20. fejezet - Lyanna

Sziasztok, Drága Olvasók!

Először is: nagyon boldog újévet kívánok nektek, remélem, hogy szuper 2016 vár rátok, kívánom, hogy minden a terveitek szerint alakuljon! :)

Másodszor: sok-sok kattintás, immár 35 feliratkozó, el sem tudom hinni! Nagyon hálás vagyok nektek ezért, remélem, az újesztendőben is velem tartotok, illetve Lyannával - mert mostantól egyre inkább ő kerül majd a középpontba. 

Harmadszor: őszintén remélem, hogy kicsit több kommentelési kedvet kaptok ebben az évben, és megtiszteltek a véleményetekkel, legyen az akár kritika, akár dicséret. :)

Jó szórakozást!

Lyanna Stark kétségbeesve szorongatta Petyr kezét, és századszor is megkérdezte, nem tarthatna-e vele Égikertbe. Noha ezt a beszélgetést már lefolytatták párszor, a leány nem hagyta annyiban, tombolt benne a Starkok makacs kitartása, amely néha már őt magát is az őrületbe kergette. Nem úgy Petyrt, aki csak elnéző mosollyal felelt a leánynak. Alysanne ott kocogott mögöttük, néma, szürke őrszemként.

A férfi már hetekkel ezelőtt megemlítette neki, hogy eljön majd a perc, amikor el kell mennie kettejük érdekében, de Lyanna remélte, hogy valami megakadályozza majd a dolgot. Nem így történt. Petyr hosszú útra indult, hogy megvigye Margaery Tyrellnek Joffrey király házassági ajánlatát, s kitérőt kívánt tenni valahová, de arról egy szót sem mondott, bárhogyan is könyörgött Lyanna. Hiába tudta a leány, hogy Petyr az ő biztonsága érdekében kíméli meg a részletektől, ez őt egy csöppet sem vigasztalta.

Az sem enyhített fájdalmán, hogy tudta, Tyrion vigyáz majd rá – hisz barátja bokros teendői ellenére is ígéretet tett, hogy szemmel tartja őt és szórakoztatja. Nem akarta terhelni a férfit, tudván, milyen terhek nehezednek keskeny vállára. Tyrion megnyerte a csatát Stannis ellen két héttel azelőtt, meg is sérült a küzdelemben, meglehetősen csúnyán, mégsem ünnepelhetett hősként. Az Ördögfióka veszélyes fegyvernemet választott: a futótüzet, amely zöld lángokba borította a tengert, azzal együtt pedig Stannis Baratheon hajóit és embereit. Lyanna minderről csak a csata másnapján értesült, ám akkor órákat töltött barátja betegágya mellett, egészen addig simogatva a torz kezet, míg Tyrion magához nem tért. Lyanna az aggodalom közepette nem is bosszankodott azon, hogy ismét Joffrey győzött. Fontosabb volt számára igaz barátja, aki szépen gyógyult, s fájdalmai ellenére is enyhíteni akart a bánatán.

Lyanna még mindig aggodalmaskodott miatta, ám Petyr miatti félelmei és kétségei elvonták a figyelmét Tyrionról. Jobban rettegett, mint a küzdelem éjszakáján. Akkor Cersei királynéval, számtalan nemes hölggyel és a húgával tartózkodott, biztonságos távolságban a harc zajától. Ám a régenskirálynő alaposan a boroskupa mélyére nézett, s Lyanna azokban a percekben bármit képes volt elhinni a nő tébolyultan villogó szemének. Mint a fuldokló, úgy kapott levegő után, amint kinyitották a kapukat, s ő végre kiszabadulhatott a fullasztó teremből. Azon az éjszakán is csupán az ígéret és a remény tartotta életben és ép eszénél, hogy viszontlátja Petyrt. De ezúttal sokkal többről volt szó. A férfi nem a szomszédos épületben várta, hanem messze elhajózik… Mérföldeken át húzódó vizek, száz veszély, fondorlatok állnak majd kettejük között. Lyanna Petyr karjába kapaszkodott. Mindennek már csak a lehetősége is rémülettel töltötte el.

