2015. augusztus 10., hétfő

14. fejezet - Joffrey

Sziasztok, kedves Olvasóim! 

Íme, itt az új fejezet, ezúttal Joffrey szemszögéből. Izgatott vagyok, mit gondoltok majd róla, hiszen ez az első rész az ő nézőpontjából :) Véleményeteket tehát ne tartsátok magatokban, nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla és magáról a fejezetről. 
Köszönöm a sok kattintást! :)
Bízom benne, hogy több komment érkezik majd, hisz mostanában kicsit kevesebbet kapok, de ez nem szegi kedvem, csak a véleményeitekből tudok fejlődni :) 
Szavazzatok, a 30 követős novellás szavazás még él! 
Jó olvasgatást! :)


Hét nap telt el Eddard Stark kivégzése óta. Egy dicső és káprázatos hét, diadalának varázsos hete. Joffrey elégedetten dőlt hátra a Vastrónon. Szíve szerint átvetette volna izmos combjait a karfán – kár, hogy ez a karfa tűhegyes és borotvaéles pengékből állt, csakúgy, mint a trónus többi része. Így hát nyugton maradt, és vigyázott mesés testére, ahogyan az anyja is javasolta számos alkalommal. Úgy dédelgette magában dicső tettét, ahogyan hajdanán Cersei királyné tette vele, mikor apró és védtelen csecsemő volt. Ám ennek örökre vége. Életerős, erőtől duzzadó király, Joffrey Baratheon, első ezen a néven.
Joffrey keskeny ajkán szinte lány mosollyal megigazgatta koronáját. A színarany éket egymásba fonódó szarvasagancsokká formázták ügyes kezek, s az arany csillogása tökéletes harmóniát alkotott Joffrey sima, egyenes fürtjeinek ragyogásával. Az ifjú király belekortyolt a mézédes arbori borba, a szájába tömött egy lédús barackot, majd kedvtelve végigsimított számszeríján, melyet a Vastrónnak támasztott. Hiába állt ott mellette sziklaszilárdan és mogorván a Véreb, úgy vélte, jobb félni, mint megijedni. Ha a szükség úgy hozta, maga akarta a halálba küldeni a rá támadót. Látni akarta kifröccsenő vérét, a lyukat a testén, amit a számszeríj nyila vág a húson, a holtában súlyossá váló halmot a trónterem kövén. Mindez egyelőre álom volt, ám sosem tudhatta, ki ragadtatja magát merényletre. Főként e vészterhes időkben.
 Rengeteget gyakorolta a fegyverrel való lövést, s immáron meglehetősen pontosan célzott – noha egy hatalmas számszeríjjal átlőni valakit, nos… nem igényelt túl nagy pontosságot. Ám Joffrey adott a részletekre. Apjától talán csak egyetlen tulajdonságot örökölt: a fegyverek iránti olthatatlan vonzalmat. Mindenképpen szeretett volna egy csodálatos és pengeéles kardot is, de a kedvence a számszeríj volt. Ahhoz nem kellett bemocskolnia a kezét, Joffrey számára pedig ez igen fontos szempont volt. Szerette a  vad és zabolátlan, dobhártyáját rezegtető pendülést, amikor a nyíl sebesen kilendült az íj súlyos fájából.
Az ifjú király hátravetette szőke haját, és elmerengett. Első intézkedését igazán fontosnak ítélte, bizonyára belekerül majd a történelemkönyvekbe a legdicsőségesebb és legvéresebb királyi ítéletek hosszú sorába. Az, hogy fittyet hányt anyja ostoba tanácsára, elégtétellel töltötte el. Úgy vélte, egy király nem rejtőzhet egy asszony szoknyája mögé, főleg nem az anyjáé mögé. Ezért, amint Cersei javasolta neki, hogy csupán száműztesse a Falra az árulót, azon nyomban elhatározásra jutott. Anyjának azonban erről egy szót sem szólt, csupán Ilyn Payne-t tájékoztatta és utasította, hogy legyen jelen a nagy eseményen, melyen az áruló Segítő bevallja mocskos bűneit. Még szerencse, hogy a hóhér nyelvét annak idején kitépették – így nem tudott fecsegni a király új tervéről. Joffrey igen leleményesnek érezte magát, főként, hogy szembeszállt végre anyjával. Apjától egy másik fontos kérdést is elsajátított, mégpedig a nőket illetően. Úgy vélte, ahogy az apja gondolhatta véleménye szerint: hogy az asszonyok csupán betömni való lyukak, semmi több. Éppen ezért anyjával kapcsolatosan is lehullt a hályog a szeméről. Nem hallgathat rá többé, hiszen ő a király! Egy asszony se próbáljon beleszólni Westeros ügyeibe! Erre csak egy férfi lehet méltó – vélte Joffrey meglehetős határozottsággal.
