2015. március 4., szerda

Előhang

Nagyon nagy szeretettel üdvözlök mindenkit, aki erre téved! ^_^ Bevallom, nagyon izgulok, hiszen hiába írok nagyjából több mint tíz éve, még sosem publikáltam sem fanfictiont, sem novellákat (kivétel e kijelentés alól a Sherlock blogom).

Egyszóval kérlek Titeket, hagyjatok nyomot magatok után, minden visszajelzésnek nagyon örülnék, feliratkozóknak még inkább! Jó olvasást kívánok, és akkor jöjjön a prológus. A csodaszép rajzot köszönöm Székely Zsófinak, a design-t pedig Lunának. <3

Luwin mester magához intette a szolgálóasszonyt, aki egy ronggyal törölte le a férfi izzadságcseppektől fénylő homlokát és az ősz szálakkal átszőtt, barna hajat. A mester mindkét keze könyékig véres volt, ahogy Catelyn Stark fölé hajolt. A fiatalasszony gesztenyeszín haja nedvesen tapadt a homlokához, s a szép vonású arc most elgyötört és sápadt volt az emberfeletti fájdalmaktól. A mester adott a nőnek egy kis máktejet, s mellé több korty vizet, amit Cat mohón ivott, a hideg cseppek lefolytak az állán sebesen emelkedő-süllyedő mellkasára, amit forrónak érzett. A lecsurranó víz mintha sistergett volna a meleg bőrön, Cat szinte látta a felszálló páragomolyagokat. Szemhéját ólomsúly húzta le, s miután nehézkesen kinyitotta őket, a fehér foltocskák eltűntek.
-          Készülj fel, úrnőm! Mindjárt a világra jön a gyermek – mondta Luwin mester, aki maga is olyan fáradtnak érezte magát, mint a keze alatt fekvő fiatalasszony. Ezúttal ő törölte át a nő homlokát és mellkasát a nedves ronggyal.
Catelyn bólintott. Jólesett a hűvös anyag simítása forró bőrén, igyekezett erőt meríteni belőle. Összeszorította a fogát. Elvégre immáron ő is Stark, és a Starkok, ha félnek is valamitől, felszegik büszke fejüket, és bátran szembenéznek vele, kivált a fájdalommal és a kötelességekkel. A fájdalom nemessé tesz, főként a gyermekáldás fájdalma – ezt tanította neki a septája, no és persze azt is, hogy egy nemes hölgy legfőbb feladata, hogy utódokkal ajándékozza meg férjurát, akik továbbhagyományozzák a dicső nevet s címet.
Kislányként nem értette ezeket a bölcsességeket, de ahogy teltek s múltak az évek, annál inkább érteni akarta, s legfőképpen átélni. Gyakran sugdostak elalvás előtt, a sötétben összebújva a húgával, Lysával arról, milyen lesz majd édesanyának lenni – s persze találgatták a siheder leányokat jobban izgató témát, a nászéjszaka mikéntjét is.
Cat azonban, bármennyire bátor volt is, rettegett a fájdalomtól azóta, hogy megtudta, Ned magja kisarjadt a testében. Félelmét azonban enyhítette valamelyest a mester, aki elkísérte őt Zúgóba, hogy mellette legyen a várandósság minden percében, ha szükség volna rá. Luwin mester főzött nyugtató gyógyteákat, mikor a fiatalasszony napokon át görnyedt az ágytál fölé az első hónapokban. A férfi tette rá finom kezét a hasára, amikor a magzat először megmozdult, s a meghatottságtól nemcsak Cat szemében csillantak könnycseppek. Luwinnal beszélhette meg valamennyi félelmét, amiket senki mással nem mert volna megosztani. A septája annak idején, ha kétségei voltak, azt javasolta, imádkozzék a Szűzhöz és az Anyához. Luwin mester azonban nem intézett el mindent azzal, hogy kérjen útmutatást az égiektől, hanem türelmesen és tapintatosan felelgetett Cat pirulva eldadogott kérdéseire.
