2015. szeptember 16., szerda

16. fejezet - Tyrion

Sziasztok, kedves Olvasók!

Ismét bocsánatkéréssel kell kezdenem, régen volt már új rész. Jelenleg három különböző típusú iskolában kell helyt állnom különféle szerepekben, ezért nem volt időm előbb hozni az új fejezetet, de most itt van. Epekedve várom a véleményeteket! :)
30 feliratkozó, rengeteg kattintás... Elképesztő, mennyire hálás vagytok nektek, mindenkinek köszönöm! <3 Ígértem, hogy 30 követőnél két novellát fogok hozni, még lehet szavazni, igyekszem a két kis szösszenetet mielőbb publikálni. 
Anett kritikájának segítségével kijavítottam a jelzett elírásokat is, ezúton is köszönöm neki az alapos munkát! 
Tovább nem is rizsáznék, jöjjön a rész, kommentre fel, jó szórakozást! :) 




Tyrion mérhetetlen békét érzett Lyanna mellett ülve. Mi tagadás, amíg a megpróbáltatásai közepette imádkozott az istenekhez, hogy végezzenek vele mielőbb, sokat gondolt rá, hogy vajon a leány jól van-e, milyen az élete Királyvárban. Meglepte önmagát azzal, hogy gyötrelmei alatt tud másra is gondolni, egy másik személy miatt is képes aggódni. Addig a percig túlontúl önzőnek vélte és tudta saját magát, ám ez a kellemes csalódás némi gyógyírt adott az igazságtalanságtól sajgó lelkének.
Fogságából kiszabadulva, kalandos utazása után arra azonban nem számított, hogy erre kell megtérnie Királyvárba, majdhogynem rosszabbnak ítélte a fővárosbeli állapotokat, mint Lysa Arryn borzalmas börtöncelláját. Bár nem is lepődött meg, ha jobban odafigyelt saját, előzetesen megfogalmazott gondolataira. Sejtette, hogy ostoba unokaöccse előbb vagy utóbb iszonyú ballépést vét, aminek iszonyatos következményei lesznek. De arra még Tyrion sem számított, hogy ez ily hamar bekövetkezik majd. A város romokban hevert, az emberek kétségbeesésükben mindenre elszántan, vérben forgó szemmel rótták az utcákat, s mindez Joffrey alkalmatlansága miatt.
Tyrion rettenetes sajnálatot érzett lord Eddard miatt, s nemcsak azért, mert elődje halála volt az első rémtett Joffrey uralma alatt, s így tulajdonképpen az egész borzalmas folyamat elindítója. Tudta, mennyire jó ember volt a férfi, a becsület mintaképe. Egyetlen hibát vétett életében: elfogadta a Király Segítőjének posztját az ármánykodástól berzenkedő lelki alkata ellenére, ez pedig az életébe került. Tyrion felsóhajtott, aztán feleszmélt – Lyanna szólt hozzá, talán már nem is először.
-          Elnézésedet kérem, hölgyem, kissé elkalandoztam.
-          Afelől érdeklődtem, hogy merre jártál. Robb megírta, hogy édesanyánk foglyul ejtett, amiért bocsánatodat kérem. De azután mi történt? Erről semmit sem tudok – kíváncsiskodott Lyanna, miközben Alysanne ölében nyugvó fejét cirógatta.
Tyrion felsóhajtott, s kissé aggodalmas pillantással fürkészte a leányt. Nem tudta, hogyan fogalmazza meg Lysa iránti megvetését és gyűlöletét – elvégre a nő Lyanna nagynénje, az édesanyja húga, még ha nem is tartották túlságosan szorosan a rokonságot. Mindazonáltal megfordult a fejében a gondolat, hogy talán a leány szorult és tragikus helyzetében minden rokonát, kik még élnek, nagy becsben tartja. De Lyanna buzdító mozdulatot tett kecses, fehér kezével, ezért Tyrion nagy levegőt vett, s belekezdett, úgy döntve, hogy nem finomkodik.
