2015. május 3., vasárnap

8. fejezet - Viserys

Kedves Olvasóim!

Először is elnézést kérek a sok szünetért - összecsaptak a fejem fölött a zh-k, beadandók keltette hullámok, így kevesebb időm jutott a történetre. Remélem, ennek ellenére velem tartotok az új fejezetbe! 
Másodszor, nagyon köszönöm a sok oldalmegjelenítést és az egy új feliratkozót, akit ezennel is köszöntök itt! :) 
Az új rész kicsit elkalauzol benneteket Lyanna közeléből - Viserysről lesz szó ugyanis. Hihetetlenül kíváncsi vagyok rá, hogy tetszik nektek, bátran írjátok meg a véleményeteket ehhez a fejezethez, de a régebbiekhez is, nagyon megörvendeztet mindig minden visszajelzés! 
Figyelmeztetés: tartalmaz +18-as részt is! 
Jó olvasást! 


Viserys Targaryen Ilyrio Mopatis tanácsos hűs árnyékokkal terhes kertjében ült az egyik padon. Kényszerítette magát, hogy megnyugodjon, ezért hagyta abba percekkel azelőtt a feszült fel-alá járkálást, és erőltette meg magát, hogy megpihenjen végre. Dereka szálfaegyenes volt, talpait a földhöz szorította, hogy megakadályozza ideges mozgolódásukat. Csupán vékony, hosszú ujjai rándultak meg néha az elfojtott indulatoktól. Ahogyan gondolkodott, ajka önkéntelenül futott egyszer-egyszer gúnyos grimaszba. Annyira elmerült az emlékekben és a nagyravágyó tervekben, hogy nem is észlelte, amint a lágy szellő belefésül ezüstös hajába.
Alig várta, hogy a mihaszna húga végre elkészüljön, és kicicomázva, felékszerezve kilépjen a hájas tanácsos házának rejtekéből. Mint mindig, a fiatal leány ezúttal is csak bátyja ítéletére várt – mindig Viserysé volt a döntő szó. Csak akkor indulhattak útnak, hogy férjhez adják a legifjabb Targaryent, ha a fivére is megfelelőnek találja a kinézetét. Viserys nem aggódott, húga küllemére nem lehetett panasz, Ilyrio tanácsos pedig töméntelen pénzzel támogatta a leány menyegzőjét. Ám Daenerys későbbi alakítása miatt fivére feje már igencsak főtt.
Mindig igyekezett egyengetni Daenerys útját, ám magában nem tartotta sokra a leányt. Ostoba, naiv fruskának látta, aki különösen veszélyes, hiszen okosnak tartja saját magát. De ez többé nem számított. Most, hogy a dothraki sereg hamarosan az övé, Viserys hajlandó volt rá, hogy szemet hunyjon húga súlyos hiányosságai fölött. Innentől fogva úgyis lószagú férjurának kell megküzdenie vele. Úgy vélte, Daenerys talán képes arra, ami miatt eladta Khal Drogonak. Elvégre a házasság beteljesítését még egy gyengeelméjű is véghez tudja vinni, és Viserys remélte, hogy a Khal hamarosan megtölti magjával a leány méhét. Akkor pedig végképp megszabadulhat a húgától. Hisz azt természetesnek tartotta, hogy amint megkaparintja a Vastrónust, és civilizált szövetségeseket toboroz, azonnal eldobja magától húgát és a születendő csikót.
Epekedve várta a pillanatot, hogy ez végre megtörténjék. Egész életében a hatalomvágy fűtötte, mely születésétől fogva a vérében keringett, mint a poros, régi könyvekben látott sárkányok az égen. Ám úgy érezte, húga gátolja a törekvéseiben – s később ez a gondolat egyre többször bukkant fel, megerősítve benne, hogy igaza van, és a húga csupán egy kolonc kecses nyakán. Amikor a hatalomvágyhoz a bosszú kesernyés aromája társult, már sziklaként ránehezedő tehernek érezte Daeneryst. Legszívesebben kihajította volna a mocsokban fuldokló utcára a nyekergő kisleányt. Egyedül sokkal jobban el tudott volna rejtőzni, ezerszer gyorsabban haladt volna céljai felé, ám a kis Dany megakadályozta mindebben. Pedig ő mielőbb vissza akart térni Westerosra, hogy visszaszerezze jogos jussát.
