2015. március 27., péntek

4. fejezet - Jon

Sziasztok, kedves Olvasók!

Újból szeretném megköszönni a sok-sok oldalmegjelenítést - átléptük a 800-as határt, amit nem is mertem remélni, amikor létrehoztam a blogot! Köszönöm Nektek!
Kérlek, írjatok kommentet is nekem, nagyon boldoggá tesztek vele mindig. 
Az oldalsávban ismét találtok egy szavazást, kérlek Benneteket, szavazzatok, hogy kinek a szemszögéből legyen a következő fejezet. 
Most pedig fogadjátok sok szeretettel az új részt, melynek főszereplője Havas Jon. Várom az észrevételeiteket, jó olvasást! :) 



Havas Jon képtelen volt kitörő örömmel fogadni a híreket. Apja régi barátja, a király készült látogatást tenni Deresben, s ez roppantul nyugtalanította a fiút. Egy ily jelentős vendég érkezése, mint Robert Baratheoné, csupán újabb bujkálással, szégyenteljesen lehajtott fejjel, meghunyászkodással telt perceket ígért, keserű ízt a szájában.
Közel tizenhat névnapot ért meg, ám kevés öröm érte eddig. Életének legmeghatározóbb pillanatai a megaláztatáshoz kapcsolódtak. Sosem feledte, mily szánakozással vegyes undorral néztek rá az északi urak, akik édesapjához érkeztek vendégségbe és tanácskozni. Az urak fennhangon dicsérték Robbot, aki egyre daliásabb lett, s a vendégek nem felejtették el, hogy hangsúlyozzák, Deres mily pompás urat kap majd a személyében. Még az aprócska Rickon is több elismerést kapott, mint Jon! A fattyúnak csupán sanda tekintetek, odavetett megjegyzések, no, meg persze félreeső asztalok jutnak, távol a nagy Eddard Stark természetes gyermekeitől. 