Legalább ily lényegesnek ítélte azonban ser Barristan Selmy távozását is. Így nagybátyja, Jaime léphetett a Királyi Testőrség parancsnokának irigylésre méltó pozíciójába. A vén ser Barristan a megsértett, bemocskolt becsületre hivatkozott, amikor Joffrey lába elé hajította fehér palástját, majd számos Lannister őrön és egykori Testőrségbeli társán átvágva magát elmenekült, ki tudja, hová. Joffrey nem bánta különösebben. Így kedvenc Vérebe is kapott egy koncot, beléphetett a Testőrségbe. Az ifjú király úgy vélte, ez lehet Sandor Clegane nyomorult életének fénypontja, egyetlen dicső tette. Joffreyt nem érdekelte, hová megy és mit csinál majd ezek után ser Barristan, noha Varys, az az édeskés illatú eunuch modoroskodva felhívta rá a figyelmét, hogy nem ártana utána küldeni valakit, aki végez az öreg lovaggal. Ám Joffrey csak legyintett. Számára Selmy távozása elveszítette érdekfeszítő voltát, amint a lovag elhagyta a városfalakat.
Joffrey gúnyosan mosolyogta meg másik nagybátyját, Tyriont, aki kacsázva haladt át a tróntermen ebben a percben, majd eltűnt egy mellékajtó mögött. A törpe lett a Segítője, és ő bánta is, nem is a dolgot. Tény volt, hogy Tyrion esze vág, akár a borotva, ám Joffreynak nem tetszett, ahogyan nagybátyja a múltban bánt vele. A törpe többször is felpofozta, s az ifjú király koronával a fején is látta, milyen becsmérlőn tekint rá. Ez pedig nem tetszett neki, de egyelőre nem tehetett semmit, noha már fontolgatta a lehetséges büntetéseket. Talán nem is akart igazán cselekedni, hiszen az udvarban volt a nagyapja is, akitől sosem kapott becsmérlést, igaz, túl sok dicséretet sem. De nagyapja iránt legalább némi tiszteletet képes volt táplálni, hisz mégiscsak ő a rangidős Lannister, veszélyes hadvezér és egykori Segítő, akitől még maga Aerys Targaryen, az őrült király is tartott. Így tett tehát Joffrey is.
Lord Tywinnal kapcsolatban eszébe jutott a beszélgetés, amelyet az előző nap folyamán hallgatott ki. Hangosan felkacagott, csengő nevetése bezengte a tróntermet. A Véreb közönyös arccal tekintett fel rá, de Joffrey leintette, így a férfi visszatért az őrködés néma és unalmas tevékenységéhez, a király pedig nyugodtan idézhette fel a történteket, magában heherészve.
Lord Tywin éktelen haragra gyúlva hallgatta leánya beszámolóját Lyanna Starkkal kapcsolatban. A kis rémfarkas ugyanis lord Petyr Baelish-hez került, ameddig leendő hitvese meg nem érkezik az udvarba. A roppant furfangos és ésszerű terv engedélyezése pedig az édesanyja nevéhez fűződött.
Joffrey alig bírta visszafojtani a nevetést az ajtó előtt, királyhoz nem méltón hallgatózva, lord Tywin szerint ugyanis ez elfogadhatatlan eljárás volt. Joffrey egyiküknek sem adott igazat, de a móka remeknek bizonyult, így élvezettel tapasztotta fülét a vastag fára.
-          Ugyan, mi ezzel a gond, apám? Elvégre egy dorne-ihoz akarod hozzáadni. Őket pedig jól ismerjük. Minél többen jártak a leányban, leendő urának annál jobban tetszik majd – feleselt Cersei.
-       Vigyázz a szádra! Ez a leány fontos. Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek feszülnek, Doran Martell veszélyes ellenfél lehet. Talán egy hamvas Stark-leány majd meglágyítja az ő és vad népe szívét. Hozd el abból a fertőből a lányt!
-       De Baelish úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére, ő a legértékesebb kincse! Nem hagyja, hogy a leányt bárki bemocskolja, hisz amíg Lyanna nála van, addig tudja, hogy nekünk is fontos. Lehet, hogy egy ujjal sem ér hozzá! Különben sem tudom pontosan, hol rejtegeti őt – ellenkezett Cersei, jóformán nyávogva, mely tőle teljességgel idegennek hangzott, Joffrey pedig izgatottan várta nagyapja válaszát.
-      Nos… Ám legyen! De beszélek Baelish-sel, hogy tartsa magán a ruhát. Ha pedig ez nem sikerül, legalább itasson holdteát a leánnyal! Egy fattyú mindent romba döntene – mondta lord Tywin, ezzel lezártnak tekintve a témát.
Joffrey jót nevetett az anyján, aki ismét túlságosan okosnak képzelte magát, s végül kis híján pórul járt. Szívesen vette volna, ha nagyapja sokkal pusztítóbban dühöng, de így is elégedetten távozott őrhelyéről. Alaposan kinevette az anyját, mindazonáltal, ha elgondolkodott a dolgon, rá kellett jönnie, hogy Lyanna Stark eltávolítása nem volt elvetendő ötlet. Joffrey úgy vélte, a leány még sok gondot okozhatott volna nekik, ha a tűzfészekben marad otromba és veszélyesnek tűnő rémfarkasával együtt. Biztonságosabbnak bizonyult így, hogy a leány valahol másutt van.
Mi tagadás, Joffrey tudott volna mit kezdeni Lyannával. Nem vágyott rá, de ha az élet úgy hozta volna, szíves örömest kedvét lelte volna benne. Az ő ízlésének ugyan túlságosan telt volt a leány, no, és túlzottan eszes is, de a mulatság kedvéért szívesen letépte volna a virágát. Elfintorodott, ha arra gondolt, hogy ezt Baelish teszi meg, s ha valami csoda folytán mégsem, akkor majd egy kéjenc és mocskos dorne-i lép a tettek mezejére. Királyként az ő kiváltsága lett volna az, hogy valamennyi szűzleány ártatlanságát elvegye, így mindig bosszantotta, ha ehhez foghatót látott. De egyvalaki kegyeire fájt a foga különösképp.
Nem igazán bánta, hogy Sansa Stark nem lehet a felesége, hiszen egy áruló leánya. Túlságosan sápadt, arcán fintor vagy szenvedés ült, és szeretett ellenkezni, még ha erőtlenül és szánnivalóan is, minden valódi bátorságot nélkülözve. De karcsú dereka, mellének kívánatos íve mindig feledtette Joffreyval a dolgot.
Összeborzadt a tudatra, hogy a leány Tyrion felesége lesz – ezt is kihallgatta ugyanis. Egyik érintett fél sem szerzett még tudomást erről a tervről, és Joffrey már előre kacagott Sansa arcán, amint meghallja. Afelől kétsége sem volt, hogy a nagybátyjának nem lesz ellenére a dolog. De mint királynak, úgy érezte, joga van hozzá, hogy ne egy ocsmány törpe tegye magáévá Sansát először, hanem ő, a daliás és ifjú uralkodó. Nem érdekelte más, csak Sansa teste, és királyként jogot formált rá, hogy bármikor elvegye azt, ami jár neki.
Gyakran kérette magához a leányt, kedvtelve körüljárta, néha végigsimított a testén, különösképp a kebleken, néha a ruhát is feltépte rajta. De tovább egyelőre nem merészkedett. Az őrületig meg akarta félemlíteni a leányt, hogy amikor a tettre kerül a sor, tudja, mi vár rá, s ne keserítse meg túlságosan édes ajkait a félelem íze. Ezért fokozatosan haladt, s igen könyörületesnek vélte magát. Mellesleg pedig igen jó móka volt látni Sansa elgyötört és rettegő arcát, miközben ezt tette vele.
Mindazonáltal elmerengett már azon is, hogy vajon milyen lesz új felesége, leendő királynéja – hisz abban nem kételkedett, hogy hamarosan új arajelöltet kap. Gyönyörűnek, hamvasnak, forrónak és szűknek képzelte, minden pillanatban szolgálatkésznek. Úgy gondolta, asszonyának egyetlen kötelessége van: őt boldoggá és elégedetté tenni, s mindeközben egy percig sem gondolkodni. Várta, hogy új jegyesét kiválasszák, ám addig is új tárgyat keresett vágyainak.
Új elfoglaltsága értelmében gyakorta járt Petyr Baelish bordélyába, és elszórakozott a szajhákkal, akik nem kérdeztek semmit, csak dicsérték aranyhaját, daliás termetét. Joffrey fejében meg sem fordult, hogy hazudnak. Hiszen ő a király, tökéletes ifjú férfi. A cédák csak az igazat hangoztatják kéjes nyögésekkel tarkítva, gondolta.
Felsóhajtott, és elhatározta, aznap is felkeresi a szórakoztatóközpontot. Izgatott gondolatai kavargásába új tárgy úszott be, oda nem illő: Arya Stark. A leányt az apja kivégzése óta senki sem látta, és Joffrey nem is bánta túlságosan. Gyűlölte az ostoba teremést, legszívesebben kikötözte volna, hogy azután kiderüljön, milyen pontosan tud célozni a számszeríjjal. Csontos és fiús leány, makacs és nagyszájú, Joffrey képtelen volt nőnemű lényként rágondolni. Egy része azonban sajnálta, hogy nyoma veszett – hiszen az a kis szurtos túljárt az eszén, kicselezte a katonáit, közvetve pedig őt is. Joffrey szívesen pofozta volna föl saját kezűleg. Egyetlen reménye az volt, hogy talán Arya már halott, kicsavarodott végtagokkal, meggyalázva fekszik a várárokban. Az ifjú király gúnyosan elmosolyodott a gondolatra, s furcsa izgalom járta át tagjait, amit úgy érzett, azonnal le kell vezetnie.
Vakkantott hát a Vérebnek, felpattant a trónusról, felkapta számszeríját, s felkerekedett. Néhány Lannister-színekben pompázó katona zárta körül a királyt, közvetlenül mellette pedig Sandor Clegane haladt. A pórnép tagjai félrehúzódtak az útjukból, Joffrey pedig hamarosan belépett a gyönyörök kertjébe, Királyvár legkiválóbb bordélyába, hogy kedvét lelje néhány szolgálatkész szajhában. 
Vélemények:

