Újból szeretném megköszönni a sok-sok oldalmegjelenítést - átléptük a 800-as határt, amit nem is mertem remélni, amikor létrehoztam a blogot! Köszönöm Nektek!
Kérlek, írjatok kommentet is nekem, nagyon boldoggá tesztek vele mindig.
Az oldalsávban ismét találtok egy szavazást, kérlek Benneteket, szavazzatok, hogy kinek a szemszögéből legyen a következő fejezet.
Most pedig fogadjátok sok szeretettel az új részt, melynek főszereplője Havas Jon. Várom az észrevételeiteket, jó olvasást! :)
Havas
Jon képtelen volt kitörő örömmel fogadni a híreket. Apja régi barátja, a király
készült látogatást tenni Deresben, s ez roppantul nyugtalanította a fiút. Egy
ily jelentős vendég érkezése, mint Robert Baratheoné, csupán újabb bujkálással,
szégyenteljesen lehajtott fejjel, meghunyászkodással telt perceket ígért,
keserű ízt a szájában.
Közel
tizenhat névnapot ért meg, ám kevés öröm érte eddig. Életének legmeghatározóbb
pillanatai a megaláztatáshoz kapcsolódtak. Sosem feledte, mily szánakozással
vegyes undorral néztek rá az északi urak, akik édesapjához érkeztek vendégségbe
és tanácskozni. Az urak fennhangon dicsérték Robbot, aki egyre daliásabb lett, s
a vendégek nem felejtették el, hogy hangsúlyozzák, Deres mily pompás urat kap
majd a személyében. Még az aprócska Rickon is több elismerést kapott, mint Jon!
A fattyúnak csupán sanda tekintetek, odavetett megjegyzések, no, meg persze
félreeső asztalok jutnak, távol a nagy Eddard Stark természetes gyermekeitől.
Mindenki
az áldott Catelyn úrnőt illette sajnálkozással, őt, Jont, senki. Senki sem
akarta felismerni a tényt: ő is áldozat. Nem kérte, hogy megszülessen, nem
tehetett róla, hogy kik nemzették. Ám úgy tűnt, ezt senki sem veszi figyelembe.
Ráadásul az északi urak között is akadt, aki hátrahagyott egy-két fattyút, nem
Jon volt az egyetlen Havas a környéken. Ám erről mindenki mélyen hallgatott.
Alig
vigasztalta a tudat, hogy Robert királytól nem kell lenéző pillantásokat
elviselnie. Az uralkodó hírhedt volt hatalmas étvágyáról, mindenki tudta,
milyen mohó, ha hatalmas lakomákról, patakokban folyó borról, és szolgálatkész
nőkről van szó. Nyílt titok volt, hogy gyakran hál szajhákkal, ami bizonyára
elhullajtott fattyakat is jelentett. Jon úgy gondolta hát, hogy a király, már
csak édesapja iránti barátságból is, nem fogja őt rossz szemmel nézni. Ám a
királynéval és kíséretével kapcsolatos reményei már közel sem voltak ilyen
derűlátóak.
Szíve
szerint elmenekült volna jó messzire, elrejtőzött volna, mint kisfiúként,
amikor Catelyn úrnő megbántotta lenéző, hideg tekintetével, vagy éles szavaival.
Olyankor általában az istenerdőben keresett menedéket. Úgy érezte a varsafa
tövében üldögélve, hogy a régi istenek vigyáznak rá, a vörös levelek susogása
megnyugtatta, sokszor álomba is ringatta. Ám immáron férfi volt, a felnőttkor
küszöbén toporgott, nem tehette meg többé, hogy kiskölyökként elmenekül a
problémái elől.
Robert
Baratheon, mint mindig, most sem hagyott időt Nednek a visszakozásra: már a
Királyi úton döcögött népes kíséretével, onnan eresztette útjára a hollót. Jon
jót nevetett volna a tréfán, ám édesapja savanyú arckifejezése a torkára
forrasztotta a vidámságot. Így hát csöndben maradt, ahogy mindig, s ahelyett,
hogy elbújt volna, segített, amiben csak tudott. Erős volt benne a Starkok
kötelességtudata, s ő ezúttal is fejet hajtott neki.