Mindenki az áldott Catelyn úrnőt illette sajnálkozással, őt, Jont, senki. Senki sem akarta felismerni a tényt: ő is áldozat. Nem kérte, hogy megszülessen, nem tehetett róla, hogy kik nemzették. Ám úgy tűnt, ezt senki sem veszi figyelembe. Ráadásul az északi urak között is akadt, aki hátrahagyott egy-két fattyút, nem Jon volt az egyetlen Havas a környéken. Ám erről mindenki mélyen hallgatott.
Alig vigasztalta a tudat, hogy Robert királytól nem kell lenéző pillantásokat elviselnie. Az uralkodó hírhedt volt hatalmas étvágyáról, mindenki tudta, milyen mohó, ha hatalmas lakomákról, patakokban folyó borról, és szolgálatkész nőkről van szó. Nyílt titok volt, hogy gyakran hál szajhákkal, ami bizonyára elhullajtott fattyakat is jelentett. Jon úgy gondolta hát, hogy a király, már csak édesapja iránti barátságból is, nem fogja őt rossz szemmel nézni. Ám a királynéval és kíséretével kapcsolatos reményei már közel sem voltak ilyen derűlátóak.
Szíve szerint elmenekült volna jó messzire, elrejtőzött volna, mint kisfiúként, amikor Catelyn úrnő megbántotta lenéző, hideg tekintetével, vagy éles szavaival. Olyankor általában az istenerdőben keresett menedéket. Úgy érezte a varsafa tövében üldögélve, hogy a régi istenek vigyáznak rá, a vörös levelek susogása megnyugtatta, sokszor álomba is ringatta. Ám immáron férfi volt, a felnőttkor küszöbén toporgott, nem tehette meg többé, hogy kiskölyökként elmenekül a problémái elől.
Robert Baratheon, mint mindig, most sem hagyott időt Nednek a visszakozásra: már a Királyi úton döcögött népes kíséretével, onnan eresztette útjára a hollót. Jon jót nevetett volna a tréfán, ám édesapja savanyú arckifejezése a torkára forrasztotta a vidámságot. Így hát csöndben maradt, ahogy mindig, s ahelyett, hogy elbújt volna, segített, amiben csak tudott. Erős volt benne a Starkok kötelességtudata, s ő ezúttal is fejet hajtott neki.
Az elkövetkező napokban a szolgálókkal együtt mindent megtett, hogy felkészítse Deres várát a király érkezésére. Mindenki takarított, sürgölődött, a vadászatok során rengeteg állatot ejtettek el s halmoztak fel a gőztől fülledt konyhában, a szakácsok pedig pár nappal a levél érkezte után a legpompásabb északi ételeket készítették, hogy a hírhedten nagyétkű és ínyenc király mind a tíz ujját megnyalhassa a lakoma után.
Ned még egy varrónőt is elhívatott a jeles alkalomra, hogy leányai új holmikban fogadhassák az igencsak előkelő vendéget és kíséretét. Természetesen Sansa majd’ kiugrott a bőréből, és szó, ami szó, Lyanna sem maradt közömbös a finom anyagok sokasága láttán. Arya természetesen fintorgott, s amikor a varrónő közelített hozzá mérőszalagjával, szájában a tűkkel, villámgyorsan kereket oldott, s aznap már nem látták viszont. Jon nem tudta, melyikükön nevessen harsányabban: a ruhák iránti izgalomban összekovácsolódott Lyannán és Sansán, vagy a dacoskodó Aryán.
Jon tehát keményen dolgozott, noha senki sem várta el tőle. Amióta az eszét tudta, azóta szívesen töltötte az idejét a szolgálókkal. Igyekezett megfogadni édesapja tanácsát: egy jó uralkodó ismeri azokat, akiknek parancsol, s jóságával, érdeklődésével elnyeri a szeretetüket. Jon kedvelte a Deresben hemzsegő lovászfiúkat, cselédasszonyokat, katonákat, szakácsokat, s azok is szívlelték a fiút, így ezúttal is szívesen vették a társaságát, s nem hallgatták el előle a pletykákat.