-          Elnézésedet kérem, hölgyem, amiért rosszat kényszerülök mondani családod női ágáról! De az igazság feltárásához őszintének kell lennem. A Falról hazafelé jövet, egy fogadóban ért el édesanyád keze. Hidd el, nem hibáztatom őt – egy szülő fájdalma akár hegyeket is meg tudna mozgatni. Lady Catelyn azt gondolta, hogy én vagyok a felelős az ifjú Bran balesetéért. De te vagy a tanúm rá, hogy ebben a kérdésben ártatlannak bizonyulok, még ha sok egyébben bűnösnek is. Hisz a te oldaladon sétáltam, amikor a fivéred lezuhant a toronyból… De lady Catelyn azt gondolta, hogy a dolog mögött én állok, vagy legalábbis a családom valamely tagja. Édesanyád úgy vélte, én fogadtam fel egy bérgyilkost, hogy végezzen Brannel.  
-          De hát miért, uram? Semmi jel nem utalt rád! – vetette közbe zaklatottan Lyanna.
-          Nos, a kérdés kiváló. A bérgyilkosnál az én tőröm volt. Egy fogadáson nyertem. De termetemből adódóan nemigen használok fegyvereket, így fel sem tűnt, hogy a nyereményemnek lába kélt, még mikor Deresbe utaztunk. De legalább mostanra megkerült – mondta epésen a törpe.
Felbuzgott benne a harag, és szívesen átvágta volna a szövevényes hálót, ami az ügy körül gombolyodott. Elhatározta, hogy kideríti, ki és miért akarta eltüntetni őt Királyvár környékéről. Ám Lyanna kérdőn tekintett rá, így folytatta.
-          Az édesanyád a húga színe elé vitt, úgy gondolván, hogy majd ott tesznek igazságot velem kapcsolatban. S mivel lady Lysa a családomat vádolta a férje, Jon Arryn meggyilkolásáért, sok jóra nem számíthattam. Ám a fogadóban siralmas csapatunkba szegődött egy zsoldos is, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy meggyőzzem: több pénzzel tudom megjutalmazni, mint Lysa Arryn. Az út hosszú volt, Bronn, a zsoldos pedig látszólag az én pártomra állt. Lady Catelyn is megingott, amikor a csapatunkra hegyi klánok támadtak. Azok a vadak szétziláltak bennünket, lady Catelyn számos embere elesett. Én pedig megmentettem édesanyádat, pedig meg is ölhettem volna. De ő igazi Stark, végsőkig a becsületért harcol, ezért ennek ellenére is kitartott terve mellett, s végül megérkeztünk Sasfészekbe, engem pedig az a borzalmas Lysa börtönbe vetett – fújta ki a levegőt Tyrion, Lyanna pedig felkacagott a jelzőt hallva.
Tyrion is nevetett, de elszorult a szíve, amint felidézte a rettenetes cellákat. Sasfészek erődje a fellegekbe tört tornyaival, magassága miatt jóformán megközelíthetetlennek bizonyult, így a szökés is lehetetlen lett volna. De a foglyok számára tervezett kis lyukak végképp eltöröltek valamennyi kétséget a szabadulni kívánókban. A cellák egyik fala ugyanis hiányzott, a sziklákkal szabdalt, mélységes szakadékra nézett. A kőből kifaragott szobácskákba így minduntalan besüvített a hegyi, hideg levegő, bevert az eső. Ám ami ennél is szörnyűbbnek bizonyult: a cellák padlója lejtett, méghozzá kifelé, a mélység felé. Tyrion alig aludt, míg az egyik szűk cella egyik sarkában kucorgott, mert rettegett, hogy egyik pillanatban kigurul a mélységbe, és a sziklákon leli dicstelen halálát. Sok rab választotta ezt a fajta kiutat az idők során, de egy Lannisterben ennél több akarat lappangott, s Tyrion mindenáron élni akart. Nem így tervezte a halálát: ágyban, párnák között kívánt kimúlni, egyik kezében nagy kupa borral, másikban pedig egy szajha dús keblével.