Az
elkövetkező napokban a szolgálókkal együtt mindent megtett, hogy felkészítse
Deres várát a király érkezésére. Mindenki takarított, sürgölődött, a vadászatok
során rengeteg állatot ejtettek el s halmoztak fel a gőztől fülledt konyhában, a
szakácsok pedig pár nappal a levél érkezte után a legpompásabb északi ételeket
készítették, hogy a hírhedten nagyétkű és ínyenc király mind a tíz ujját
megnyalhassa a lakoma után.
Ned
még egy varrónőt is elhívatott a jeles alkalomra, hogy leányai új holmikban
fogadhassák az igencsak előkelő vendéget és kíséretét. Természetesen Sansa
majd’ kiugrott a bőréből, és szó, ami szó, Lyanna sem maradt közömbös a finom
anyagok sokasága láttán. Arya természetesen fintorgott, s amikor a varrónő
közelített hozzá mérőszalagjával, szájában a tűkkel, villámgyorsan kereket
oldott, s aznap már nem látták viszont. Jon nem tudta, melyikükön nevessen
harsányabban: a ruhák iránti izgalomban összekovácsolódott Lyannán és Sansán,
vagy a dacoskodó Aryán.
Jon
tehát keményen dolgozott, noha senki sem várta el tőle. Amióta az eszét tudta,
azóta szívesen töltötte az idejét a szolgálókkal. Igyekezett megfogadni
édesapja tanácsát: egy jó uralkodó ismeri azokat, akiknek parancsol, s
jóságával, érdeklődésével elnyeri a szeretetüket. Jon kedvelte a Deresben
hemzsegő lovászfiúkat, cselédasszonyokat, katonákat, szakácsokat, s azok is szívlelték
a fiút, így ezúttal is szívesen vették a társaságát, s nem hallgatták el előle
a pletykákat.
Jon
ellátta a lovakat, súrolta a kőpadlót, a falon kívül rakott máglyára hordta a
szemetet együtt az arra kijelölt emberekkel. Mindnyájukkal azt találgatta
a kemény munka perceiben, vajon mi Robert király látogatásának valódi oka.
Többségük egy fontos pozícióra való felkérést sejtett a háttérben. Jory Cassel
szerint egyenesen a Király Segítőjének akarták hívni az apját. Jon készséggel
elhitte ezt. Az édesapja volt a legkiválóbb vezető, akit csak el tudott
képzelni, és úgy gondolta, a tanácsadásban és a birodalom ügyeinek intézésében
is jeleskedni fog. Bár azt nem merte megkérdezni, apja hogyan viszonyul az
esetleges felkéréshez.
Munkálatai
közepette sem feledkezett meg édesapja intelméről: Ned figyelmeztette ugyanis
gyermekeit, hogy ők maguk kötelesek gondot viselni a rémfarkasokra, s ezt a
feladatot nem bízhatják másra, különben elbúcsúzhatnak újdonsült kedvenceiktől.
Úgy tűnt, ezt valamennyi Stark gyermek komolyan is vette. Jon a vár különböző
pontjain találkozott össze testvéreivel, amint farkasaikat fegyelmezik, vagy
épp játszanak velük. Természetesen hófehér, pirosan csillanó szemű farkasa,
Szellem mindenhová hűségesen követte. Jon a rémfarkast nesztelen léptei alapján
keresztelte el.
Robb
a gyakorlótérre is magával vitte az állatot, amelyet Szürke Szélnek hívott, s
lelkesen nevetve idomította. Robb egyik kedvenc elfoglaltsága volt, hogy Szürke
Szélt Theon után eressze, a Greyjoy fiú pedig harsányan kacagva szaladt, ám a
farkas mindig beérte, és játékosan rávetette magát, de sosem bántotta, csak a
fogai között tartotta Theon ruhaujját, ameddig Robb nem szólt rá a farkasra,
hogy eressze el. Gyakran csatlakozott hozzájuk Lyanna is Alysanne társaságában.
Úgy tűnt, a farkas jól nevelten született: hűségesen loholt apró termetű
gazdája nyomában, s minden parancsot teljesített.