Jon ellátta a lovakat, súrolta a kőpadlót, a falon kívül rakott máglyára hordta a szemetet együtt az arra kijelölt emberekkel. Mindnyájukkal azt találgatta a kemény munka perceiben, vajon mi Robert király látogatásának valódi oka. Többségük egy fontos pozícióra való felkérést sejtett a háttérben. Jory Cassel szerint egyenesen a Király Segítőjének akarták hívni az apját. Jon készséggel elhitte ezt. Az édesapja volt a legkiválóbb vezető, akit csak el tudott képzelni, és úgy gondolta, a tanácsadásban és a birodalom ügyeinek intézésében is jeleskedni fog. Bár azt nem merte megkérdezni, apja hogyan viszonyul az esetleges felkéréshez.
Munkálatai közepette sem feledkezett meg édesapja intelméről: Ned figyelmeztette ugyanis gyermekeit, hogy ők maguk kötelesek gondot viselni a rémfarkasokra, s ezt a feladatot nem bízhatják másra, különben elbúcsúzhatnak újdonsült kedvenceiktől. Úgy tűnt, ezt valamennyi Stark gyermek komolyan is vette. Jon a vár különböző pontjain találkozott össze testvéreivel, amint farkasaikat fegyelmezik, vagy épp játszanak velük. Természetesen hófehér, pirosan csillanó szemű farkasa, Szellem mindenhová hűségesen követte. Jon a rémfarkast nesztelen léptei alapján keresztelte el.
Robb a gyakorlótérre is magával vitte az állatot, amelyet Szürke Szélnek hívott, s lelkesen nevetve idomította. Robb egyik kedvenc elfoglaltsága volt, hogy Szürke Szélt Theon után eressze, a Greyjoy fiú pedig harsányan kacagva szaladt, ám a farkas mindig beérte, és játékosan rávetette magát, de sosem bántotta, csak a fogai között tartotta Theon ruhaujját, ameddig Robb nem szólt rá a farkasra, hogy eressze el. Gyakran csatlakozott hozzájuk Lyanna is Alysanne társaságában. Úgy tűnt, a farkas jól nevelten született: hűségesen loholt apró termetű gazdája nyomában, s minden parancsot teljesített.
 Jon úgy vélte, hogy Lyanna különösen álmodozó, amióta Robert király bejelentette érkezését. Jon Luwin mester asztala mellett is összetalálkozott húgával, amikor együtt hallgatták a mestert, amint a történelemről beszélt. Lyanna ábrándos tekintettel hallgatta az idős férfi megnyugtató, mély hangját, s közben Alysanne pocakját dögönyözte. A fiú nem tudta mire vélni a dolgot. Sosem értett túlságosan a lányokhoz, így általában hasztalan próbálta megfejteni húgainak szeszélyes hangulatváltozásait.
Sansa, miközben septa Mordane intelmeit és bölcsességeit hallgatta az erre kijelölt tanulószobában, az ölében dajkálta Ladynek keresztelt jószágát, és lágy mozdulatokkal fésülte az állat dús bundáját egy hajkefével.
Arya egy harcos hölgy tiszteletére Nymeriának nevezte el a rémfarkasát, s onnantól fogva együtt járták a várat, gyakran versenyfutást rendezve egymás között. Jon és Szellem szívesen csatlakoztak hozzájuk.
Bran Nyárnak keresztelte el az állatát, s lelkesen osztotta meg Jonnal, miért is ezt a nevet választotta.
Rickon Borzaskutyának hívta a farkasát, aki hamar túlnőtt gazdáján. A kisfiú kedvenc elfoglaltsága volt, hogy házi kedvence hátán utazott, s hatalmasakat kacagva irányította Borzaskutyát, akár egy jól nevelt lovat. Hamarosan Deres háza népe inkább kitért a veszélyes páros útjából – Rickon farkasa ugyanis nem volt olyan fegyelmezett, mint fivérei és nővérei.
A napok gyorsan peregtek. A levélben kijelölt nap hamarosan elérkezett. Aznap délután Ned és családja, illetve legközelebbi bizalmasai felsorakoztak Deres tágas udvarán, amely úgy ragyogott a tisztaságtól, mint még talán soha azelőtt. Ned és Catelyn mellett ott sorjáztak életkor szerinti csökkenő rendben a gyerekek: Robb és Lyanna, mellettük Sansa, majd Arya, s végül Bran és Rickon. Természetesen a farkasok is ott ültek gazdáik lábai mellett.
Havas Jon mögöttük pár lépésnyire állt Theon Greyjoy társaságában, arcán bús kifejezéssel. A gyerekek nehéz bundákba burkolóztak, leheletük fehér gomolyagként szállt fel. Jon nehéz sóhajjal nyugtázta, hogy ismételten a számkivetettek között kapott helyet. Hiszen ő fattyú, Theon pedig tulajdonképpen fogoly. Nagyon szomorúnak érezte magát, s vigaszt remélve sandított Theonra, ám a fiú megszokott pimasz mosolyával nézett rá. Theon kedvét nem volt könnyű letörni, a király érkezésétől csupán egy újabb izgalmas kalandot remélt.
