Kedves Olvasóim, Látogatóim!
El sem tudjátok hinni, mennyire boldog vagyok! A legelső bejegyzésem után 7 követővel büszkélkedhetem, csodaszép kommenteket kaptam, és több mint háromszáz (!!!) kattintást számlál a blog. Nagyon-nagy öröm ez nekem, hiszen nem is számítottam erre! Egyszóval: köszönöm!
Remélem, továbbra is hű olvasóim maradtok, s még többen csatlakoznak a saját kis Trónok harca-világomhoz! :)
Fogadjátok sok szeretettel az 1. fejezetet, amely Catelyn szemszögéből láttatja az eseményeket.
Minden pipának, kommentnek, feliratkozásnak nagyon örülnék továbbra is.
Jó olvasást! :)
Deres
ura és úrnője nem sokáig élvezhette a törékeny boldogságot az ikrek születését
követően. Catelyn Stark örömét beárnyékolta valaki: a fattyú fiú, Havas Jon. Cat
karjában újszülött ikreivel, szívében boldogsággal szembesült férje hűtlen
ágyékának gyümölcsével. Az asszony a szülés utáni napon, reszkető lábakkal
botorkált át a férje szobájába – s az élete azonnal romba dőlt. A férje a
lakosztályban ugyanis egy idegen gyermeket tartott a karjaiban, akiről azt
állította: a fia, akit a háború borzalmai közepette nemzett. Cat képtelen volt
elhinni, amit Ned mondott. Azt meg még kevésbé akarta, hogy amint kiszállt a
gyermekágyból, a gyermek ugyanúgy velük utazott Deresbe, akár Robb és Lyanna.
Hiába könyörgött, Ned hajthatatlan volt.
A
szülés fáradalmait alighogy kihevert nő zokogva ült a lehető legkényelmesebben
berendezett hintóban, s gyermekeit szorosan magához ölelte. Az újszülöttek vele
együtt sivalkodtak, megérezték édesanyjuk fájdalmát. Cat még Luwin mesternek is
alig-alig tudta elrebegni, mi történt. A mester végül egy korty máktejjel
enyhítette a meggyötört nő kínjait, s Cat nagy nehezen zaklatott álomba merült,
Luwin mester pedig aggódva figyelte őt, karjában az ikrekkel.
A
fiatalasszony teljesen összetört. Hiszen alig ismerte még a férfit, akivel
összekötötte az életét, s noha Nedet kötelességtudó, becsületes ifjúnak ismerte
meg rövidke nászuk alatt, máris csalatkoznia kellett benne! Még sosem gondolt
arra, hogy bárcsak Brandon Stark vette volna nőül. Hisz septája felkészítette
rá: a nemes hölgyek nem választhatják meg, kihez kössék az életüket, a szerelem
nem lehetőség számukra. Csendben beletörődött tehát a sorsába, s próbálta
megszeretni Nedet, ahogy egy jó asszonyhoz illik. Ám ezúttal karcsú ujjai
ökölbe feszültek, s azt kívánta, lenne inkább egyedül, ha Brandonnal már nem
lehet.
Ám
könnyedén el tudta magát ringatni az álmokkal, így ő sem mentesült a fiatal
feleségek reményei alól: férje személye köré halvány színekből szőtt palástot,
s olyan tulajdonságokkal ruházta fel őt, amelyek a jelek szerint nincsenek ott!
Egyszersmind
sosem táplált hiú ábrándokat a férfinem hűségét illetően, s hajlandó is lett
volna szemet hunyni afölött, hogy a háború véres, jeges borzalmai közepette Ned
egy másik nő karjában keresett vigasztalást. Hiszen erről bizonyosan nem
szerzett volna tudomást – még egy fattyú nemzéséről sem. Ám azt
elfogadhatatlannak tartotta, hogy Eddard magával hozza hűtlenségének jelképét,
s neki folyton folyvást nézegetnie kell a gyermeket. Hiszen a szemében ez
tiszteletlenséget jelentett, női mivoltának sárba tiprását. Minden naivitása
porba hullt tehát, s egy csapásra lett felnőtt nő, aki nem hisz többé a
csodákban.
