24. fejezet - Cersei

Sziasztok, Drágáim!

Elnézést a késlekedésért, nincs több mentségem, mint a mostani vészes időhiány. Ezúttal Cersei-t hoztam nektek és egy nagy fordulatot - hogy tetszik? 

Remélem, nézitek a sorozatot - ha vevők vagytok ilyesmire, szívesen csinálok véleményezős posztot az eddigiekről.

Végezetül pedig köszönöm a sok kattintást, kérlek, ne fogjátok vissza magatokat, várom a kommenteket!

Jó olvasást!

Lyanna

A régenskirálynő elégedett mosollyal az ajkán öltözködött. Elküldte a szolgálóleányát, s ezúttal egyedül fűzte be a mélybordó ruhát három gyermek világra hozása után is  ruganyos és karcsú testén. Az anyag pontosan olyan színben pompázott, mint a kezében tartott kupában csillogó bor. A királyné nagy kortyokban nyelte a nedűt, majd ismét töltött a kecses üvegpalackból. Az ital csak fokozta a kedvét, ezért nem fukarkodott a fogyasztással. Zöld macskaszeme egyre fékeveszettebben csillogott. Aranyhaja lágy hullámokban hullott a vállára, s nem is készített a fürtökből bonyolult frizurát. Úgy vélte, furfangos és pompás tervének beteljesedéséhez királynői külső dukál, s legfényesebb ékszere a hajkoronája volt, ami minden ék és rafinált frizura nélkül ragyogott a legszebben.

Felhőtlen jókedvét ezer farkas sem árnyékolhatta volna be. Abban a percben a már két hónapja Királyvárban pöffeszkedő Oberyn Martell sem szeghette volna kedvét. Jól tudta, hogy Baelish már régen elhajózott, s úgy sejtette, nem is tér vissza egyhamar. Ha pedig minden a királyné tervei szerint alakul, hamarosan Királyvár falain kívül tudhatja a legidősebb rémfarkast is.

A csillaga felemelkedőben volt, tombolt benne a diadal édes, mámorító érzése, s ez csak fokozódhat a vörös farkas távozásával. Alig várta, hogy Lyanna Stark a hátát mutassa végre, miközben egyre távolodik Királyvártól. No, persze jobb volna holtan látni a kis csitrit, de ez sokkal okosabb megoldás. Biztosítani egy szövetségest, betömni a száját a könnyű zsákmánnyal, s eltüntetni egyúttal a színről az ellenfelet.

Nem akarta magára haragítani az apját azzal, hogy megöleti a leányt, noha végtelen örömet okozott volna neki a tudat, hogy a Stark-ház ismét eggyel kevesebb tagot számlál. Méghozzá veszedelmes tagot. Cersei kénytelen-kelletlen elismerte, hogy Lyanna fiatal leány létére okos, ám a ravaszságot eleddig nem fedezte fel a lányban – no, persze addig jó. Többé pedig nem lesz lehetősége rá, hogy megvillantsa a foga fehérjét. Ám Cersei tudta, hogy nem könnyen távolíttathatja el Királyvárból a leányt.

Lyanna a férfiak terén mutatott hozzáállása azt bizonyította, hogy nem lehet elbűvölni egy jóképű arccal és izmos karokkal, már nem. De Cersei határtalan örömmel figyelte, amint a leány gyásztól megroppant elméjét még inkább elhomályosítja a szerelem. Úgy gondolta, ezzel a dolog el is lesz intézve, ám csalatkoznia kellett. Baelish örökre bezárult előtte, megszűnt szövetségesének lenni.

Egyetlen alkalmas ember volt Királyvárban, aki nyélbe tudta ütni a Tyrellekkel való szövetséget, s az éppen Lyanna drágalátos kis szerelme volt. Amikor véglegessé vált, hogy Baelish elutazik, tudta, eljött az idő a cselekvésre. Gondosan tervezgetett, s teljesen egyedül, hisz ötletéről senki sem tudhatott, főként nem az apja. Úgy vélte, ezzel csapást mér a hűtlenné vált Baelish-re is, meghunyászkodásra késztetné.

