12. fejezet - Cersei

Sziasztok, Kedveseim!

Először is hálásan köszönöm a sok kattintást és az új feliratkozóm! :)
Másodszor: nézzétek meg a történethez készült traileremet, M. Gin kedves csodálatos munkát végzett, innen is küldök neki sok köszönetet és puszit. Nekem nagyon tetszik, kattanjatok rá ti is! :)

Mivel nemsokára elérem a bűvös 30 feliratkozót, ezért úgy döntöttem, megleplek Titeket valamivel! Hihetetlen számomra, hogy már ennyien vagytok, és nagyon köszönöm Nektek! Már csak arra kérlek Benneteket, hogy hagyjatok több visszajelzést magatok után, hogy tudjam, jól csinálom-e, ha nem, akkor min kellene szerintetek javítanom. 

No, de térjünk a lényegre. Amint megvan a 30 feliratkozóm, megírok az alábbi választékból két novellát - Ti döntitek el, melyik kettőt! Fogok kiírni egy szavazást is az oldalsávba, de itt, kommentben is megírhatjátok, melyiket olvasnátok szívesen. 

1. A Lannister család élete napjainkban

2. A Stark-ház tagjainak mindennapjai a 21. században

3. Lyanna és Petyr kalandjai napjainkban

4. Oberyn egy napja a 21. században

5. Egyéb humoros rövidtörténet valamelyik főszereplővel a középpontban

Szóval válasszatok kettőt, én megvalósítom. Köszönöm, hogy vagytok! 

Most pedig jöjjön a rész, jó szórakozást, várom a véleményeteket! 

A királyné merev arccal nézte a két erős faágból eszkábált hordágyon heverő, véres halmot, ami üvöltött a fájdalomtól. A hófehér márványarcon nem látszottak érzelmek, és Cersei hálás volt, amiért sikerült kifejlesztenie ezt a hasznos képességet az esztendők során. Tökéletesen palástolta a megvetését és vad örömét, amit haldokló férje láttán érzett. Annyi éven át tervezgette, hogyan ölné meg Robertet, s most, hogy a halál és az élet keskeny mezsgyéjén látta táncolni, elképzelhetetlen, szédítő megkönnyebbülést érzett.

Suhogó ruhában követte a hordágyat cipelő katonákat, akik a hitvesi ágyba fektették át Robertet nagy nyögés közepette. Pycelle nagymester szuszogva, a derekát masszírozva csoszogott be, segédje cipelte a hatalmas dobozt, melyben a mester a gyógyfőzeteket, kenőcsöket, kötszereket tárolta.

-          Mi történt? – kérdezte halkan Cersei, miközben az öreg nagymester máris munkához látott.

-          Egy vadkan sebesítette meg, felség! – habogott az egyik katona, aki maga is Robert kíséretében volt a vadászat alatt.

Cersei kis híján kacagásban tört ki, ajka megremegett, ezért selyem zsebkendőjét az arcához szorította, hogy megrendültnek látsszék. No, persze, vadkan! És a drága, szolgálatkész Lancel Lannister, az unokaöccse, aki a megbeszéltek szerint szorgosan itatta a királyt a bódítószerrel dúsított borral. A királyné roppant elégedett volt. Bevált a terv, és az ordításból, valamint a seb méretéből ítélve a király halála sincs messze.

Pycelle elővette a máktejet, és Robert szájába öntött egy jelentős mennyiséget. A király pillanatokon belül elcsendesedett, Cersei pedig megkönnyebbült. Borzasztó lett volna a hangos haláltusát hallgatni órákon, ki tudja, talán napokon át. Cersei a betegágy mellé húzta a súlyos, tölgyből faragott széket, és egyenes derékkal leült, úgy figyelte a nagymester ténykedését. Pycelle forró bort hozatott, abba áztatott néhány vászondarabot, azzal borogatta be Robert jókora és mélynek tűnő sebét. Az idős férfi gondterhelten csavargatta különböző fajtájú fémekből kovácsolt mesterláncát, s érthetetlenül motyogott. Cersei nem kérdezett rá, miket hord össze, nem érdeklődött férje esélyei felől. Fehér arca kifejezéstelen volt, szeme száraz, elnézett Robert teste fölött. 