Jon úgy vélte, hogy Lyanna különösen álmodozó,
amióta Robert király bejelentette érkezését. Jon Luwin mester asztala mellett
is összetalálkozott húgával, amikor együtt hallgatták a mestert, amint a
történelemről beszélt. Lyanna ábrándos tekintettel hallgatta az idős férfi
megnyugtató, mély hangját, s közben Alysanne pocakját dögönyözte. A fiú nem
tudta mire vélni a dolgot. Sosem értett túlságosan a lányokhoz, így általában
hasztalan próbálta megfejteni húgainak szeszélyes hangulatváltozásait.
Sansa,
miközben septa Mordane intelmeit és bölcsességeit hallgatta az erre kijelölt
tanulószobában, az ölében dajkálta Ladynek keresztelt jószágát, és lágy
mozdulatokkal fésülte az állat dús bundáját egy hajkefével.
Arya
egy harcos hölgy tiszteletére Nymeriának nevezte el a rémfarkasát, s onnantól
fogva együtt járták a várat, gyakran versenyfutást rendezve egymás között. Jon
és Szellem szívesen csatlakoztak hozzájuk.
Bran
Nyárnak keresztelte el az állatát, s lelkesen osztotta meg Jonnal, miért is ezt
a nevet választotta.
Rickon
Borzaskutyának hívta a farkasát, aki hamar túlnőtt gazdáján. A kisfiú kedvenc
elfoglaltsága volt, hogy házi kedvence hátán utazott, s hatalmasakat kacagva
irányította Borzaskutyát, akár egy jól nevelt lovat. Hamarosan Deres háza népe
inkább kitért a veszélyes páros útjából – Rickon farkasa ugyanis nem volt olyan
fegyelmezett, mint fivérei és nővérei.
A
napok gyorsan peregtek. A levélben kijelölt nap hamarosan elérkezett. Aznap
délután Ned és családja, illetve legközelebbi bizalmasai felsorakoztak Deres
tágas udvarán, amely úgy ragyogott a tisztaságtól, mint még talán soha azelőtt.
Ned és Catelyn mellett ott sorjáztak életkor szerinti csökkenő rendben a
gyerekek: Robb és Lyanna, mellettük Sansa, majd Arya, s végül Bran és Rickon. Természetesen
a farkasok is ott ültek gazdáik lábai mellett.
Havas
Jon mögöttük pár lépésnyire állt Theon Greyjoy társaságában, arcán bús
kifejezéssel. A gyerekek nehéz bundákba burkolóztak, leheletük fehér
gomolyagként szállt fel. Jon nehéz sóhajjal nyugtázta, hogy ismételten a
számkivetettek között kapott helyet. Hiszen ő fattyú, Theon pedig
tulajdonképpen fogoly. Nagyon szomorúnak érezte magát, s vigaszt remélve
sandított Theonra, ám a fiú megszokott pimasz mosolyával nézett rá. Theon
kedvét nem volt könnyű letörni, a király érkezésétől csupán egy újabb izgalmas
kalandot remélt.
Nem
fagyoskodtak odakint túl sokáig, hamarosan ugyanis már nyílt is a jókora, erős
fakapu, s bevágtatott rajta a király elővédje, majd pedig egy óriási, kerekeken
guruló ház. Jon kimeresztette a szemét, telt ajkai kissé elnyíltak a
meglepetéstől. Sosem látott még ehhez foghatót.
A
mozgó lakhely cirádás ajtaja kitárult, s lesuhogott a lépcsőjén a királyné.
Gyönyörű asszony volt, aranyhaja a derekát simogatta lágy hullámaival, s a
bordó ruha kiemelte karcsú, légies alakját. Jon hallotta, hogy Theon elismerően
hümmög mellette, Jon azonban túlságosan gőgösnek látta az arcot, már-már
lenézőnek.
Amikor
azonban megpillantották Robert Baratheont, a királyt, egyszerre néztek egymásra
döbbenten. Jon zavartan túrt sötét, göndör fürtjeibe. Édesapja elbeszélései
alapján egy daliás, csupa izom férfira számított, ám Westeros uralkodója már
nem volt annyira fejedelmi és pompás jelenség, mint a királyné. A jólét, a béke
és az uralkodással töltött esztendők gigászi méretűre növelték a király hasát,
kidagadt rajta a Baratheon-ház szarvasával díszített páncél, s minden lépésére
megnyikordult. A bortól pirosló arcát drótszerű, fekete szakáll fedte, harsány
hangjából ítélve pedig már elfogyasztott pár pohárral az édes nedűből az úton
is.