Lyanna szépsége mindig is álmatlan éjszakákat okozott a régenskirálynőnek, a szerelem pedig még rózsásabbá tette a fehér arcot, csábítóbbá a mosolyt. Az a kis töltött galamb képesnek bizonyult rá, hogy elcsavarja akárki fejét, méghozzá úgy, hogy nem is volt tudatában annak, hogy az udvarbeli férfiak egyenesen rajongtak érte. S még Baelish-t is maga mellé tudta állítani! Bár Cersei semmit sem tudott a férfi valódi szándékairól és terveiről, el kellett ismernie, hogy okos húzás volt Lyannától, hogy éppen a lordot szemelte ki magának. Petyr ugyanis tökéletes biztonságot jelentett – vele még Cersei sem szívesen vitte volna kenyértörésre a dolgot, főként nem most, amikor az ellenszenves, kényeskedő Tyrellek bizalmát kellett megnyernie. Természetesen ez is az apja ötlete volt, és e döntés ellen Cersei nem tiltakozhatott. Abban azonban egyetértett, hogy a sima beszédű, kifogástalan modorú Baelish lesz a tökéletes ember erre a feladatra.

Lord Tywin valami megmagyarázhatatlan oknál fogva értékesnek tartotta a Stark lányt is, és tervei voltak vele, amiket azonban nem osztott meg a lányával, bár Cersei sejtette, hogy Oberyn Martellhez lehet köze. Az apja nem rajongott túlzottan már azért sem, amikor Cersei Baelish-nek adta Lyannát. Ám végül nem hozatta vissza a lányt a palotába, csak akkor, amikor Baelish elutazott. Arról természetesen hallani sem akart, hogy Lyanna Petyrrel tartson a hosszú utazásra. Mindenáron Királyvárban akarta tartani. E törekvéssel pedig Cersei is egyetértett. Terveivel egyezett.

Szerencsére az apja halaszthatatlan ügyek miatt elutazott a városból, így hát ráért később törődni a haragjával. Cersei elégedettnek és a végletekig furfangosnak érezte magát. Az apja eleinte bizonyára dühöngeni fog, amiért keresztülhúzta a számításait, de amint rájön, milyen kiváló a terve, büszke lesz majd egy szem lányára, sokkal inkább, mint a fiaira, akik újabban nem igazán érdemelték ki az elismerést.

Cersei felhajtotta a maradék bort, majd az udvarra vonult két testőr kíséretében. Ott várta Lyanna Starkot, aki nem volt olyan szörnyű állapotban, mint amennyire Cersei remélte. Ám ha hinni lehet a pletykáknak, amik elkígyóztak Királyvárig, akkor a kis szajha ennél sokkal, de sokkal rosszabbul is lesz majd, amint megérkezik új lakhelyére. A régenskirálynő elégedetten dédelgette magában a rosszindulatot.

A leány Meryn Trant társaságában érkezett, mit sem sejtve abból, mi vár rá. Cersei megvetően elhúzta a száját, ahogy a sápadt arcra és a szemmel láthatóan vékonyabbá fogyott termetre nézett. Micsoda naiv, ostoba teremtés, hajszállal sem jobb, mint a húga! Azt hiszi, a szerelembe bele kell halni. Ráadásul a Petyr Baelish iránt táplált szerelembe! Cersei saját ajkába harapott, hogy elfojtsa gúnyos kacaját. Ennek a kis csitrinek fogalma sincs róla, miféle csapdába sétált, amikor a lordnak adta a szívét, és valószínűleg a testét. Most pedig itt áll összezúzott szívvel, még ha jól is palástolja fájdalmát. S még nem is tud Baelish tervének bizonyos részeiről! Cersei alig várta, hogy felvilágosítsa a leányt. Egy pillanatig sem érzett sajnálatot, amiért még szörnyebbé akarta tenni Lyanna életét. Gyenge, esendő, áldozat, aki szenvedésre termett. 

Cersei ellenben erős nő volt, igen, igazi királynő. Egyetlen férfi kedvéért sem sírta volna duzzadtra a szemeit, egyetlen férfi sem szomoríthatta volna el így. Még Jaime sem. Ahogy eszébe jutott a fivére, elöntötte a düh és a megvetés. Jól látta, hogyan néz az ikertestvére erre a kis szajhára. Nem kerülhette el a figyelmét, hogyan próbálja megvédelmezni az a kedves bolond a Stark leányt Baelish-től – sikertelenül. Már úgysem számít. Jaime távol van, Petyr hajója pedig jó ideje kifutott a kikötőből, egyikük sem tudja megóvni ezt a kis szajhát. Mire a két férfi visszatér, Lyanna Stark talán már halott lesz, rothadó csontjai Rémvár erdeiben elásva porladnak majd, mindenkitől elfeledve. De az bizonyos, hogy testében és lelkében megtörik, soha többé nem lesz már ugyanaz. És soha nem térhet vissza Királyvárba – régi önmagaként bizonyosan nem.