A férfi kíséretébe tartozó katonák és szolgák előttük haladva cipelték a ládákat s egyéb poggyászokat, ők pedig lemaradva követték a menetet. Lyanna különösen lassan lépdelt, nyújtotta a percet, amíg még együtt lehetnek. Reménykedve nézett fel a férfire, miközben Petyr átkarolva tartotta a derekát, ő pedig hozzásimult, lopva beszívta a férfi diszkrét, finom illatát. El akarta raktározni Petyr arcvonásait, mosolyát, testének melegét, ölelésének lágy szorítását, illatát, amely megannyi érzést szabadított fel a leányban. Petyr válasza azonban összeszorította jeges kezével a szívét.

-         Nem, kedvesem, sajnálom, nem tarthatsz velem. Veszélyes küldetésben járok majd, s nemcsak a Tyrelleket fogom meglátogatni, de hisz tudod. – Petyr komolyan, mégis lágy tekintettel nézett le a leányra. – De minden gondolatom te leszel, szerelmem. Ezt mindig tartsd észben! Ha visszatérek, magammal viszlek, és minden csodálatos lesz, megígérem! Bíznod kell bennem! Bármit is hallasz, csak azt hidd, amit én mondtam neked!

Lyanna sóhajtott, hiszen Petyr számtalanszor elmondta ezt, és ő igyekezett ebbe a reménysugárba kapaszkodni, ám most érezte, hogy a könnyek szúrják a szemét. Rettegett, hogy történik valami szörnyűség, a férfi hajója elsüllyed a tengeren, vagy bármi egyéb… S Tyrion annyira próbálta őt lebeszélni Petyrről, hogy megfordult a fejében az is, hogy talán hazudik neki, és valami rettenetes dolgot tervez, míg távol van. De ezt újra és újra elhessegette, hiszen szerette Petyrt. Megbízott benne, a férfi nem adott rá okot, hogy mást higgyen, mint amit mond. Ugyanakkor megtörtént már, hogy félreismert valakit, s a végén fájdalmasan ért földet a csalódás zuhanása után…

Nagyot nyelt, s igyekezett felfelé pislogni, ám kudarcot vallott: az áruló sós cseppek kicsordultak, és végigfolytak a szeme alatti karikás bőrön, majd sápadt arcán. Az éjjelt ugyanis együtt töltötték, és egy szemhunyást sem aludtak, ám ez csupán Lyanna küllemén hagyta rajta a nyomát. Lord Baelish ugyanolyan energikus volt, mint minden más alkalommal.

Petyr arcát ritkán látott kifejezés öntötte el: az aggodalom és a féltés ráncai barázdálták ábrázatát, ahogy Lyannára pillantott. Megtorpant, majd a leányhoz lépett, két tenyere közé vette az arcát, és lágy csókokkal szárította fel a könnyeket. Lyanna szeme önkéntelenül lecsukódott, s igyekezett mélyen elrejteni magában ezeket a pillanatokat. Biztosra vette, hogy nem sok gyöngédségre számíthat ezután, és ki tudja, mikor érezheti majd a férfi érintését. Petyr csókjai egyre lejjebb vándoroltak, Lyanna ajkát is megtalálta, s mohón tapadt rá. A lány hevesen doboló szíve majd’ kiszakította a lágy esésű, zöld selyemruhát. Ennyi idő elteltével sem tudta megszokni a férfi csókját, s a legkevésbé sem akart nélküle élni. Petyr nyaka köré fonta a karját, és elmerült a csókban, amit annyira megszokott már, s mégis mindig az újdonság varázsával hatott rá.

Zihált, az orcáján lángrózsák égtek, amikor a lord elvált tőle. Kézen fogta, s indultak tovább, de Lyanna nem látott mást, csak a férfit.