Robert
király az édesapjukhoz lépett, és öblösen kacagva lapogatta meg Ned hátát, majd
kedélyesen üdvözölte Catelyn úrnőt és a gyerekeket is. Cersei, a királyné már
jóval savanyúbb arckifejezéssel köszöntötte a Starkokat. Mögötte ott álltak a
gyermekeik. Jon hallotta, ahogy bemutatkoznak. A magas, karcsú, aranyhajú fiút,
aki édesanyjához hasonlatos, gőgös arckifejezést viselt, Joffrey-nak hívták,
pufók, kisfiúsan kerekded arcú öccsét Tommennek, az egy szem kisleányt pedig,
aki édesanyja szakasztott mása volt, Myrcellának. Jon sokkal jobban érezte
volna magát, ha ott állhat Robb oldalán, s nem hallgatózásból tudja meg a
király gyermekeinek nevét, ám az évek során hozzászokott a mellőzöttség
érzéséhez. Ám a háttérben állva legalább kiválóan meg tudta figyelni az
embereket.
Érdeklődő
pillantással nézte a királyné fivéreit is. A hófehér köpenyes ser Jaime-t,
akiről már rengeteget hallott, hisz a hírhedt Királyölőt mindenki ismerte. Jon
képtelen kíváncsiságot táplált a Királyi Testőrség lovagja iránt, hiszen a
kiváló harcosok mindig érdekelték. A tény, hogy a ser végzett egy királlyal,
csupán mellékes apróságnak tűnt Jon szemében, noha ő maga mindig a
becsületesség mintája volt. Ám még ser Jaime-nél is jobban érdekelte őt a
királyné törpenövésű öccse, az Ördögfióka. Az apró termetű férfi kacsázva járt,
rövid karjait komikusan lengette maga mellett járás közben, hogy ezt némileg
ellensúlyozza, egy vaskos könyvet ölelt magához. Pimasz mosollyal nézte az
udvarra gyűlt hölgyeket. Jon megcsóválta a fejét.
Az
édesapja vezetésével a vendégek a nagyterembe indultak, a tiszteletükre rendezett
lakomára. Távozásuk után beléptettek az udvarra a katonák hátasaikon, illetve a leányok, akik
Cersei királyné és Myrcella hercegnő szolgálatában álltak. Theon vigyorogva
bökte oldalba, és Jon kénytelen-kelletlen megnézte magának a fiatal nőket, akik
között kétségkívül szajhák is voltak, hiszen némelyikük kihívóan integetett
feléjük.
-
Nem akarsz végre férfivá válni, Havas? –
kérdezte Theon, miközben széles és kissé leereszkedő mosolya szinte körbeérte
az arcát. – Úgy látom, a hölgyek némelyike szívesen bevezetne a szerelem
útvesztőjébe.
Jon
csak sóhajtott, azután megrázta a fejét, s lesütötte szürke szemeit. Theon javíthatatlan volt, de ő nem
akart szoknyapecérré válni. Nem akart szajhákkal hálni, hiába tartotta
egyik-másikat vonzónak és kívánatosnak. Valami belül azt súgta neki, hogy még
várjon erre. Kevés dolgot tudott, ám ebben teljességgel bizonyos volt. Elfordította
a fejét a dúskeblű, vörös hajú szajhától, akire Theon szemet vetett, s nagy
levegőt véve indult a nagyterembe.
Első komi, éljen! ^.^
VálaszTörlésHuh, hát ez nagyon jó lett!! *-* Szépen összehoztad, tetszik, hogy alig van benne párbeszéd, leírás, meg gondolatmenet, pedig jó sok van benne! :) Ügyi, vagy, csak így tovább! :)
Diana
Szia!
TörlésNagyon szépen köszönöm, hogy írtál, és a dicséretet is! :)
Örülök, ha elnyerte a tetszésed. Nem szeretem nagyon a párbeszédeket, ezért igyekszem több gondolattal, leírással megoldani :)
Várlak vissza!
Drága!