Cersei-t szórakoztatta a gondolat. Ha a leány az istenek kegyetlen játékának folyományaként el is tudna szökni, többé senki sem akarna hozzáérni. Egy fattyút hordozna a hasában. Petyr Baelish nem fog egy fattyút nevelgetni. Jaime pedig… Cersei arca megvető fintorba rándult. Jaime a saját gyermekeivel sem törődött soha, csak az érdekelte, hogy minél többször töltse meg az ő testét a magjával. A végeredmény fölötti gyámságot már áttestálta Robertre. Titkon sem foglalkoztatták a gyerekei, talán nem is érezte a jelentőségét annak, hogy ő az édesapjuk.

Cersei elhessegette a kellemetlen gondolatot, és szívélyes, mézesmázos mosolyt villantott Lyannára, aki dühítő nyugalommal nézett fel rá.

-          Felség! – A jómodor nem veszett ki a leányból, fejet hajtott királynéja előtt. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést?

-          Téged vártalak, kedvesem. Gyere, sétáljunk! – Cersei a karját nyújtotta a lánynak, aki habozott pár pillanatig, majd a régenskirálynőbe karolt.

Cersei átvágott a kövezett udvaron. Meryn Trant és a másik két fehérköpönyeges pár lépésre lemaradt, úgy követték őket, árgus szemmel pásztázva a környéket. Cersei a falak között megbúvó istenerdőbe vezette Lyannát, ahol a leány és a húga is gyakran fohászkodtak a régi istenekhez. A lány szótlanul lépkedett az oldalán, jól láthatóan gondolataiba merült. Csak az istenerdő végtelen csöndjébe érve eszmélt fel.

-          Felség, miért jöttünk ide? – A lány arcán őszinte értetlenség tükröződött, ahogy körbepillantott.

-          Azért, hogy elbúcsúzz, drágaságom. Beszélgess utoljára a régi istenekkel, mert nem lesz rá módod többé, ilyen nyugodt körülmények közt legalábbis biztosan nem. – Cersei elégedetten figyelte szavainak hatását.

Lyanna kővé dermedt, aztán rémület suhant át az arcán. A királyné jól tudta, miféle gondolatok kergethetik egymást a csinos kis fejecskében. A farkasleány azt hiszi, meg fogják ölni. Nos, nézőpont kérdése. Mivel a kis csitri nem felelt, Cersei még mindig nyájasan vonta az apró erdő középpontja felé.

-          Itt fogok rád várni – ajánlotta fel kedvesen, de ő maga is érezte, hogy a méreg átcsöpög a szavai között.

-     De… Felség… Hová kell mennem? – Lyanna most már kissé határozottabbnak tűnt, ám egy oroszlán legyőzéséhez édeskevés egy siheder farkas.

A leány még arra is vette a bátorságot, hogy kihúzza a karját a királyné markából. Cersei arcáról leolvadt a nyájasság álarca, s helyette acsarkodva bújt elő az ádáz nőstényoroszlán.

-         Nos, ha nem akarsz imádkozni, akkor nem fogsz. Pedig jobban tennéd, lehet, hogy szükséged lesz a drágalátos régi isteneidre – sziszegte Cersei.

-    Mit akarsz ezzel mondani, felség? – Lyanna kihúzta magát, de így is alacsonyabb volt a királynénál.

-         Van egy jó hírem, drágaságom: nőül fognak venni téged. Nem kell hónapokat várnod Baelish-re, sokkal előbb kedves férjed karjaiban lehetsz. Roose Bolton elragadó fia lesz urad s parancsolód.

-          De… Felség, én nem… Havas Ramsay? – Lyanna dadogásában pánik bujkált.

-          Ó, szóval a híre megelőzte őt, milyen pompás! – Cersei kacaja úgy gyöngyözött, mint nem sokkal korábban a kupában a bora. – Hidd el, csodásan meglesztek együtt. Ti, északiak bizonyára sok közös témát találtok majd. Ám jobb, ha vigyázol, mit mondasz csevegés közben. Azt mondják, rajong a vadászatért, főleg, ha ruhátlan nők a préda. – A királyné bájos kuncogást hallatott.

-          Lord Tywin azt mondta, másnak szán – mondta Lyanna.

A hangja sziklaszilárdan csengett, ám arca a szokásosnál is fehérebbre sápadt. Cersei jól szórakozott a lány harmatgyönge érvén.