Nem volt jellemző rá az önzés, de ezúttal minden porcikája kisgyerekes daccal ragaszkodott Petyrhez, nem érdekelte, miféle küldetésre indul. Nem akarta, hogy elutazzon, nem akarta, hogy magára hagyja Királyvárban, egyedül, mindenkitől elszakítva. Petyr jelentette számára az életet, a biztonságot, a szerelmet. Mióta az apját megölték, csak a férfira számíthatott, és joggal. A férfi mellkasába rejthette el az arcát, miközben édesapja feje a porba hullott, s Petyr nem bánta, hogy pompás tunikáját elborították a leány könnyei. Lord Baelish megszabadította őt Cersei karmai közül, megakadályozta, hogy a királyné valami szörnyűséget tegyen vele, s azóta is féltőn vigyázta minden léptét, meghallgatta minden bánatát, és úgy szerette, mint még senki. Az asszonyává tette. Persze, Tyrion is rengeteget segített neki, gondoskodott róla, amikor tudott, de úgy tűnt, törpe termetű barátja és szerelme nem kedvelik egymást túlságosan. Tyrion pedig mindenáron le akarta őt beszélni Petyrről, ami nem esett túl jól neki. Hiszen ő szereti ezt a férfit! Ám nem engedte, hogy a két férfi közti ellentét éket verjen a barátja és közé. Petyrtől pedig senki sem választhatta el.

Tudta, milyen ravasz és önző a szíve választottja, de amikor kettesben voltak, a férfi egészen más arcát mutatta felé. Azt is elmagyarázta neki, hogy az elutazás a kettejük javát is szolgálja, hiszen Petyr kitérőt tervezett tenni, amellyel megalapozza s biztosítja közös jövőjüket. Ám azt is elmondta, hogy Lyanna nem mehet vele – Cersei királyné nem is egyezne bele, noha lord Baelish megpróbálta rábeszélni, mondván, mindenkinek jobb volna így. Ám Joffrey király édesanyja nem engedett. A búcsút követően holmiját átviszik majd a Segítő Tornyába, közel Tywin Lannister lakosztályához, Lyanna pedig félt, hogy a férfi nélkül védtelen lesz, lelke pedig csupaszon vacog majd, és nem lesz ott Petyr, hogy megóvja.

Fájdalmasan hamar megérkeztek a kikötőbe, ahol már ott várt a könnyed, gyors léptű hajó. Lyanna megmagyarázhatatlan gyűlöletet érzett, ahogy a gályára nézett. De mivel nem hibáztathatta nyíltan Cersei királynét, vagy bárki mást, dühének célpontjába a hajó került. Szíve szerint rögvest felgyújtotta volna. Mélyet sóhajtott, s lehajtotta a fejét szégyenében. Vajon mit szólna most az apja, ha megtudná, mikre gondol? Igyekezett elengedni a dühöt, hagyni, hogy elszálljon a lágy kikötői széllel. Erősnek kellett maradnia, de úgy érezte, egy újabb csapást már nem bír ki.

A szolgák fürgén hordták a ládákat a fedélzetre. A sok poggyásznak csupán töredéke rejtette Petyr holmiját. Lyanna saját szemével is megcsodálhatta a rengeteg ajándékot, amelyeket Joffrey király leendő hitvesének, Margaery Tyrellnek küldött. Ezeket és az ifjú király házassági ajánlatát vitte magával Petyr Égikertbe. Lyanna mélységesen boldog volt, amiért nem szegény húga lesz a visszataszító király felesége. Előre sajnálta az ismeretlen leányt, akiről úgy hallotta, hogy korábban Renly Baratheon, a néhai Robert király öccsének felesége volt. Ám az önjelölt trónbitorló halálát követően Margaery számára új férjet kerestek, és a hírek szerint igen bájos, fiatal özvegy Joffrey fogára valónak bizonyult.