Mindez
beárnyékolta anyaságának boldog óráit, sötét karikákat festett szemei alá,
fáradttá tette. Szürke kísértetként lebegett Deres várában, ahol a falakban
zubogó, forró víz dacára is minduntalan fázott, s két szőrmét is magára húzott
a nagy, sivár ágyban, mégis vacogott. Hiányzott neki Zúgó, a húga, az öccse, az
apja, az édesanyja emléke, mely otthona minden szegletét belengte… Még Petyr is
hiányzott neki, akkor is, ha csupán egy buta kisfiú volt, aki rajongott érte. Petyr
legalább sosem hallgatott, mindig őszinte volt vele, s elsuttogta neki minden
titkát. Nem úgy, mint a férje.
Újra
és újra, zokogva, majd pedig rideg méltósággal követelte Nedtől: árulja el, ki
Jon édesanyja. Úgy kapaszkodott a reménysugárba, akár az utolsó szalmaszálba.
Ha megtudta volna, ki az a nő, el tudta volna engedni a csalódást, legalább egy
aprócska töredékét. Az visszahozta volna az iránta táplált tiszteletbe vetett
utolsó csepp hitét.
Ám
Catelyn mélységes bánatára a férfi hallgatott. Vékony ajkait konokul
összeszorította, fejét lehajtotta, mindig halovány arca égett, de egy szót sem
szólt. Azt is hallgatagon tűrte, hogy Cat vad dühvel, felvisítva vetette rá
magát, akár egy fúria, és öklei erőtlen csapásaival csépelte Ned mellkasát, míg
el nem ernyedtek a karjai, és fel nem zokogott. A Stark becsület még egy
szajhával szemben is tökéletesen működött. Legalábbis Cat mindig szajhának
képzelte a nőt, akibe Ned a magját töltötte. Meghagyta magának azt az illúziót,
hogy ő sokkal jobb annál az asszonynál, finomabb, kecsesebb, nemesebb.
Jon
egészséges és jól táplált csecsemő volt, csupán egy-két héttel idősebb, mint az
ikrek. Cat egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy valóban a férje nemzette:
a kisfiú a Starkok szívósságát bírta, s komoly, szürke szemei is Nedet idézték,
akárcsak puha, sötét haja.
Noha
Cat jól tudta, a gyermek nem tehet szülei tetteiről, képtelennek érezte magát
arra, hogy elfogadja a fiút, nemhogy sajátjaként szeresse. Szomorúan ismerte be
magának, hogy túlságosan önző ehhez. Erre az élethelyzetre nem jutott semmiféle
bölcsesség a septájától, s az istenek sem feleltek a fohászaira.
Így,
míg Lyannát és Robbot ő maga táplálta és gondozta féltőn, addig Jont szoptatós
dajka felügyeletére bízták. A dúskeblű asszony pompásan végezte a dolgát, noha
nem különösebb lelkesedéssel. Catelyn nem igyekezett a körmére nézni, csak
fáradtan ráhagyott mindent. Gyermekeit ugyanakkor egyre ügyesebben látta el, s
minden idejét velük töltötte.
Cat
némely napon órák hosszat állt Jon bölcsője mellett, s elmélyülten
tanulmányozta a gyermek arcát. Önkéntelenül is az ismeretlen nő vonásait
kereste a csecsemőn. Talán az apró orra volna az asszonyé? Vagy meggypiros,
kissé mindig dacos szája? Nem tudott rájönni, mely vonások hordozzák az idegen
nőt, de megszállottan kutatta.
A
kisded tökéletes táptalajt adott képzelgéseihez, újra és újra friss gyújtóst
dobott megbántottsága tüzére. Szinte maga előtt látta, ahogy a férje erős
karjai között egy másik nő vonaglik kéjesen, és nem szégyelli az ég felé
sóhajtani a pajzán nyögéseket. A látomásaiban az idegen nő mindig fiatalabb és
szebb volt, mint ő, s ezzel az illúziói, hogy ő a nemesebb és a finomabb,
szertefoszlottak. Látomásában a nő fényes, sötét haja nádszálkarcsú derekát
verdeste, s Ned a hosszú loboncba markolt, miközben a nő rajta lovagolt.
Mikor
Cat eddig jutott, az ujjai a bölcső rácsaira fonódtak, és olyan erővel
szorították, hogy a bőre a bütyköknél kifehéredett, majd a feltörő zokogással
küzdve rohant el szobája menedékébe.