Kisfiúkorától tudta ugyanis: királynak született. Bár a bátyja, Rhaegar megelőzte őt az öröklési sorrendben, valahogy mindig is a zsigereiben érezte, hogy végül ő fog a Vastrónon ülni. Mindig féltékenyen leste fivérét, amiért a trónörökösnek járó javakat élvezi, őt, Viseryst pedig a kisebb testvéreknek kijáró, enyhe lenézéssel kezelik az apja és a legfőbb tanácsosok. Mintha bizony az a piperkőc dalospacsirta megérdemelte volna a Vastrónust! Viserys emlékezett rá, milyen lagymatag, milyen érdektelen volt Rhaegar a világ dolgai iránt – leszámítva a lantot és az éneket. Csupán egyetlen alkalommal volt vér a pucájában: amikor elragadta Eddard Stark érintetlen húgát, fittyet hányva bármiféle törvényre.
Ám a gyűlölet és a csodálat, amit fivére iránt érzett, nem akadályozta meg abban, hogy kinyilvánítsa: ő a valódi uralkodó. Szép metszésű arcát a magasba emelve járt-kelt a palotában, és a szolgálók kedves mosolyai, susmorgásai mind csak megerősítették hitében: hatalma máris érződik, alig-alig kell majd tennie azért, hogy az emberek végképp a lába elé omoljanak. Egész gyermekkorát ebben a tudatban élte le, s amikor mindezt elragadták tőle, éktelen haragra gerjedt. A Bitorló felébresztette a sárkányt.
Hamarosan megszállottá tette a görcsös vágy: megbosszulni, amit vele és családjával tettek, a porba sújtani a Bitorlót, örökre kigyomlálni a vérvonalát, hogy írmagja se maradjon. Viserys minden vágya az volt, hogy tomboló dühének tüzében eméssze el Robert Baratheont, akit minden bánatának és nyomorúságának okozójaként jelölt meg.
Most, hogy a dothraki sereg már csak karnyújtásnyira volt, s ezzel együtt diadalának pillanata is, szinte megrészegült. A szájában érezte a győzelem és a hatalom ízét, fülében csengtek az őt éltető kiáltások, melyeket egyelőre csak elképzelt, ám biztos volt benne, hogy őket hallja majd, amint végre birodalmába lép. Mert másképp nem is fogadhatják majd Westeros jog szerinti örökösét.
Gondolatai azonban elfelhősödtek egy pillanatra, szép metszésű ajka megrándult. Hiszen volt egy probléma, egy égető kérdés, amelyre még nem talált megoldást. Mit ér ugyanis egy dicső király káprázatos és termékeny királyné nélkül? Úgy nőtt fel, hogy bizonyos volt benne, hogy régi hagyományaikhoz híven nőül veszi majd húgát, Daeneryst, és együtt uralkodnak majd a birodalom fölött. Ám hamar be kellett látnia: az ostoba leányt egészen másképp kell felhasználnia, mint sokáig gondolta. Így hát kitörölte elméjéből a csábító képet, amint a bimbózó test fölé hajol, hogy örökre magáévá tegye, és a fontosabb kérdésre összpontosított. Király egyelőre lehetett királyné nélkül, ám erős és hatalmas hadsereg nélkül aligha. S legalább végre hasznát veheti a haszontalan leánynak.
Ennek ellenére a királyné problémakörét sem száműzte teljesen gondolataiból, s amíg Ilyrio tanácsos segítségével szövetségre lépett a vademberekkel, addig egy másik szövetséget is kiépített Dorne uralkodójával, Doran Martellel. A férfi neki ígérte egy szem leányát, Arianne-t, és ő mohón kapott az ajánlaton. Hisz oly kevés barátot, szövetségest tudhatott magáénak, Dorne pedig igen erős volt, méltó rá, hogy szövetségre lépjen a sárkány vérével. Az ugyan zavarta kissé, hogy a frigy egyelőre csak egy poros pergamenen létezik, ám tudta, eljön majd az ideje, amikor leigázza Dorne lányát, és segítségével veszi vissza azt, ami megilleti. A sárkány mindig megszerzi ugyanis, amit akar.
A pad szélére markolt, hosszú ujjai elfehéredtek. Nem engedhette, hogy a remegés, amely gyomra legmélyéről indult a Martell-leányra gondolva, elhomályosítsa ítélőképességét. A gyöngédség nem méltó egy királyhoz, egy sárkányhoz pedig végképp nem!
Ugyan volt egyszer egy leány, aki elérte, hogy a sárkányból kezesbárány legyen… Hányattatott, bosszúvágytól gyötrelmes életének egyetlen gyönyörű szakaszát köszönhette neki, noha a leány csöppet sem volt méltó arra, hogy a sárkány vérével párosodjon. Hiszen csupán egy szolgáló volt, cseléd egyik pártfogójuk házában. Viserys jól emlékezett még az első találkozásra.