A fiatalasszony felidézte tehát a szavakat, amelyeket Luwin a szülés folyamatáról mondott, majd szorosan behunyta a szemét, s amikor a mester utasítást adott, minden erejével igyekezett a világ felé tolni első gyermekét. Mikor úgy érezte, képtelen több fájdalmat elviselni, erőteljes sivalkodás töltötte meg a fülledt, vértől nehéz levegőt. Az asszony úgy érezte, mintha édes teher távozott volna a testéből – ám nem volt teljes a megkönnyebbülés, nem pontosan azt érezte, amire a mester felkészítette.
Cat a fájdalom könnyein át elmosolyodott a baba sivalkodását hallgatva. Szeme önkéntelenül is lecsukódott, a könnycseppek legördültek az arcán. Luwin mester széles mosollyal tartotta az anyaméhben töltött idő nyomait magán viselő gyermeket az édesanyja felé.
-          Gyönyörű, egészséges kisfiú! – kiáltott megkönnyebbülten a mester, és átadta az idősebb szolgálóasszonynak a gyermeket. – De úrnőm… Azt hiszem… Ez maga a csoda! Még egy gyermeket látok érkezni! – Luwin mester szavai izgatott kavalkáddá mosódtak össze.
Catelyn érezte, ahogy sodródik a feketeség felé, de utolsó erejével is küzdött. Az öntudat tavának felszínén kapálózott, néha lebukott a sötét víz alá, de újra és újra felbukkant, s akkor tisztán kirajzolódott előtte, mit kell tennie. Hiszen megtette az imént is! Erősnek kell maradnia, hisz mindjárt vége van! S mily büszke lesz majd rá a férje!
 Percek teltek csak el, s máris felhangzott a második gyermek hangja, amely alig maradt el erejében a testvérétől. Cat lehunyta a szemét, hagyta, hogy a megkönnyebbülés könnyei keveredjenek az izzadságcseppekkel.
-          Kislány! – hallotta valahonnan, sűrű ködtakaró mögül Luwin mester nevetéstől elcsukló hangját.
A szolgálóasszony nedves ronggyal törölgette át Cat arcát, ami kissé magához térítette őt. A nő a kezébe adta a kisfiút, aki édesanyja karjában elcsendesedett. Catelyn fáradtan, de végtelen büszkeséggel mosolyodott el. Luwin mester eközben a sivalkodó kisleányt is megmosdatta az előre odakészített, meleg vízben, majd bebugyolálta, és Cat másik karjának hajlatába helyezte. A fiatal édesanya lágy tekintettel nézte az ikreket, akiket oly fáradságosan hozott a világra. Egyiküket várták, míg a másik meglepetésként érkezett, de Cat öröme csak még határtalanabb volt. Semmi sem volt fogható ahhoz az érzéshez, hogy tudta: ez a két szuszogó csöppség belőle s Nedből sarjadt, az istenek segedelmével nagy és erős felnőttekké cseperednek majd, akik továbbviszik a büszke Stark nevet.
Luwin mester segítségével a mellére rakta a két gyermeket, akik mohóságukban is hasonlítottak, nemcsak küllemükben. A leány ugyan kisebb volt valamivel, ám ugyanolyan hevesen szívta magába az életet jelentő tejet, mint a bátyja. Cat gyengéd tekintettel figyelte a két gyermeket. Egyelőre nem tudta felfedezni, vajon melyikükre hasonlítanak inkább, de a fiatalasszonyok naivságával remélte, hogy a két kicsi kettejük tökéletes keveréke lesz majd.
Nagyot sóhajtott, ahogy átadta Luwin mesternek a gyermekeit. A férfi az előre elkészített, jókora bölcsőbe helyezte az ikreket.
-          Most aztán áldhatjuk az asztalosmestert, amiért nagyobb bölcsőt készített! Így mindketten elférnek benne – mosolyogott a babákra.
A kisfiú a saját öklöcskéjét rágta, míg a kisleány két kezét a feje mellett pihentette, amint szuszogott. Mindkét baba fejét vöröses, lágy és selymes haj borította. Luwin mester gyengéd mozdulattal simított a puha fürtökbe. Mire visszafordult az ágy felé, úrnőjét legyűrte a kimerültség: békésen aludt.
***

