futólépésben haladva. Lábai körül ott futkározott az eszelősen vonyító Nyár.
Lyanna önkéntelenül felsikoltott, és Tyrion karjába markolt, ahogy felismerte a
kicsavarodott lábú, holtsápadt alakban a kisöccsét, Brant. Tyrion a tányérnyi
méretűre növekedett szempárba nézett, amiben iszonyat tükröződött, azzal Lyanna
suhogó szoknyával elrohant, és csatlakozott Joryhoz. A törpe látta, hogy a
leány arcán könnyek csorognak, ahogy öccsét szólongatja, és kisöpri a fiú
homlokából a tincseket.
Tyrion
rövid lábai a földbe gyökereztek a döbbenettől. Rövid itt tartózkodása alatt
megtudta, hogy Bran kiváló mászó, s kedvenc időtöltése, hogy a vár tetőcserepein
hajtson végre veszélyes mutatványokat, édesanyja legnagyobb riadalmára. A
kisfiú büszkén mesélte mindenkinek, aki hajlandó volt meghallgatni, hogy még
sohasem zuhant le, haja szála sem görbült még. Tyrion keserű szájízzel gondolt
a gyermekek önhittségére. Ám, amikor meghallotta lady Catelyn velőtrázó,
fájdalmas sikolyát a falak közül kiszűrődni, azonnal elfeledte korholni magában
Brant. Csak a színtiszta együttérzés maradt benne.
No, elérkeztem az utolsó, publikált fejezethez is. Tyrionnal ambivalensen vagyok kicsit, mert ő sem a kedvencem, de kedvelem, csak nem értem a nagy hype-ot körülötte.
VálaszTörlésLyanna helyében én is így irultam-pirultam volna Jaime-től :$
'búsongó fattyú" - ez a kifejezés tetszik, olyan hangulatos. :) Amúgy is nagyon szeretem a szókapcsolataidat, hasonlataidat. Jó őket olvasni egyszerűen.
Háhh, Jaime Cersei előtt flörtöl, úgy kell neki :D Ki nem állhatom a nőt. Mondjuk félek, hogy most Lyanna kihúzta a gyufát nála, és nem fogja annyiban hagyni a dolgot... Hm, egyre érdekesebb. :)
Én kezdetben nagy Tyrion-fan voltam, aztán voltak dolgok, amik miatt "megromlott a kapcsolatunk" :D De őszintén remélem, hogy azon lesz, hogy újra szeressük egymást.
TörlésNagyon szépen köszönöm, örülök, ha tetszenek :3
Nos, annyit mondok, hogy ismerjük Cersei-t ;) És naná, hogy nekem is rajta van a top 3-as utálom listán :D
Nekem (Jon, Daenerys mellett) Tyrion a kedvenc karakterem és szerencsére itt is szimpatikus. SAjnálom Brant, kicsit reménykedtem benne, hogy itt nem lesz baleset. Viszont, a fejezet nagyon tetszett, csak így tovább!
VálaszTörlésSzia!
TörlésÖrülök, hogy ez is tetszett :) Dany valószínűleg nem kap nálam saját fejezetet, de Viserys igen - remélem, tetszik majd!
Sajnos Brannel muszáj volt, hogy megtörténjen a dolog, de jóra fog fordulni a sorsa :)