A kilátásai akkor váltak derűsebbé, amikor Lysa ítéletét bekiabálással szakította félbe, kétségbeesetten megragadva az utolsó alkalmat a szólásra, s párbaj általi ítéletet követelt. Arryn özvegye pedig kényszerűen bár, de elfogadta, nem tehetett mást, hisz a törvények engedélyezték ezt. Bronn, a zsoldos állt fegyverbe Tyrion színeiben, s könnyűszerrel igázta le Lysa úrnő bajnokát. Így hát a Tully nővérek, Catelyn és Lysa a haragtól sápadtan nézték végig, amint Tyrion a győztesek pimasz mosolyával távozik bajnoka, a mocskos, pénzéhes zsoldos, Bronn oldalán.
Tyrion elmosolyodott, Lyanna ajkáról pedig önkéntelenül szállt fel a kacagás. Úgy tűnt, a lány sem kedveli különösképp Lysa nénjét.
-          Örülök, hogy Bronn ott volt veled, Tyrion. Nem tudtam volna elviselni a fájdalmat, hogy még téged is elveszítselek – sóhajtott a lány, és megszorította Tyrion tömpe ujjú kezét, a férfi pedig hálásan mosolygott rá.
Azután Lyanna arca huncut mosolyba rendeződött, és sokatmondó tekintettel nézett Tyrion szemébe, a kíváncsiság félreérthetetlen jeleitől ragyogva.
-          Mondd csak, uram, nem sodort az utadba egy szép hölgyet a szél e hosszú és veszélyes kalandon? – Kérdésre diszkréten megfogalmazott volt ugyan, mégis meglepte Tyriont ez a férfiakra jellemző nyíltság.
-          Nos… Ami azt illeti… – nevetett fel, s megdöbbent, mily boldogsággal gondol Shae-re.
A gyönyörű szajha sötét, selymes hajára, tejfehér, ízletes bőrére, pajzánul csillogó, mandulavágású szemére, csodás ajkára, mellyel annyi buja praktikát tudott… Megborzongott a jóleső emlékektől, ám el is rettent. Hogyan is mondhatta volna el egy finom úrilánynak, hogy egy bordélyból szökött nővel esett szerelembe? De Lyanna a barátja, tudta, nem ítélné el. Végül a középút mellett döntött, s csak annyit felelt:
-          Valóban megismertem egy gyönyörű ifjú hölgyet, aki megdobogtatta a szívemet. De egyelőre nem mondhatok többet – mosolygott, Lyanna pedig megértően bólintott, vidám arca elárulta, hogy Tyrionnal együtt örül.
-          Remélem, uram, hogy nagyon boldogok lesztek! – mondta a leány kedvesen.
Tyrion elüldögélt még egy kis ideig, noha tudta, hogy mennie kellene. Ezernyi teendő terhe nehezedett keskeny vállára, de nem akaródzott elindulnia, hogy feltakarítsa Joffrey mocskát. Felszabadító érzés volt ülni a város központjában, mégis mindenki elől elrejtve a csöndben, egy szeletnyi oázis közepén a gondok sivatagában.