VálaszTörlésEgyre jobban kezdd megszerettetni velem Robb-ot, szóval csak remélni tudom, hogy nem úgy fogja bégezni, mint a sorozatban/könyvben. :/
Nagyon tetszett ez a rész is, főleg Theon a végén. Imádom ezt az embert kérem szépen! :33 Remélem, hamar hozod a kövit!
Ölel; Ariana D.
Köszönöm a kedves kommentet, Drága! :)
TörlésÖrülök, hogy kedveled Robbot, remélem, ez fokozódik még - nemsokára kap ő is egy fejezetet.
És hát igen, tudom, hogy Theont imádod, ígérem, ő is sokat lesz még ;)
Várlak vissza! :*
Tetszett a készülődés leírása, meg úgy az egész, és noha nem épp Jon a kedvenc karakterem, élveztem az ő szemszögéből írt részt is.
VálaszTörlésMegértem a csalódottságát, mert nem lehet könnyű kitaszítottként élni.
Tetszett, ahogy Robertet lefestetted, csak mosolyogtam magamban, mikor azt írtad, hogy bizonyára már részeg. :D Nem is ő lenne. :D
Találtam egy apró elírást: "Mycrellának." - Myrcellának.
" Távozásuk beléptettek (...)" - Ez a mondat nekem furcsa. Miután távoztak, beléptettek, én így írnám inkább, vagy valami hasonló.
Lassú folyású rész volt, de gondolom, majd később bepörögnek az események. :) Most a karakterek bemutatásán van a hangsúly, és ez jól is van így. Habár, mivel ez egy fanfic, amit feltételezhetően a Trónok harca rajongók fognak elolvasni, így nem feltétlenül szükséges bemutatni a már meglévő szereplőket. Hiszen ismerjük jól őket. Egyébként én Sandor Clegane szemszögéből olvasnék tőled nagyon szívesen. ;-) Csak így tovább, ügyes vagy! ^^
Örülök, ha annak ellenére, hogy nem kedveled őt különösebben, tetszett a rész :) Nekem is kihívást jelentett a megírása, éppen ugyanilyen okból.
TörlésKöszönöm az észrevételeket, ezek tökéletesen elkerülték a figyelmem, de máris javítottam! Myrcella nevével pedig újra és újra bajban vagyok :D
Nos, igen, én is sokat hezitáltam, hogy mennyi hangsúlyt fektessek a szereplők bemutatására, de úgy gondoltam, hátha valaki nem-rajongóként kezdi el, és akkor jól jön. És talán nem zavaró azok számára sem, akik fanok :) De köszönöm, innentől jobban átgondolom.
És végül köszönöm a kedves szavakat :3 Sandort mindenképpen fontolóra veszem, de ő nagy kihívás lesz mindenképpen.
Imádom Jont, és ezt a fejezetet is :D Tetszett Jont nézőpontja, így jobban megérthetjük, hogy milyen lehetett "Havasként" a Starkok közt élnie.
VálaszTörlésTheont itt sem különösebben kedvelem, de remélem ez még változni fog és szerethetőbb lesz mint a filmben/könyvben:) Illetve, remélem, hogy itt nem Bűzösként végzi :D
Kíváncsian várom a folytatást, csak így tovább:)
Szia!
TörlésÖrülök, ha tetszett Jon nézőpontja :) Biztosan lesz még róla fejezet a jövőben, vannak már ötleteim, pedig eleinte féltem, hogy nem lesz hozzá ihletem.
Theonról is lesz még szó ;) Talán megkedveled őt is!
Köszönöm, hogy írtál ismét, várlak vissza!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHm, ez is jó , de kicsit ilyen semleges lett. Valahogy kiéreztem, hogy nem Jon a kedvenc szereplőd, de erről nem tehetsz. Nagyon csodálom, hogy írtál a szemszögéből, azért mert ez lett a szavazás vége. Igazán olvasó-barát vagy, ha ez így értelmes :D. Ez is nagyon jó lett, de ez már nem meglepetés
VálaszTörlésAnna
Köszönöm, igyekszem a kedves olvasóim kedvére tenni! :)
TörlésSajnálom, hogy kicsit semlegesnek érezted :( Pedig ahogy elkezdtem írni, eléggé belejöttem, és bele tudtam élni magam Jon szemszögébe is, sajnálom, ha nem jött át megfelelően.
Köszönöm! :)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés