2015. december 3., csütörtök

19. fejezet - Petyr

Sziasztok, Drága Olvasók!
Nagyon köszönöm a sok-sok oldalmegjelenítést, és hihetetlen, hogy már 32-en vagytok! *.*
Elnézést, hogy rég volt új poszt, most azonban itt az új fejezet, méghozzá a ti szavazataitoknak köszönhetően: hiszen azt szavaztátok meg, hogy legyen Petyr szemszög.
Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy tetszik nektek, úgyhogy kérlek, írjátok meg, hogy milyennek tartjátok e fejezet után Petyrt? 
Jó szórakozást! 

Lord Petyr Baelish nyugtalanul járkált fel és alá a kistanács üléstermében. Máskor élénken figyelt minden apró mozzanatra és elejtett szóra, önkéntelenül megránduló arcizomra, ám ezúttal egészen másutt jártak bonyolultan tekergőző gondolatai. Meg sem hallotta Varys fontoskodó, susogó tanácsait, sem Pycelle nagymester reszkető, vékony hangját, sem Tyrion Lannister sürgető vádaskodását. Stannis közeledett Királyvár felé seregei élén, és az Ördögfióka jól látta: szorult helyzetben voltak. A hajdani király öccse úgy vélte, ő Westeros jog szerinti királya, s mivel ezt nem ismerte el senki, ezért tűzzel és vassal kívánta kivívni magának a trónt.
Petyr máskor bizonyosan élvezte volna, hogy a király legbizalmasabb emberei között tartják számon, hogy az új hajóflottára ő teremtette elő a pénzt jóformán a semmiből, s a tanácskozáson sem fogta volna vissza magát, csípős megjegyzéseket tett volna mindenre és mindenkire. De ezúttal nem érdekelte különösebben kiharcolt magas pozícióra, gondolatai minduntalan Lyanna Stark körül forogtak.
Mindig is becsvágyó volt, és a pénzmesteri hivatal csak megerősítette benne az érzést, ám ez még inkább fokozódott Lyanna megkaparintása óta. Mindent meg akart adni a lánynak, ehhez pedig végig kellett vinnie, amit kiötölt. Tudta, hogy a terve kockázatos, hogy mindent elveszíthet, különösképpen Lyannát, mégsem volt hajlandó lemondani a dologról.
Azelőtt elégedett volt a pénzmesteri pozícióval, s persze a ki nem mondott, sokkalta nagyobb hatalmával. Veszélyesnek tartották, akár Varyst, sőt, az eunuchnál jóval ravaszabbnak és dörzsöltebbnek. Sokan nem átallottak fogadásokat kötni rá, hogy melyikük a veszedelmesebb. Ám amint megpillantotta Lyannát, tudta, hogy ennél sokkal magasabbra is törhet, és a csúcsra magával kívánta vinni a leányt is.
Nem tagadta maga előtt, hogy az első pillanattól fogva szerepelt hosszú távú tervei között Lyanna, minden gondolata és további terve hozzá fűződött, az ő megkaparintására irányult. Ugyanakkor maga is meglepődött rajta, hogy az érzései napról napra tisztábbá szelídültek, s az önző vágyakozás, a birtoklási vágy hamarosan szerelemmel keveredett.
Petyr mindig is fogékony volt a szépségre, pontosan azért menekült szülőotthonából, mert ott kizárólag sivárság és kietlen puszták lehettek unalmas társai. Zúgóban sokkal több gyönyörűség várta. Királyvárban pedig az érdekességek tárháza, ocsmány dolgok, amikből azonban rengeteget tanult, és még inkább értékelte a szépséget, ha az útjába akadt. Lyanna Stark pedig nemcsak szép volt, hanem egyenesen gyönyörű, éteri és tiszta báj sugárzott hófehér bőréből. De Petyr hamar ráunt volna, ha csak a csinos arcocskájával és telt idomaival büszkélkedhet. Ám a leány csavaros észjárású volt, okos és szellemes, felvágott nyelve pedig tökéletesen ellensúlyozta néha felbukkanó, hűvös Stark-mivoltát és nyilvánvaló ártatlanságát, ami úgy csábította kezdetben.
Amikor a leány végre az övé lett, életében először érezte magát igazán elégedettnek, mint meleg és puha anyag, borult rá a boldogság. Lyanna bájos tapasztalatlansága megmosolyogtatta, amikor első éjszakájukat követően a leány lángrózsákkal az arcán, rebegve említette a holdteát. A gyengédség fellángolt Petyrben ezt hallva, ugyanakkor meglepte a leány gyakorlatiassága. Ezek szerint nagyon is foglalkoztatta a szerelem s a hozzá fűződő érzékiség, s mindenre gondolt ezzel kapcsolatban, még a fogamzásgátlásra is.
-         Nos, minden este megkapod a holdteát, hölgyem. Ros majd elhozza neked – mosolygott a leányra, majd az ölébe húzta a pironkodó Lyannát. – Ne aggodalmaskodj. Nem akarom egy fattyúval lerombolni a jó híred, azt mindenáron óvni kívánom. Egy törvényes utóddal akarlak megajándékozni, amint itt az ideje. Amint nőül veszlek – mondta neki lágy mosollyal, majd gyengéden megcsókolta Lyanna félénk mosolyba futó ajkát. Sokáig nem tudott elválni tőle, mintha a puha, piros bőrből nyerte volna az életerőt.
Varys és az Ördögfióka szócsatáját figyelte, de nem hallotta a hangjukat. Jól tudta, hogy veszélyes elkalandoznia, s többnyire sikerült palástolnia az érzelmeit nyilvánosan, ám ezúttal nem ment, de nem is küzdött, hagyta, hogy a kellemes emlékek elnyeljék, mint langyos forrásvíz.
Felidézte az előző napot, és haloványan elmosolyodott, miközben a szakállával babrált. Lyanna lábujjhegyen pipiskedve követelte a csókját, majd pajkos mosollyal húzta meg kissé a fogaival az alsó ajkát. Petyr sejtette, hogy a leányban ott dorombol a vadmacska, csak valakinek elő kellett csalogatnia. Büszkén gondolt rá, hogy ez a valaki ő lehetett. A leány nemcsak a bensőjével és gyönyörű küllemével fogta meg, de vadságával is, ami olykor kitört belőle, olyan mohón szerette őt, ahogyan még senki, és pillanatok alatt ráérzett a kéj ízére.
Catelyn végleg a feledés homályába merült, s ő nem hasonlítgatta anyához a leányát. Már nem volt többé szüksége fiatalkori szerelmének emlékére. Catnek nem felelt meg az egyszerű, névtelen fiú szerelme, Lyanna azonban odaadóan viszonozta az érzéseit, nem vágyott másra, csakis arra, amit ő adott. Lyannáért pedig egy ostoba és meggondolatlan párbajnál sokkal többre is hajlandó volt, az eszközei pedig sokat csiszolódtak az idők során, rájött, melyik fegyvernemet kell választania, hogy győzedelmeskedjen akárki felett.  
Tudta, hogy hamarosan magára kell hagynia a leányt, s ez iszonyatos gyötrelemmel töltötte el, sokkalta jobban fájt, mint ezer sereg fenyegetése. Tudta azt is, hogy mielőbb el kell mondania Lyannának, hogy el kell mennie egy időre, s már előre válogatta a szavakat, amelyekkel megnyugtatja a leány nyugtalan, lángoló szívét. Bizonyosan érezte, hogy a kedvese végtelenül elkeseredik majd, és többször megfordult a fejében, hogy talán el kellene vetnie őrült tervét, de mindig meggyőzte magát, hogy nem teheti. Itt állt előtte a lehetőség, hogy végre azt az életet élje, amit már gyermekkorában eltervezett, s végre a törékeny hercegnő is a karjai közt volt, akit kisgyermekes ábrándjaiban formázott meg lágy felhőfodrokból. Tudta, hogy mindezt ki kell érdemelnie. Nem hátrálhatott meg az utolsó percben. A terv túlságosan nagyszabású volt ahhoz, hogy sutba dobja, noha csábította a gondolat, hogy felkapja Lyannát, s mindent hátrahagyva elmeneküljön vele. De akkor nem lenne az övé a hírnév és a dicsőség, nem tudná megadni Lyannának és önmagának azt, amit, úgy érezte, mindketten megérdemelnek.
A leánynak szüksége volt rá, és ő nem szívesen hagyta egyedül, de terve tökéletes végrehajtásához nem vihette magával, az rengeteg problémát vetett volna fel, s Lyanna túlságosan okosnak bizonyult, hamar átlátott volna a tervén, és talán nem értette volna meg, nem hitte volna el neki, hogy jót akar... Petyr úgy vélte, egyszerűbb, ha a leány mit sem tud az egészről, csak akkor tervezte elmondani neki, mire jutott, ha már véghezvitte, amit kifőzött.
Cersei is tiltakozott, felháborodva ellenkezett, amikor felvetette, hogy a leányt magával viszi. Így hát tudta, hogy nincs más választása, de mielőbb végre akarta hajtani tervét, s rohanni vissza a kedveséért. A fogát csikorgatva bár, de elhatározta, hogy Tyrion segítségét kéri majd, őt bízza meg vele, hogy vigyázzon Lyannára, amíg ő távol van.
A tanácskozásnak vége szakadt, de Petyrt nem különösebben foglalkoztatta, mire jutottak végül. Ő megtette a magáét, előteremtette a pénzt az új flottára. Elsőként viharzott ki a teremből, hogy mielőbb visszatérjen Lyannához, aki, tudta jól, repesve vár rá. Ő pedig nem szívesen várakoztatta feleslegesen szíve hölgyét.
Átszelte a tróntermet, amikor legnagyobb bosszúságára Cerseibe botlott. A régenskirálynő azzal a negédes mosollyal állta útját, ami sosem ígért semmi jót. Petyr hasonlóan mézesmázos arckifejezéssel viszonozta. Cersei és ő mindig megértették egymást – a lehető legtöbb aljasságot feltételezték a másikról, így sosem csalódhattak. Ám ezúttal Petyrnek semmi kedve nem volt a bájcsevejhez.
-         Lord Baelish, végre találkozunk! Az utóbbi hetekben nyomod veszett, mintha a föld nyelt volna el – kedélyeskedett Cersei, miközben lassan lépdelve indult el Petyr oldalán.
-         Valóban, felség. Az ifjú Joffrey király ügyeiben jártam el, mint magad is jól tudod, bizonyára – mondta félmosollyal a férfi, de bensője forrt, egy perccel sem akart tovább bájologni az özvegy királynével.
-         A bájos Lyannát is kiválóan elrejtetted. Ámde azt kívánom, hogy az ostrom alatt egymás társaságát élvezzük. Ott leszek én, az ifjabb Stark leány, s valamennyi befolyásos asszony. Amíg uraink a csatatéren izzadnak, mi kellemesen, bor és étel társaságában vészeljük át a nehéz órákat.
Petyrt mérhetetlen bosszúság öntötte el ezt hallva. Egészen más tervei voltak az ostrom idejére. Tökéletes búvóhelyet talált Lyannának, finom ételeket hordatott oda egyik legbizalmasabb emberével, alig várta, hogy szíve hölgyével kettesben maradjanak. A mellkasa már várta, hogy Lyanna a harc hangjaitól megriadva bújjon hozzá. Felbőszítette hát, amit Cersei kívánt tőle. A régenskirálynő olyan volt, akár egy kígyó, és Petyr nem akarta a méregfogai közelébe engedni Lyannát – tudván tudta ugyanis, hogy az özvegy királyné gyűlöli a leányt, mardosó féltékenységes táplál iránta.
Túlságosan hosszúra nyúlt a csönd, és Cersei türelmetlenül tekintett rá. Petyr kimondta az első kifogást, ami az eszébe jutott.
-         De felség, úgy vélem, lady Lyanna nagyobb biztonságban érezné magát velem. Mostanra a legfőbb bizalmasává váltam, a vészterhes időkben is rám kíván támaszkodni.
Cersei gúnyosan elmosolyodott, majd színpadiasan felsóhajtott, és Petyr hirtelen tudta, hogy veszített.
-         Nos, Baelish, biztos vagyok benne. Mindazonáltal, amit mondtam, nem javaslat, nem felajánlás, hanem parancs. Lady Lyanna velem és a többi asszonnyal vészeli át az ostromot a Vörös Torony alatt. Egy óra múlva hozd ide a leányt, ha nem akarod, hogy bántódása essék – mondta Cersei nyomatékosan, majd ruhasuhogás közepette elviharzott.  
Petyr arca dühösen megrándult, miközben megindult a bordély felé, mindazonáltal tudta, hogy a királyné parancsát nem szegheti meg, hisz amilyen tébolyult a nőszemély, még börtönbe vetné őt, vagy csatasorba állítaná… Vagy, ami ennél is borzalmasabb, képes volna bántani a kedvesét.
A fogát csikorgatta, önmagát ostorozta, amiért nem tudott kitalálni semmit Lyanna védelmére. Gyűlölt veszíteni, és az utóbbi időben nem is kellett gyakran találkoznia a szörnyű érzéssel. Mérhetetlenül aggódott, hogy mit tesz Cersei Lyannával…