-          Az meglehet, kedvesem, de lord Tywin most nincs itt. Amikor pedig hazaér, te már valószínűleg Ramsay úr ágyában hemperegsz. Ha szerencséd van. Ha nincs, akkor mezítelenül rohansz előle meg a kutyái elől az erdőn át.

-          De… Felség, Petyr… Vagyis lord Baelish feleségül kíván venni engem, amint visszatér! – Lyanna hangja elkeseredett volt, szinte sikoltotta a szavakat.

Cersei nem vesződött azzal, hogy felhívja a leány mondandójának logikátlan voltára és ellentmondásos érveire a figyelmet. Bensője dorombolt: eljött a perc, amit olyannyira várt. Noha belül kacagott, sajnálkozó kifejezést erőltetett arcára. 

-          Ó, kedvesem… Neked nem mondta el ez a gonosz ember? Az egész a te Petyred ötlete volt. Nem akart megbántani, kárpótolni akart azzal, hogy férjhez ad téged, hiszen… Úgy sajnálom, drágám, hogy tőlem kell megtudnod, de Petyr útba fogja ejteni Sasfészket is. Lysa Tully lesz a felesége, nem te. Bár tekintve, hogy mióta van távol, talán már házasok is.

Cersei látta, hogy Lyanna világa összeomlik. A leány nagyot nyelve próbálta keresni az okokat, kifogásokat, de nem talált semmit. Valószínűleg a lelke mélyén tudta, hogy ez az igazság. Cersei ajka mosolyra húzódott. Éppen lord Baelish szokta mondogatni: a legjobb hazugságokban ott rejtőzik az igazság magja. Természetesen a férfi mit sem tudott Cersei tervéről. Valószínűleg megvolt a furfangos ötlet arra, hogyan szerezze meg Arryn Völgyét és Lyannát is. Ám most minden dugába dőlt, és Cersei alig várta, hogy megpillantsa Baelish arcát, amint megtudja az igazat. Mindennél jobb érzés volt őt földbe döngölni úgy, hogy esélyt sem kapott a mentegetőzésre.

Lyanna megmerevedve nézett a királynéra. Alsó ajka remegett, szeme csillogtott a könnyektől. Cersei kedvét lelte volna benne, ha a leány elkezd könyörögni a maradásért, vagy vigasztalanul zokogni kezd, ám egyikre sem került sor. A kis csitri felszegte a fejét, és szilárd léptekkel, már-már gőgös tekintettel indult meg előre. Cersei-t bosszantotta a dolog, ám úgy vélte, csekély ár ez a győzelem édes ízéhez mérten. S persze tudta, hogy Lyanna jól tudja leplezni az érzéseit, de odabent, a lelkében kegyetlen vihar tombol. Követte a leányt testőreivel a nyomában, és elégedetten somolygott.

Maga kísérte lakosztályába a Stark ivadékot, és a testőreivel pakoltatott be két nagy ládába minden holmit. Lyanna sápadtan, mégis szilárd léptekkel követte a testőröket. Roose Bolton személyesen utazott el Királyvárba a leányért, néhány embere ott tömörült a kocsi körül, a többi a városfalon túl várt. Cersei ragyogó mosolyt villantott a férfira, aki nemrégiben maga végzett Robb Starkkal, ezzel elnyerve a királyné rokonszenvét. Cersei úgy vélte, van valami költői abban, hogy az ikerpár másik tagját is Bolton kíséri a pusztulásba.

-          Felség, kérlek, add át lord Tyrionnak, hogy vigyázzon a húgomra! – fordult Lyanna Cersei felé.

Úgy tűnt, akkor ingott meg először. Szemét elhomályosították a könnyek, de nem gördültek holtsápadt orcájára. Cersei nem engedte, hogy a leány bárkitől is elbúcsúzzon, nem engedte, hogy levelet írjon. Akkor bárki megállíthatta volna, s azzal a terve dugába dől.

Nem mondott semmit, csak intett, s Meryn Trant besegítette a kocsiba a leányt. Cersei rövid pillantást váltott Roose Boltonnal, majd az emberek elindultak.

A királyné sokáig állt a kocsit nézve, a diadal tombolt benne. Megérszegült a sikertől, attól a tudattól, hogy mindent a kezében tart.

Amint megfordult, haja szikrázott a fényben. Soha nem adta át az üzenetet torzszülött öccsének. Fontosabb dolga akadt ennél: jó képet kellett vágnia fia, Joffrey menyegzőjéhez, amelyet aznap este készültek megülni.