Tizenhat névnapot számlált, a leány pedig még nála is ifjabb lehetett. Karamellszínű bőre bájosan kipirult, ahogy a szakadtan is káprázatos fiatalembert leste. Viserys érezte, ahogy a mandulavágású, ébenfekete szemek lopva végigsimítanak a testén, s ettől minden porcikáját átjárta a forróság. Ahogy a kellemesen telt testű leányra nézett, a bájos teremtés szemérmesen lesütötte a szemét. Viserys aznap este álmatlanul forgolódott az ágyában, ideges láztól égett a teste, és csak hánykolódott átizzadt lepedőjén. Csak a fekete szemek villanását látta maga előtt, a szemérmes mosoly melegségét.
Ezek után azonban napokig nem látta a leányt – mintha a kis cseléd bujkált volna előle. Talán így is volt. Ám a sárkány elől nem lehetett sokáig elrejtőzni. Néhány nap múlva Viserys a szobájába lépve ott találta a leányt, amint a tiszta ágyneműt igazgatta az ágyán. A fiú mögé lépett, és lenézett a csábító, mégis ártatlan szemekbe.
-          Mi a neved, leány? – duruzsolta, miközben félresimított egy sötét hajtincset a szolgáló füle mögé.
-          Ezhi, uram… - dadogta a lány, idegen akcentusa és bizsergető, lágy hangja csak még inkább feltüzelte Viseryst.
-          Felség. Így szólíts! – A sárkány máris közelebb hajolt, és mélyen beszívta a leány kábító pézsmaillatát.
Nem először érintett női testet, de Ezhi más volt, mint akikkel előzőleg dolga volt. Ahogy Viserys végighúzta kecses ujját a leány nyakán, majd a keblén, végül a hasán, érezte, hogy Ezhi megremeg, bőre tüzelt. Ez igazi kábulat és gyönyör volt, nem hamis, mint amit a szajhák mutattak. Ahogy nyelve végigsimított Ezhi testének minden porcikáján, a lány remegett és vonaglott, amikor pedig Viserys elmerült a testében, fájdalmasan felnyögött. Ám ahogy a fiú keskeny csípőjét mozgatni kezdte, ajka pedig Ezhiét tartotta fogva, a szolgáló sóhajai kéjessé szelídültek, és combjait a fiú dereka köré fonta.
Óráknak tűnő percek múlva egymás karjaiban pihegtek kábán és kéjtől ittasan. Viserys ezúttal nem az undorral vegyes ürességet érezte, mint mindig, hanem jóllakottságot és boldogságot. Ezhi kecses ujjai ezüstös fürtjeivel játszottak, finom ajka becézgette őt, s ezt igazabbnak érezte mindennél, amit addig valaha átélt…
Egy hűvösebb fuvallat rántotta vissza a valóságba. Megborzongott, az emlék ugyanis ismét felforrósította a testét, s a jelen ridegségében kilelte a hideg. Daenerys és ő pár hét után továbbálltak vendéglátója házától, s ő fájó szívvel hagyta hátra Ezhit. A szíve azt súgta, fogja a leányt, telepedjen le vele valahol, akárhol, és legyen vele boldog. De a benne élő, bosszúszomjas és hatalomra éhes sárkány nem engedte el olyan könnyen tizenhat esztendő rögeszméjét. Így hát hagyta, hogy józan és hideg elméje legyűrje lázasan izzó szívét, és magára hagyja a lányt, akit szeretett. Néha, amikor megrohanták a kétségek, eszébe jutott, hogy hajóra száll, és visszamegy Ezhiért – álmából ébresztve is fel tudta idézni a házat, ahol boldognak érezhette magát. De mint mindig, ezúttal is elhessegette a reményteli képet. Rá valami sokkal kényelmetlenebb, ámde magasztosabb küldetés vár. Ha az övé a Vastrónus, majd magával viszi Westerosra a leányt, s ágyasának teszi meg – ha már királynéként nem veheti maga mellé.
Felsóhajtott, és hátradőlt a padon. Mint mindig, ha eszébe jutott Ezhi, gondolatai folyását inkább leendő házassága medrébe igyekezett terelni. Előszeretettel képzelte azt, hogy Arianne Martell szakasztott mása lesz majd régi szeretőjének, és éppoly kedves, odaadó és szerelmes. Persze józan és rideg elméje tisztában volt vele, hogy Dorne hercegnője nem lehet olyan, mint az az egyszerű leány, ám ő nem szűnt meg reménykedni.