Óvatosan kopogott a leány lakosztályának ajtaján, majd a kedves, meleg hang engedélyét hallva belépett. Lyanna az ágy szélén ült egyenes derékkal, ölében egy könyvvel, amit Petyrtől kapott. Amint megpillantotta látogatóját, arcát beragyogta a mosoly, majd félretette olvasmányát, és szinte repült a férfi karjaiba. Petyr mosolyogva fonta át Lyanna derekát, és kicsit megemelte őt, hogy könnyebben elérhesse az ajkát. Lyanna sóvárogva csókolta meg, megkönnyebbült sóhaj csiklandozta Petyr száját.
-         Kedvesem, sajnos rossz hírrel érkeztem – fogott bele, s belesajdult a szíve, amint Lyanna arcáról lassan leolvadt a mosoly.
Tudta, hogy a leány nem hibáztatja őt, megtette ezt ő maga helyette is. Sóhajtva ült le az ágyra, ölében a hölgyével, és bánatosan hajtotta a formás keblekre a fejét. Lyanna simogatni kezdte a haját, ő pedig megborzongott a jóleső érzéstől. Nem sokkal később olyan kétségbeesve szerette Lyannát, mintha nem lenne másnap. Talán valóban nem lesz…
A leány nem sokáig bújhatott hozzá, ő pedig kelletlenül kezdett öltözködni. Lyanna gyászruhát öltött, haját hullámokban hagyta a vállára omlani, Petyr pedig csak csodálta egy hosszú percig. A leány mögé lépett, óvatosan befűzte a hátán a fekete szalagokat, amelyek összefogták a puha ruhaanyagot, majd Lyanna vörös fürtjeit félrefogva, lágyan csókolta meg nyakának finom bőrét, hátulról átfonta egyik karjával Lyannát, miközben a leány hozzásimult.
Kelletlenül indult el hölgyével, lassan lépdelt, hogy tovább tartson a perc, amíg még biztonságban tudja őt. Alysanne mögöttük ügetett, s ez némi megnyugvással töltötte el Petyrt. A rémfarkas megbízható társnak bizonyult, és bizonyosan erősebbnek, mint ő. Lyanna meglepő nyugalommal karolt belé, úgy tűnt, ezúttal derűlátó Petyr helyett is.
-         Boldog lennék, ha Stannis győzne – mondta a leány halkan, Petyr pedig teljes mértékben megértette, hogy Lyanna képtelen volna Joffrey sikeréért imádkozni.
-         Értékes túsz lennék. Robb pedig úgyis eljön értem. Akkor pedig végre nyíltan boldogok lehetünk – tette hozzá Lyanna, és Petyr szíve belesajdult a végtelen derűlátást hallva.
-         Legyen így, hölgyem – mosolygott, majd nehéz szívvel kísérte Lyannát Cersei színe elé.
Az özvegy királyné dévajul csillogó szemmel meredt kettősükre, oldalán már ott állt Sansa és még néhány előkelő hölgy. Lyanna fejet hajtott Cerseinek, Petyr büszkén figyelte, hiszen a leány nemesebb, gyönyörűbb, királynőibb volt az asszonynál, és Cersei dühös fintora láttán ezzel ő maga is tisztában volt.
-         Köszönöm szívélyes meghívásod, felség! – mondta a leány udvariasan, Cersei pedig türelmetlenül biccentett.
Lyanna ezt követően átölelte a húgát, aki látható megkönnyebbüléssel bújt hozzá. Sansa elárvultnak tűnt az idegen hölgyek gyűrűjében, ám Lyanna melegsége, védelmező burka úgy fonta körül, akár egy anya csókja. Petyr egy pillanatra látta maga előtt, mily gyengéd és gondoskodó édesanya válik majd Lyannából. Azután elérkezett a búcsú perce.
Petyr szíve szerint magához húzta volna a leányt, hogy forró csókkal ígérje meg, minden rendben lesz. De nem tehette. A nyilvánosság előtt ő mindösszesen lady Lyanna pártfogója volt, védelmezője, semmiképpen sem a szeretője vagy leendő kérője. Úgy érezte, beleőrül, ha nem érhet a leányhoz abban a pillanatban, és Lyanna tekintetéből hasonló vágyakozást olvasott ki. Tekintetük egymásba kapcsolódott, és Petyr tudta, hogy eljutott az üzenete Lyannához. A leányhoz lépett, lágy és ártatlan kézcsókkal búcsúzott, ám közben is Lyanna szemébe mélyedt, és a leány halványan elmosolyodott.
-         Vigyázz magadra, lord Baelish! – mondta Lyanna halkan, Petyr pedig bólintott, majd elnehezülő szívvel sietett el a hölgyek közeléből.