Másnap reggel Eddard Stark rontott be a szobába. Catelyn már ébren volt, az ikrek a keblén. Meglepetten nézett a férjére. Ned éppen kilenc hónapig volt távol ifjú asszonyától, s most kissé megilletődötten torpant meg a szobában.


-          Hölgyem! – szakadt ki belőle, ahogy az ágyhoz lépett, s letérdelt, barna haja az arcába hullott.
-          Férjuram, nagy öröm újra látni téged. – Cat idegennek érezte a szavakat az ajkán, de mindenért kárpótolta az ellágyult kifejezés, amelyet Ned arcán fedezett fel.
Deres ifjú ura végtelen hálával, gyöngéden nézett fel asszonyára, majd lágy csókot lehelt Cat ajkaira. Gondosan ápolt szakálla megcsiklandozta a nő arcát. Azután felpillantott szürke szemeivel a feleségére. A mindig szigorú tekintetben most gyöngédség csillogott.
-          Hölgyem, hálával tartozom neked, amiért a világra hoztad a gyermekeinket! Pontosan olyan gyönyörűek, mint te. – Ned nem szokott hozzá, hogy bókokat osszon, de most jólestek neki a szavak, amiket kimondott, olyan őszintének érezte őket, mint még soha semmit.  
El volt bűvölve a gyermekeitől. Amikor kézhez kapta felesége levelét, csupán egy magzatra számított. Ám most, ahogyan elnézte a gyermekeket, akik álmosan pislogtak az apjukra, a büszkeség és a szeretet nagy hullámokban öntötte el a lelkét, s kétszeres boldogság feszítette. Sokkalta boldogabb volt, mint a harcmezőn valaha, a megnyert csaták mámorában. Cat lágyan nézett rá, s ő megsimogatta a fiatalasszony gesztenyeszín fürtjeit. 

-          Elnevezted már őket, hölgyem?
-          Még nem. Rád vártam – mosolyogott Cat.
Ned elgondolkodott, s közben óvatosan a karjába vette a kisleányt. Az apró teremtés szinte elveszett édesapja nagy és erős kezeiben. Ned a mellkasához ölelte a kicsit, majd leült a székre az ágy mellé, amelyen ez idáig Luwin mester őrködött. Hosszasan nézte hol fiát, hol lányát.
-          A fiú legyen Robb – szólalt meg nagy sokára.
-          Nemes úrhoz méltó név – mosolygott Cat, miközben lágy csókot lehelt a kisfiú homlokára.
Ned ellágyultan mosolygott, majd felállt, s az ablakhoz ment a kisleányát dédelgetve. Hátat fordított feleségének, így asszonya nem láthatta az arcán játszadozó, különös kifejezést. A férfi mosolya roppant gyengéd és szeretetteljes volt, de a szomorúság elhalványította fényét. Kislánya annyi emléket felidézett, fájdalmas sebeket szakított fel, s furcsa módon egyszerre volt rájuk gyógyír is.
-          A leány pedig… Lehetne Lyanna. A húgom tiszteletére. Biztos nagyon szeretné őt – Ned hangja elhalkult, s lehajtotta a fejét.
A gyász újra rátört, ezúttal kétszeres erővel, hiszen emlékezett még rá, milyen volt először a karjában tartani újszülött húgát, mikor ő maga még csak siheder volt. Éppen csak a testvére születésének tiszteletére tért haza Robert Baratheon mellől, akivel fivérekként nevelkedtek.
Jól emlékezett rá, milyen apró volt a csecsemő a kezében, s mekkora volt a zöld szempár, ami kíváncsian nézett rá. Még mindig érezte az apró ujjak gyönge szorítását a mutatóujján.
Fájdalom hasított a szívébe: Lyanna, a halott húga a megszólalásig hasonlított arra a kisleányra, akit ő nemzett, s most dédelgetett. Bár ezt a csöppséget még kisebbnek érezte. Vagy talán ő lett magasabb és erősebb az évek során…

-          Gyönyörű név, uram – mondta Cat lágyan, majd lágy, szeretetteljes, s mindent értő tekintettel nézett felé forduló férje szemébe. 
Vélemények:

16 megjegyzés:

  1. Facbookon ugyan már megírtam, de ide is leírom, hogy nagyon jó lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon köszönöm, iszonyú jólesett a hozzászólásod! ^^ Várlak vissza!

      Törlés
    2. Jövök, majd! Méghozzá szorgosan és igyekszem, majd kommenteket hagyni meg ilyesmi! ^^

      Törlés
    3. Jaj, azt nagyon megköszönném, mert el se hiszed, mennyire jó érzés, hogy ennyien írtatok máris *.*

      Törlés
  2. Szentséges sárkányok anyja, ez aztán a Tűz és Jég Dalához méltó fanfiction! Komolyan. Ezt könnyen el lehet szúrni, de itt nyelvileg, stílusilag, történetileg, fogalmazásilag is minden a topon van! Rendszeres olvasód lettem, és alig várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira köszönöm, hogy írtál te is ide is! *.* És hát... szavakat sem találok, tényleg nagyon boldoggá tettél, főleg tőled ez hatalmas elismerés nekem! Nagyon köszönöm, várlak vissza!