Felállt a padról, magas, kecses alakja árnyékot vetett a lágyan hullámzó fűre. Ilyrio tanácsos háza felé indult, ám megtorpanásra késztette az előlibbenő Daenerys, amint lágy, kék selyemruhában elé lépett, és lesütötte a szemét, várva fivére ítéletét. 
Vélemények:

4 megjegyzés:

  1. Érdekes volt Viserys szemszögéből olvasni. Jó lenne azt hinni, hogy a beképzelt, hataloméhes "sárkány" megváltozik majd. Remélem, hogy nem végzi olyan csúnyán, mint GRRM világában:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy érdekesnek találtad! :)
      Meglátjuk, egyelőre még én sem tudom, mi lesz itt asorsa, de szívesen megváltoztatnám, annyi bizonyos, mert az egyik kedvencem :)

      Törlés
  2. Szia!

    Áá, Viserys! *-* Odavagyok érte, az egyik kedvencem, úgyhogy nagyon nagyon örülök annak, hogy az ő szemszögéből írtad a fejezetet!
    Tisztára olyan, mint Loki, nagyon jól leírtad a jellemét, tökéletesen hoztad :) Az erotikus jelenetet nagyon ízlésesen írtad le, kellemes volt olvasni. Simán el tudom képzelni, hogy iyen tényleg megtörtént, és remélem, Arianne is meg fogja dobogtatni a szívét. Hú, nagyon felcsigáztál ezzel a történetszállal! *-* És csatlakozom az előttem szólóhoz: remélem, nálad nem fog csúfos véget érni az élete, mert szívesen olvasnék róla még :)

    Luna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaj, nagyon szépen köszönöm, ez most nagyon jólesett *.* Szerintem is Lokis amúgy :D Még egy kicsit hasonlít is az arcuk :D
      Külön boldog vagyok amiatt, hogy az erotikus jelenet is tetszett - lesznek még hasonlók :)
      Örülök, hogy ennyire tetszett, szeretném folytatni, úgyhogy több mint valószínű, hogy Viserysről fogtok még hallani!
      ölellek

      Törlés

xy