Három napig ült az egyre bűzösebbé váló komor szobában a férje mellett. Nem eshetett csorba hírnevén éppen most, épp ezért ott kellett lennie Robert mellett, míg véget nem ér. A betegágyhoz járult Eddard Stark is, és arra az időre Cersei elvonult, hogy átöltözzön. Nem akarta hallgatni a régi barát émelyítő búcsúzkodását.

A harmadik nap éjjelén Robert Baratheon távozott e világból, hogy az égi csarnokokban harsogjon tovább. Cersei vad táncot járt volna örömében, ám csak a szíve örülhetett. Ő maga nem búcsúzott férjétől – Robert nem tért magához, ameddig királynéja mellette volt, ám Cersei akkor sem szólt volna hozzá, ha ez megtörténik. Boldog volt, hogy megszabadult az embertől, aki sosem szerette, aki csak megalázta azzal, hogy ezernyi szajhát töltött tele a magjával, akitől undorodott, mióta az uralkodás hájassá és lomhává tette.

Könnytelen arccal állt Robert temetésre kiterített teste mellett, magához ölelve a zokogó Myrcellát és Tomment, kisebb gyermekeit, akik apjuknak hitték a holtat. Joffrey, az új király azonban büszke megrendültségben állt mellettük, aranyhaja ragyogott. Cersei látta a fényes jövőt, amint a fiából dicső király válik, s ezen az úton végig kívánta őt kísérni, megtéve bármit a sikerért.

***

Cersei szíve szerint letépte volna magáról a gyászruhát, melyet már három hete viselt. A fekete bársony fojtogatta, fehér bőrét betegesen sápadtnak láttatta. Gyűlölte, amiért viselnie kell egy férfi miatt, akit egész boldogtalan házaséletük során szívből átkozott és megvetett. Ám a világ nem állt meg, sőt, az özvegy királyné véleménye szerint csak most pezsdült fel igazán. Noha bosszantotta, hogy máris szárnyra keltek a pletykák Joffrey és a gyerekek származásáról, igyekezett sziklaszilárdnak, feddhetetlennek mutatkozni. Az apja majd elintézi ezt is, mint mindent.

A trónterembe tartott, ahol a Kistanács tagjai már vártak rá. A király legfőbb tanácsosai ülték körül az ovális asztalt, hogy az uralkodót segítsék döntéseiben, ám a birodalom első embere nem érdeklődött túlságosan az esemény iránt. Robert általában távol maradt, hogy borral és szajhákkal töltse az idejét, Cersei pedig ezúttal maga kérte Joffreyt, hogy találjon magának más elfoglaltságot. Az ifjú, frissen koronázott király pedig élvezte a szabadidőt. Vélhetően a Véreb társaságában győzte le a katonákat, akik ki mertek állni ellene.

Cersei besuhogott a terembe, és a király székét üresen hagyva a jobbján foglalt helyet. Végignézett az ugyancsak foghíjas társaságon. Ned Stark, a Király Segítője az ő parancsára maradt távol, hiszen éppen az ő ügyét kívánták megtárgyalni. Lord Baelish, a pénzmester természetesen ott ült, ajkán ravasz félmosollyal, ujjai között egy réz érmét forgatott, pillantása pedig látszólag merengő volt, ám Cersei átlátott rajta. Tudta, hogy Baelish nagyon is figyel, mindent megjegyez, és követhetetlen gyorsasággal szövögeti saját terveit. Az özvegy királyné azonban kulcsfiguraként tekintett a férfire ellenszenve dacára: Lyanna Stark eltávolítására keresve sem találhatott volna alkalmasabb embert.

Renly és Stannis Baratheon, a néhai Robert öccsei sem mutatkoztak – míg előbbi a törvényekért felelt, addig utóbbi a hajózási ügyekért. Ám mindketten fittyet hánytak a Joffrey pecsétjével ellátott levélre, melyben utasítást kaptak rá, hogy a fővárosba térjenek. Cersei dühös volt, ám közel sem meglepett. Biztos volt benne, hogy Renly és Stannis elsőként nyújtják be trónigényüket – bizonyára rögvest kapnak majd a rosszízű pletykákon, s mindent megtesznek majd, hogy befeketítsék a királynét és fiát. No, természetesen nem egymással összefogva, s ennek Cersei igencsak örült.

Mivel a legkevésbé a becsületességre volt szüksége, ezért ser Barristan Selmynek, a Királyi Testőrség parancsnokának sem szólt a találkozóról. Az idős férfi bizonyára ellenállna valamennyi javaslatának, igyekezne mindenkit meggyőzni arról, hogy létezik tisztességes megoldás is, Cersei-nek pedig a legkevésbé ahhoz volt kedve, hogy egy vén, becsületes bolondot próbáljon jobb belátásra téríteni. Ideje volt, hogy leváltsa a posztjáról ser Barristant, bár nem tudta, hogy Jaime megérdemelné-e a parancsnokságot a jelen körülmények között.

A besúgók mesterére és a nagymesterre azonban nagy szüksége volt. Varys város- (sőt, talán birodalom-szerte) kémekkel bírt, s Cersei-nek mindent tudnia kellett a városban folyó ügyekről. A lágy vonású, púderillatú eunuch bizonyára szolgál majd néhány hasznos ötlettel és információval. Pycelle nagymester pedig a maga reszketeg, ostoba módján mindig a királyné pártját fogta, s Cersei-nek szüksége volt az összes lehetséges támogatóra, még ha ily hasznavehetetlen is, mint a nagymester.

-     Uraim, köszönöm, hogy eljöttetek, s hallgatást várok tőletek azzal kapcsolatban, ami itt elhangzik, gondolom, ezt mondanom sem szükséges – kezdett bele Cersei mondókájába negédesen mosolyogva. – Lord Stark ügye egyre égetőbbé válik. Mint bizonyára tudjátok, Eddard nagyúr nyomoz valami után, ami igen kényes kérdéseket vethet fel ránk nézve, amennyiben napvilágot lát. Várom a javaslatokat, miként vehetnénk rá arra, hogy hagyjon fel ostoba kutatásával, s mondjon le hivataláról!

-          Felség, először talán beszélni kéne lord Starkkal – kotyogott Pycelle.

-          Úgy érted, megfenyegetni – vágta rá lord Baelish, miközben végigsimított kecskeszakállán.

-     Már beszéltem vele – forgatta a szemét Cersei. – Azt kívánja, hogy Stannis Baratheon lépjen a trónra, hiszen szerinte ő a jogos örökös. Nevetséges! A maga szelíd, becsületességbe bújtatott szavaival, de megfenyegetett!

-          Kényes ügy – tördelte puha, fehér ujjait Varys, kopasz feje alatt ráncolta a homlokát.

-    Nem szükséges kivégeztetni lord Eddardot arcátlansága ellenére sem, ha megengeded, felség. Kapjon kegyelmet, amennyiben beismeri árulását. Száműzesd a Falra! A fő, hogy eltávolítsd az udvarból, ehhez azonban nem kell megöletni – javasolta lord Baelish.

Cersei elgondolkodott. Nem hiába tartotta a legtöbbre Petyrt. Használható ötletekkel bírt. Ha megkíméli Ned Starkot, noha áruló, azzal rá tudja bírni a lázadozó fiát, Robbot, hogy maradjon nyugton. Egy ellenféllel kevesebb volna a láthatáron. Emellett pedig a markában tartotta Eddard lányait. Ha megkíméli a vén farkas életét, azzal a leányokat is megtarthatja értékes túszként. Főként, hogy az apjának tervei voltak velük… Ha viszont Ned Stark meghal, három dühös és kiszámíthatatlan rémfarkaskölyökkel kell szembenéznie, s még a végén kénytelen volna kivégeztetni őket is, az pedig tovább szítaná az ellentétet, még több ellenséget szerezne a fiának. S végeredményben lord Stark egyetlen bűne bosszantó becsületessége volt, s elkövette azt a hibát, hogy elmondta az özvegy királynénak, mennyit tud. Cersei lassan bólintott.

-          Ravasz vagy, lord Baelish, mint mindig!

-          Köszönöm, felség! – biccentett a férfi.

-          És mi lesz lord Eddard leányaival? – kérdezte idegesítően nyekergő hangján Pycelle.