Hogy
kínzó gondolatai elől elbújjon, a fiatal édesanya minden idejét gyermekeivel
töltötte. Robb és Lyanna szépen fejlődtek, mohón ettek, sokat aludtak, s egyre
inkább nyíló értelemmel nézelődtek, ha anyjuk az udvarra vitte őket. Ned
büszkeséggel és kissé suta gondoskodással vette körül gyermekeit, s talán, hogy
enyhítse Catelyn bánatát és csalódottságát, sokkal több időt töltött az
ikrekkel. Jonnal olyankor törődött, mikor Catet gyermekeivel együtt elnyomta a
buzgóság.
Cat
fájó sebeibe sót és citromot dörzsölt a felismerés: ahogy Jon kinőtt a
kisdedkorból, egyre kísértetiesebben hasonlított az édesapjára. A
fiatalasszonyt roppantul bosszantotta a tudat, hiszen közös gyermekeik inkább a
Tullyk vonásait örökölték – noha ez még változhatott, ahogy felnőnek, s a nő
reménykedett is benne. De Jon arcából tekintett rá az a szürke szempár nagy
komolyan, s hiába volt fattyú a fiú, le sem tagadhatta volna, hogy melyik ház
sarja nemzette.
A
csalódás, a fájdalom, a gyermekek gondozása miatti fáradalmak kellemetlen összhatása
miatt Catelyn hosszú ideig képtelen volt rá, hogy ágyába fogadja férjét. Ned
eleinte meg sem próbált bebocsátást nyerni a hitvesi szobába, azután csak
csöndesen közeledett, hiába. Egyik este kissé vehemensen próbálta szétfeszíteni
Cat combjait, ám ezzel csak meghosszabbította a böjt napjait.
Közel
fél esztendő pergett le a felszín alatt bugyborékoló, feszült indulatok között,
mire Ned ostroma célt ért. Catelyn pirulva ismerte el magának, hogy minden
undora és féltékenysége dacára hiányolja férje szilaj és követelőző ölelését,
durva szerelmét, a végén pedig engesztelő csókjait, a nagy, erős kezek lágy
simogatását. A nagy ágy nem lenne ily rideg és hatalmas egyedül…
Így
hát, amikor Ned belépett, ő fellebbentette a szőrméket a testéről. A takarók
alatt mezítelen volt. Már visszanyerte sudár termetét a gyermekáldás után, s a
keble sem vesztett sokat ruganyosságából. Látta a férje arcán a már-már
állatias vágyakozást, de az óvatosságot is. Pirulva biccentett, mire Ned
viharos sebességgel termett az ágy mellett, majd rávetette magát. Egy csöppet
sem volt gyöngéd, s Cat örült ennek. Abban az esetben úgy érezte volna, csak
még inkább megalázzák a finomkodással. Érezni akarta, hogy a vad vágyakozás
csakis az ő kegyeinek szól, hogy Ned hónapokig tartó gyötrelmét egyedül neki
van joga feloldani. Miután férje belé töltötte a magját, olyan nyugalmat
érzett, mint hosszú hónapok óta sosem.
Elbújt
Ned erős karjai között, s az álma oly pihentető volt, mint leánykorában. Onnantól
fogva nem üldözte el többé Nedet a hitvesi ágyból, s Deres ura vad, mégis önzetlen
tettekben bizonyította szerelmét. Cat pedig nemcsak arra volt hajlandó, hogy
magába fogadja a férjét, hanem arra is, hogy Jont az ikrek közelébe engedje.
Belátta, hogyha anyai szeretetét meg is tagadja a kisfiútól, a testvérekhez
joga van. Így kissé nehéz szívvel figyelte, ahogy az aprócska, lassan tipegő
Lyanna és Robb a féltestvérükkel játszadozik.
Az
évek során az asszony dühe és csalódottsága néma ridegséggé vált, majd tüskévé
szelídült, mely, bár állandóan bele-beleszúrt boldogságának buborékába, egyre
kevéssé fájt, már csupán tompa nyomásként érzékelte. Képessé vált rá, hogy
dühét Jonra vetítse ki, s Nednek megbocsásson. Érezte, hogy nem cselekszik jól,
ám megbocsátott magának. Megbocsátott mindenkinek, leszámítva a fattyú fiút,
aki semmiről sem tehetett, csupán a világra jött.
Cat
lassanként belenyugodott a helyzetbe, s minden erejét a gyermekeire fordította.