3 megjegyzés:

  1. Szia! Szeretnék gratulálni az eddigi munkához. Kétség kívül jól megírt, érzelmes és magával ragadó történet, kifejezetten karakterhű stílusjegyekkel és remek ütemű történetvezetéssel. Lyanna kiváló főszereplő és ami nekem nagyon tetszett, az nem más, mint Joffrey nyálas ömlengése önmagáról. Bocsánat a nem túl szofisztikált szavak miatt, de tényleg annak az utolsó ,elkényeztetett, nagyképű szemétláda suttyó pöcsnek ábrázoltad, ami ő valójában (tényleg bocsi, de ami igaz, az igaz). Olvasás közbe szinte kinyílik a bicska az ember zsebében. Na mindegy, egy szó, mint száz nagyon klassz és így tovább, várom a folytatást ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajaj, bocsi amekkora sügér vagyok nem vettem észre hogy van még rész feltöltve. Na mindegy, a szavaim attól még állnak. És most megyek olvasni ;-)

      Törlés
    2. Szia!

      Először is köszönöm, hogy ehhez írtál - így esett le, hogy a Fejezetek menüpontot régen frissítettem, most ezt is megtettem :)
      El sem tudom mondani, mennyire jólestek a szavaid! :) Borzalmasan örülök, hogy így tetszik a történet,remélem, velem tartasz majd a továbbiakban. Boldog vagyok, hogy Lyanna karaktere is tetszik, azt hiszem, talán az ő kidolgozásába fektettem a legtöbb munkát, örülök, ha van eredménye.
      És végül köszönöm :D Ha Joffreyt pöcsnek tartod, az számomra a legnagyobb dicséret, mert ezek szerint sikerült úgy hoznom őt, ahogy kell :)
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál, visszavárlak! :)
      Lyanna

      Törlés

xy