Nem fagyoskodtak odakint túl sokáig, hamarosan ugyanis már nyílt is a jókora, erős fakapu, s bevágtatott rajta a király elővédje, majd pedig egy óriási, kerekeken guruló ház. Jon kimeresztette a szemét, telt ajkai kissé elnyíltak a meglepetéstől. Sosem látott még ehhez foghatót.
A mozgó lakhely cirádás ajtaja kitárult, s lesuhogott a lépcsőjén a királyné. Gyönyörű asszony volt, aranyhaja a derekát simogatta lágy hullámaival, s a bordó ruha kiemelte karcsú, légies alakját. Jon hallotta, hogy Theon elismerően hümmög mellette, Jon azonban túlságosan gőgösnek látta az arcot, már-már lenézőnek.
Amikor azonban megpillantották Robert Baratheont, a királyt, egyszerre néztek egymásra döbbenten. Jon zavartan túrt sötét, göndör fürtjeibe. Édesapja elbeszélései alapján egy daliás, csupa izom férfira számított, ám Westeros uralkodója már nem volt annyira fejedelmi és pompás jelenség, mint a királyné. A jólét, a béke és az uralkodással töltött esztendők gigászi méretűre növelték a király hasát, kidagadt rajta a Baratheon-ház szarvasával díszített páncél, s minden lépésére megnyikordult. A bortól pirosló arcát drótszerű, fekete szakáll fedte, harsány hangjából ítélve pedig már elfogyasztott pár pohárral az édes nedűből az úton is.
Robert király az édesapjukhoz lépett, és öblösen kacagva lapogatta meg Ned hátát, majd kedélyesen üdvözölte Catelyn úrnőt és a gyerekeket is. Cersei, a királyné már jóval savanyúbb arckifejezéssel köszöntötte a Starkokat. Mögötte ott álltak a gyermekeik. Jon hallotta, ahogy bemutatkoznak. A magas, karcsú, aranyhajú fiút, aki édesanyjához hasonlatos, gőgös arckifejezést viselt, Joffrey-nak hívták, pufók, kisfiúsan kerekded arcú öccsét Tommennek, az egy szem kisleányt pedig, aki édesanyja szakasztott mása volt, Myrcellának. Jon sokkal jobban érezte volna magát, ha ott állhat Robb oldalán, s nem hallgatózásból tudja meg a király gyermekeinek nevét, ám az évek során hozzászokott a mellőzöttség érzéséhez. Ám a háttérben állva legalább kiválóan meg tudta figyelni az embereket.
Érdeklődő pillantással nézte a királyné fivéreit is. A hófehér köpenyes ser Jaime-t, akiről már rengeteget hallott, hisz a hírhedt Királyölőt mindenki ismerte. Jon képtelen kíváncsiságot táplált a Királyi Testőrség lovagja iránt, hiszen a kiváló harcosok mindig érdekelték. A tény, hogy a ser végzett egy királlyal, csupán mellékes apróságnak tűnt Jon szemében, noha ő maga mindig a becsületesség mintája volt. Ám még ser Jaime-nél is jobban érdekelte őt a királyné törpenövésű öccse, az Ördögfióka. Az apró termetű férfi kacsázva járt, rövid karjait komikusan lengette maga mellett járás közben, hogy ezt némileg ellensúlyozza, egy vaskos könyvet ölelt magához. Pimasz mosollyal nézte az udvarra gyűlt hölgyeket. Jon megcsóválta a fejét.
Az édesapja vezetésével a vendégek a nagyterembe indultak, a tiszteletükre rendezett lakomára. Távozásuk után beléptettek az udvarra a katonák hátasaikon, illetve a leányok, akik Cersei királyné és Myrcella hercegnő szolgálatában álltak. Theon vigyorogva bökte oldalba, és Jon kénytelen-kelletlen megnézte magának a fiatal nőket, akik között kétségkívül szajhák is voltak, hiszen némelyikük kihívóan integetett feléjük.
-           Nem akarsz végre férfivá válni, Havas? – kérdezte Theon, miközben széles és kissé leereszkedő mosolya szinte körbeérte az arcát. – Úgy látom, a hölgyek némelyike szívesen bevezetne a szerelem útvesztőjébe.