Lyanna elhessegette a leendő királyné körüli gondolatait, és még elszántabban kapaszkodott a kézbe, aminek jó ideig csak az emlékét dédelgetheti. Petyr vetett egy gyors pillantást a rakodó emberekre, aztán a lány felé fordult. Egy hosszú pillanatig csak gyönyörködött benne, máskor ravaszul csillogó szürkéskék tekintete most lágyan simogatta Lyanna arcát. A leány érezte, hogy elpirul, s lesütötte a szemét. Petyr féloldalasan elmosolyodott, kecses mutatóujját Lyanna álla alá helyezte, s felfelé biccentette a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

-         Kérlek, ne légy szomorú, kedvesem! Akkor vagy a leggyönyörűbb, amikor mosolyogsz. – Hüvelykujjával lágyan végigsimított a leány ajkán, aztán a mellkasára vonta, és szorosan magához ölelte.

Lyanna úgy bújt hozzá, mintha az élete múlna rajta. Talán így is volt, abban a pillanatban legalábbis azt érezte, hogy törékeny kis világa még apróbb szilánkokra hullik. Édesapja után immár Petyrt is elveszíti. Már csak Sansára számíthatott – bár úgy látta, húgának sokkalta inkább szüksége van rá, mint fordítva. Nem értette magát, hisz azt gondolta, hogy erős, hogy a családján kívül nincs szüksége senki másra, de tévedett. Ám tévedését könnyedén beismerte volna, ha csupán ez az ára annak, hogy Petyr vele maradjon. Fájdalma alig enyhült a tudattól, hogy Tyrion megesküdött Petyrnek, hogy vigyáz a távollétében Lyannára. Tudta, hogy barátjának számtalan nehéz feladattal kell megküzdenie, hisz ő volt a Király Segítője, s Joffrey keze nyomán minden romba dőlt, és Tyrionnak kellett rendet tennie a káoszban. Így a leány nem is várta, hogy barátja az ő megcsonkított lelkét ápolja. Ráadásul Tyrionnak nemcsak a birodalom rendbetételével kellett foglalkoznia, de ott volt még a titokzatos leány is, akit a szívébe rejtett, s aki a jelek szerint nem volt éppen megfelelő a világ szemében. Lyanna tudta, hogy Tyironnak meg kell házasodnia, és aligha veheti el a nőt, akit szeret. Rettenetesen sajnálta a barátját emiatt. Így hát még egy ok adódott, amiért nem akarta Tyriont terheli.

Behunyt szemmel ölelte a férfit, s hallgatta Petyr szívverését. Mióta először egymáséi lettek, mindig a férfi mellkasához bújva aludt el. A lord megnyugtató, egyenletes szívdobbanásai őt is elcsitították, biztonságot adtak számára, csakúgy, mint a férfi ölelő karjai. Nem tudta, hogyan hajtja álomra a fejét ezután.

Lyanna könnyes szemmel nézett fel Petyrre, a férfi pedig lágyan figyelte az arcát, kézfejével végigsimítva a puha bőrt. Egyikük sem szólalt meg, pedig egyébként nem volt gondjuk a szavak összefűzésével. Ám abban a pillanatban érdemtelen és üres lett volna valamennyi mondat. Petyr ismét megcsókolta, azután búcsúzóul a leány bánatos szemébe nézett. Lassan indult meg a hajó felé, közben újra és újra visszatekintett, Lyanna pedig meg-megvonagló ajakkal bámult utána.

A hajókötelet eloldozta az egyik tengerész, s a könnyed kis jármű gyorsan siklott a vízen. Petyr felemelte a kezét, Lyanna pedig erőtlenül emelte fel saját jobbját, hogy búcsút intsen a boldogságának. Addig állt a parton, míg a hajó apró ponttá nem zsugorodott. Lassan térdelt le, hogy a kezét bökdöső Alysanne bundájába fúrja könnyáztatta arcát.