Amikor pedig a második névnapjukat ünneplő ikrekkel az ölében megtudta a hírt,
hogy ismét várandós, érezte, minden jobbra fordul majd idővel…
Ez nagyon nagyon jó lett! ^^ Nagyon jól visszaadod a könyv hangulatát. *.* Amúgy nagyon kíváncsi vagyok Jon kinek a fia G.R.R.M szerint. Hogy tényleg Ned fia e vagy érvényes az az L+R=J teoria. :D
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm szépen a kedves szavaidat, és hogy ilyen hamar írtál! :)
Hát, megmondom őszintén, én remélem, hogy nem igaz, hogy L+R=J :D De elképzelésem sincs, mi derül még ki a végére.
Szia! :)
VálaszTörlésNagyszerű részt hoztál ismét, csak úgy faltam a sorokat :) Egyszerűen hihetetlen, ahogy fogalmazol, imádtam az egészet. :) Amit hiányoltam kicsit az eredeti könyvekből, de te kitértél rá: Catelyn érzései Jonnal kapcsolatban. Sokkal jobban átjött, mint a könyvben, hogy miért utálja annyira a fiút. Mondjuk ennek ellenére sem tudok túlzottan együtt érezni vele, mert szerencsétlen fiú nem tehet róla. Nem rá kéne haragudnia, nem rajta kéne levezetnie a csalódottságát. Plusz, ha jól emlékszem, akkor történt ez az eset, amikor Ned és ő nem voltak házasok, csak tervbe volt véve, de nem is találkoztak még egymással. Szóval szerintem eléggé túlzásba viszi a gyűlölködést, többek között ezért sem szeretem őt. Na mindegy, ez személyes vélemény, csak gondoltam megosztom veled. :) Ez nem az írásod ellen szól hiszen a regényben is így viselkedett Cat, tökéletesen hoztad őt. Csak arggh, irritál. :D
Epekedve várom a folytatást! ^^
Luna
Szia!
TörlésÓ, de aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm, el se tudod hinni, milyen jólesnek ezek a sorok főként tőled *.*
Cat nekem sem tartozik a kedvenceim közé, de próbáltam megérteni, mit érez, és az utálata mögé nézni. Örülök, hogyha átjött, ez volt a célom :) Egyébként nem hiszem, hogy lesz még Cat-fejezet :D Ellenben hamarosan érkezik majd egy bizonyos szőke hercegfiú ;)
Köszönöm, hogy írtál!
A hét folyamán szállítom az új részt, ami Ned fejezet lesz
Szia! Nagyon jó lett a rész:) Teljesen visszaadja a Trónok harca hangulatát. Különösen tetszett, hogy Cat érzéseiről is képet kaphattunk. :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm szépen, örülök, ha így gondolod! :) Mindig jólesik,ha valai ezt írja, hiszen szeretnék méltó lenni ehhez a világhoz!
Várlak vissza :)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésEz a rész is perfekt lett! Viszont valamit nem értek. Ez, ugye, egy fanfiction. Én pont azért szeretem a ff-eket, mert, ami esetleg nem annyira jó, azt meg lehet változtatni, esetleg hozzáadni valamit a sztorihoz. Ha ennyire nem szereted Cat-et (amúgy nekem semmi bajom nincs vele, csak Jon-nal kapcsolatban nem szimpi), akkor már miért nem véltoztattad meg ezt is? Értem én, hogy a Trónok-hoz méltót akarsz, de ez mégiscsak egy fanfiction. De tényleg, jár a kex ezért a fejezetért, imádtam!
Anna
Szia!
TörlésKöszönöm szépen!
Értem, amit mondasz, meg is értem a szempontod :) Viszont a legalapvetőbb dolgokat nem szeretném megváltoztatni. De ígérem, lesz elég változás így is, dögivel. Cat szálát önmagában találtam érdekesnek attól függetlenül, hogy őt magát nem csípem, ezért írtam olyannak, amilyen a sorozatban, hozzáadni igyekeztem még a szálához azzal, hogy próbáltam beleásni az érzései mélyére.
Illetve Lyanna miatt is akartam ,hogy kicsit belelássunk, milyen az édesanyja.
De örülök,hogy ezen kívül tetszett ez a rész is neked! :) Várlak vissza, és az érdekes kommentjeidet is!