Jon csak sóhajtott, azután megrázta a fejét, s lesütötte szürke szemeit. Theon javíthatatlan volt, de ő nem akart szoknyapecérré válni. Nem akart szajhákkal hálni, hiába tartotta egyik-másikat vonzónak és kívánatosnak. Valami belül azt súgta neki, hogy még várjon erre. Kevés dolgot tudott, ám ebben teljességgel bizonyos volt. Elfordította a fejét a dúskeblű, vörös hajú szajhától, akire Theon szemet vetett, s nagy levegőt véve indult a nagyterembe. 
Vélemények:

12 megjegyzés:

  1. Első komi, éljen! ^.^
    Huh, hát ez nagyon jó lett!! *-* Szépen összehoztad, tetszik, hogy alig van benne párbeszéd, leírás, meg gondolatmenet, pedig jó sok van benne! :) Ügyi, vagy, csak így tovább! :)
    Diana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, és a dicséretet is! :)
      Örülök, ha elnyerte a tetszésed. Nem szeretem nagyon a párbeszédeket, ezért igyekszem több gondolattal, leírással megoldani :)
      Várlak vissza!

      Törlés
  2. Drága!
    Egyre jobban kezdd megszerettetni velem Robb-ot, szóval csak remélni tudom, hogy nem úgy fogja bégezni, mint a sorozatban/könyvben. :/
    Nagyon tetszett ez a rész is, főleg Theon a végén. Imádom ezt az embert kérem szépen! :33 Remélem, hamar hozod a kövit!
    Ölel; Ariana D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves kommentet, Drága! :)
      Örülök, hogy kedveled Robbot, remélem, ez fokozódik még - nemsokára kap ő is egy fejezetet.
      És hát igen, tudom, hogy Theont imádod, ígérem, ő is sokat lesz még ;)
      Várlak vissza! :*

      Törlés
  3. Tetszett a készülődés leírása, meg úgy az egész, és noha nem épp Jon a kedvenc karakterem, élveztem az ő szemszögéből írt részt is.
    Megértem a csalódottságát, mert nem lehet könnyű kitaszítottként élni.
    Tetszett, ahogy Robertet lefestetted, csak mosolyogtam magamban, mikor azt írtad, hogy bizonyára már részeg. :D Nem is ő lenne. :D
    Találtam egy apró elírást: "Mycrellának." - Myrcellának.
    " Távozásuk beléptettek (...)" - Ez a mondat nekem furcsa. Miután távoztak, beléptettek, én így írnám inkább, vagy valami hasonló.
    Lassú folyású rész volt, de gondolom, majd később bepörögnek az események. :) Most a karakterek bemutatásán van a hangsúly, és ez jól is van így. Habár, mivel ez egy fanfic, amit feltételezhetően a Trónok harca rajongók fognak elolvasni, így nem feltétlenül szükséges bemutatni a már meglévő szereplőket. Hiszen ismerjük jól őket. Egyébként én Sandor Clegane szemszögéből olvasnék tőled nagyon szívesen. ;-) Csak így tovább, ügyes vagy! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha annak ellenére, hogy nem kedveled őt különösebben, tetszett a rész :) Nekem is kihívást jelentett a megírása, éppen ugyanilyen okból.
      Köszönöm az észrevételeket, ezek tökéletesen elkerülték a figyelmem, de máris javítottam! Myrcella nevével pedig újra és újra bajban vagyok :D
      Nos, igen, én is sokat hezitáltam, hogy mennyi hangsúlyt fektessek a szereplők bemutatására, de úgy gondoltam, hátha valaki nem-rajongóként kezdi el, és akkor jól jön. És talán nem zavaró azok számára sem, akik fanok :) De köszönöm, innentől jobban átgondolom.
      És végül köszönöm a kedves szavakat :3 Sandort mindenképpen fontolóra veszem, de ő nagy kihívás lesz mindenképpen.

      Törlés
  4. Imádom Jont, és ezt a fejezetet is :D Tetszett Jont nézőpontja, így jobban megérthetjük, hogy milyen lehetett "Havasként" a Starkok közt élnie.
    Theont itt sem különösebben kedvelem, de remélem ez még változni fog és szerethetőbb lesz mint a filmben/könyvben:) Illetve, remélem, hogy itt nem Bűzösként végzi :D
    Kíváncsian várom a folytatást, csak így tovább:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, ha tetszett Jon nézőpontja :) Biztosan lesz még róla fejezet a jövőben, vannak már ötleteim, pedig eleinte féltem, hogy nem lesz hozzá ihletem.
      Theonról is lesz még szó ;) Talán megkedveled őt is!
      Köszönöm, hogy írtál ismét, várlak vissza!

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Hm, ez is jó , de kicsit ilyen semleges lett. Valahogy kiéreztem, hogy nem Jon a kedvenc szereplőd, de erről nem tehetsz. Nagyon csodálom, hogy írtál a szemszögéből, azért mert ez lett a szavazás vége. Igazán olvasó-barát vagy, ha ez így értelmes :D. Ez is nagyon jó lett, de ez már nem meglepetés

    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekszem a kedves olvasóim kedvére tenni! :)
      Sajnálom, hogy kicsit semlegesnek érezted :( Pedig ahogy elkezdtem írni, eléggé belejöttem, és bele tudtam élni magam Jon szemszögébe is, sajnálom, ha nem jött át megfelelően.
      Köszönöm! :)

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

xy