      Törlés
  3. Szia! :)

    Hűű, ez nagyon tetszett, máris magával ragadott a prológusod, de főleg a fogalmazás! :) Nagyon Martinos, és tetszik, hogy mindent a kellő részletességgel írsz le, mégsem válik unalmassá. Egyszóval engem meggyőztél ;-)
    Egy kis kötekedés: Robb haja nem fekete? :O
    Kíváncsi vagyok Lyanna sorsának alakulására, durva belegondolni abba, hogy Robbnak volt egy ikertesója. :O Hű, vajon mi lesz vele? Gondolom, elszakadnak egymástól, de miért? Jaaj, annyi kérdésem van!
    *pattog a folytatásért* Hozd gyorsan a következő részt! ;-)

    Ui.: A "máktejet" helyett májkenyeret olvastam. :D

    Ölel: Luna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Luna!

      Nagyon szépen köszönöm a kedves kommented, iszonyúan jólestek a szavaid *.* Igyekszem továbbra is hozni ezt a színvonalat.
      Robb haja csalóka, én nagyon sokszor barnának látom vöröses beütéssel, úgyhogy ennek megfelelően kicsit csaltam :) De nem lesz vörös, mert sötétedik a haja, mire felnő.
      Nagyon klassz, hogy így belelkesültél *.*
      Az ui-n pedig hangosan felröhögtem :D
      Ölellek és köszönöm a kommented még egyszer! :*

      Törlés
    2. Ja, bocsi, én a könyvekből indultam ki, mert a sorozatot nem nagyon néztem. :D

      Törlés
    3. Ugyan már, semmi gond :) A sorozatban sem egyértelmű, de én sokszor olyannak látom, ahogy leírtam. A lényeg, hogy gyönyörű :3

      Törlés
  4. Szia! Ugyan én nem nézem a sorozatot, a könyvet sem olvastam, de a prológus megfogott :) tetszik, ahogy írsz, szépen fogalmazol, érdekesen indul. Megy a feliratkozás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hűha, nagyon szépen köszönöm - iszonyú jólesik, hogy annak ellenére is feliratkozol és tovább olvasol, hogy az eredeti műveket nem ismered annyira. Remélem, velem tartasz továbbra is! :)

      Törlés
  5. Szia!

    Én csak a sorozatot nézem, a könyvek elolvasása is tervben van. Tyű! Hát ez nagyon jó. Mint a fogalmazással, mint a részletek leírásával, megfogtál! Hú... Nagyon jó. Máris belevetem magam a folytatásba. Viszont. Térden állva, könnyes szemmel könyörgök neked: Te ne nyírd ki Robb Starkot! Kérlek! Mindenesetre nagyon várom a folytatást, azonnal neki is kezdek. Csak még annyi, hogy ha a többi írásod is ilyen, érdemes lenne azokat is közzétenni! Ismerek valakit, aki tuti elolvasná! Na, de megyek is tovább olvasni.

    Sok üdvözlet, millió gratuláció, Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves Anna, először is köszöntelek itt, és boldog vagyok ,hogy írtál! :)
      Köszönöm a bókot, örülök, hogy tetszik neked, és remélem, velem tartasz a későbbiekben is.
      Nos, Robbal kapcsolatosan egyelőre nem ígérek semmit, de még az is lehet, hogy ki tudok találni valami megoldást arra, hogy életben maradjon. Bevallom, nekem is nagyon fájna, ha ki kéne írnom. No, meglátjuk, most elgondolkodtattál :)
      Köszönöm a kedvességed - igen, talán a többi írásom is ilyen, azt hiszem :)
      Még egyszer: üdv itt és köszi! :*

      Törlés
  6. Jaaaaaaj! *_*
    Na, elsősorban mondanám, hogy ugyebár én nem nézem a sorozatot, csak olvasom a könyvet, és a fogalmazásod... hagyj! George R. R. Martin büszke lenne rád.
    Kevés fanfic van, amire azt mondom, hogy "Na, ez igen, ez méltó a könyvhöz!" és erre bátran rá merem mondani. jézusom, nem szokásom az ilyen szófosás, szóval olvasom is tovább C:
    Nagyon-nagyon tetszett! *-*
    (oké, na , befejeztem! :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Petra!

      Nagyon sokat jelent, amiket írtál, bevallom, igyekszem a könyvek stílusát hozni, megugrani azt az igen magas színvonalat, amit Martin bácsi képvisel. Boldog vagyok, ha sikerül!
      Még egyszer köszönöm, és ha olvasol még, kíváncsi lennék a további véleményedre!
      Puszi: Lyanna

      Törlés

xy