-         Úgy tudom, felség, édesapádnak tervei vannak Lyanna Starkkal. Feleségül kívánja adni őt – mondta Varys mézesmázosan. – A többieket is tanácsos volna a markunkban tartani a biztonság kedvéért. Természetesen lady Sansa és az ifjú király eljegyzése semmisnek tekinthető, amennyiben lord Stark árulónak vallja magát.

-    Előtted nem lehetnek titkaink, Varys – mosolygott rá gúnyosan Cersei. Bosszantotta az eunuch mindentudása és tudálékossága. – Lady Sansával kapcsolatosan apám pontos tervet készített, ahogyan Joffrey új arajelöltje is megvan. Ami pedig azt a kis… Lady Lyannát illeti, nem akarom itt látni, ameddig leendő férje meg nem érkezik.

Cersei nem mondhatta ki, mi ennek a valódi oka. Dühítette a kis szajha jelenléte, ártatlansága, esze, szépsége, az őt körülvevő felhajtás, a hölgyek áradozása a kedvességéről. A pillantás, ahogyan Jaime ránézett… A legutóbbi, balul sikerült találkozó óta nem váltott szót fivérével, ám nem hagyhatta, hogy a férfinek érzelmei legyenek valaki más iránt. El kellett távolítania a kis csitrit a közelből, minél hamarabb. Ezért pedig az apja haragját is képes lett volna elviselni.

-   Amíg leendő férjura meg nem érkezik az udvarba, szeretném, ha nyugodt körülmények között élhetne, távol az udvar zajától – erőltetett magára színlelt jóindulatot Cersei, ám maga is érezte, hamisan cseng a hangja.

Petyr Baelish negédes mosolyt villantott rá. Átlátott rajta, nem is kérdés, ám a királynét nem érdekelte. Bármi áron el akarta távolítani az udvarból a kis vörös szajhát.

-    Remek ötlet. Lord Eddard lányait meg tudjuk nyerni magunknak, csupán kegyesnek kell lennünk hozzájuk – mondta a pénzmester ártatlan mosollyal.

-     Ó, tudom, lord Baelish, te aztán szeretnél kegyes lenni a kis Lyannához, nem igaz? – Cersei hangjából csak úgy fröcsögött a gúny.

Ám Baelish-t nem tudta egykönnyen zavarba hozni. A férfi mosolygott, és alig láthatóan vállat vont, mintha azt mondaná: ugyan, ki kárhoztathatná, amiért feni a fogát a bájos teremtésre?

-          Szívesen magamra vállalom a leány felügyeletét. Nálam biztonságban lesz – mondta nyájasan.

Cersei úgy vélte, Baelish és ő teljesen másként értelmezik a biztonság fogalmát, mindazonáltal alig várta, hogy a leány végre a hátát mutassa a palotának és főleg Jaime-nek. S ki tudja, talán, ha Baelish nem bír a vérével, akkor egy fattyú is könnyedén bekerülhet a képletbe – az pedig Lyanna halálához vezethet. Hiszen férjjelöltje csalódik, amikor megérkezik Királyvárba, lord Tywin csalódik, amiért nem vált be a terv, a királyt pedig könnyedén rá lehet venni arra, hogy csalódjon. Akkor pedig Lyanna Ilyn Payne, a néma hóhér bárdjának éle alatt találja majd magát. Cersei elmosolyodott, már látta is lelki szemei előtt, ahogy a leány kényes kis feje a porba hull, miközben a pórnép rothadt zöldségekkel és szitokszavakkal bombázza.

-          Ám legyen. Amint lord Stark bevallja bűneit, s ellovagol a Fal felé, a leány a tiéd, míg jövendőbelije ide nem ér – mondta Cersei nagyvonalúan.

Petyr mosolya ragyogó volt, amint biccentett felé. Az özvegy királyné alaposan megjegyezte az arckifejezést. Talán ezt is a maga javára fordíthatja. Meglehet, hogy a lelketlen Baelish ezúttal szerelmes? Előfordulhat, vélte Cersei, s ha így van, akkor a pénzmestert is könnyedén szétzúzhatja, ha eljön a megfelelő pillanat. Nyájasan mosolygott a férfire, azzal elbocsátotta őt és a többieket abban a biztos tudatban, hogy az élet ezúttal úgy alakul majd, ahogyan eltervezte.