Vélemények:

4 megjegyzés:

  1. Drága Lyanna!
    Én csak azt tudom írni, mint már korábban is: imádom a blogodat, és mindent, ami vele együtt jár. Egyrészt, tetszik az új design, de talán fontosabb, hogy a történet maga lebilincselő, és noha láttam a sorozatot, képes vagy más szemszögekből is megvilágítani az ott történt eseményeket.
    A fogalmazásod egyszerűen fantasztikus, mindenképpen ki kellene adnod egy könyvet. Ami pedig ezt a fejezetet illeti, ámultam és bámultam, miután elolvastam. Izgatottan várom, hogyan tervezed megírni a folytatást, mi lesz a Stark lányok sorsa, illetve beteljesülhet-e idővel Petyr és Lyanna szerelme.
    Ölellek és puszillak: Gin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gin!
      Először is nagyon köszönöm, hogy írtál! <3
      Másodszor pedig köszönöm a sok-sok kedvességet, imádlak! Mindenképp szeretnék könyvet kiadni, örülök, ha úgy látod, hogy érdemes vagyok rá :)
      Nos, Petyr és Lyanna sorsa már a következő részben is alakul tovább, de ígérem, hamarosan még több részletre fog fény derülni.
      Sok puszi: Lyanna

      Törlés
  2. Szia Lyanna!

    Mint nagy GoT rajongó és a blogod olvasója, szeretnék adni neked egy díjat. A linken mindent megtalálsz.

    http://dreadfulstories.wix.com/still-life#!blank/p52bm

    Csak így tovább! :)

    Puszi: Nevra (és Maxwell)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Nevra!

      Hálásan köszönöm, igazán jólesik a kedvességed! Amint időm engedi, megcsinálom! :)

      várlak vissza: Lyanna

      Törlés

xy