Lehunyta a szemét, némán élvezte Lyanna megnyugtató közelségét, a hatalmas rémfarkas kezét súroló, érdes nyelvét. Egy pillanatig megengedte magának, hogy ne gondoljon a rá váró nehézségekre. Nem gondolt Robb Stark hadüzenetére, arra, hogy az Ifjú Farkas urakat toborzott Északon, hogy egyesített erőkkel induljon Királyvár ellen. Nem gondolt arra, hogy Stannis Baratheon fenyegető hallgatásba burkolózott, ám a Varysnak dolgozó kismadárkák jelentették, hogy a férfi hamarosan nyílt hadüzenetben közli, hogy minden erejével Királyvár ellen támad. Nem gondolt arra, milyen szegényes és szánalomra méltóan lepusztult az ő flottájuk, nem gondolt rá, hogyan fognak elkészülni az új és erős hajók, s főként mibe kerül majd mindez a királyi kincsestárnak, mely már így is vészes ürességgel kongott. Nem gondolt arra, hogy az ostoba unokaöccse éhezteti a népét, s az emberek zúgolódnak, elégedetlenek, hamarosan pedig mindenre elszántak lesznek. Nem gondolt az édes és szajha létére ártatlannak tűnő Shae-re sem, nem gondolt az ábrándokra, hogy megszökik a leánnyal, és soha többé nem tér vissza, hátra sem néz, csak a boldogság vára felé tart. 
Végül sóhajtva kinyitotta a szemét, s hagyta, hogy a kínzóan sürgető gondolatok özönvízként árasszák el fáradt elméjét. Búcsúzóul kezet csókolt Lyannának, majd a leány aggodalmas pillantásától kísérve kacsázott ki a bordély buja és illatozó kertjéből. Miközben Bronn, a személyi testőrévé előlépett zsoldos a bejáratnál mellé szegődött, úgy döntött, azzal a problémával kezdi, amelyre a leghamarabb tud megoldást találni: beszélni akart lord Baelish-sel, ki akarta fürkészni a szándékait Lyannát illetően.
Gondolatai a leány körül forogtak, míg a vár felé bandukolt máris sajgó lábbal. Lyannát kivételesen ragaszkodó természetnek ismerte meg, olyan hölgynek, aki, ha valakit a szívébe zár, azt nem lehet egykönnyen kitépni onnan. Olyannyira odaadóan, feltétel nélkül tudott bízni és szeretni, hogy Tyrion szíve belesajdult. Hiszen előbb vagy utóbb valaki visszaél ezzel, az pedig lerántja majd a leplet a lány szeme elől, Tyrion pedig rettentően féltette ettől. Ugyanakkor kissé irigyelte is Lyannát e képessége miatt. Ő maga senkiben sem bízott, az élet megtanította rá, hogy nem szabad. Egyedül talán a bátyjában, mert Jaime volt az egyetlen, aki feltétel nélkül szerette. Ám egyszer régen ő is elárulta, azt pedig a törpe nem tudta feledni.
Tyrion eddig úgy sejtette, hogy Lyanna az édesapja és ikertestvére iránt táplál feltétlen bizalmat. Úgy érezte, a lány őt is nagyon kedveli és tiszteli, s bízik benne – ezt mutatta a tény, hogy nem hitte el, hogy ő küldött bérgyilkost Branre. Ám Tyrion úgy látta, immáron lord Baelish is a lány teljes és odaadó bizalmát élvezi, mintha a meggyilkolt lord Eddard és a távol lévő fivér iránti mélységes hit mind a pénzmesterre irányult volna. És Tyrion túlságosan is jól ismerte már ahhoz a férfit, hogy tudja, fürdőzik a figyelemben, és minél inkább ki fogja használni. Nem értette, Lyanna miért nem látja, hogy Baelish szándékai nem feltétlenül tisztességesek, s ettől elkeseredettnek érezte magát.
Igyekezett azonban félresöpörni a barát aggodalmát, s egy külső szemlélő nézőpontját felölteni, míg a pénzmester felé tartott. Lord Baelish a trónteremből nyíló tárgyalószobában ült, jókora főkönyv fölé görnyedve. Tyrion csöppet sem tapintatos torokköszörüléssel hívta fel magára a figyelmet.
-          Bocsáss meg, hogy megzavarlak, lord Baelish, de halaszthatatlan ügyben szeretnék veled beszélni. Lyanna Starkról volna szó. És a vele kapcsolatos terveidről – vágott bele kertelés nélkül Tyrion.
Tudta, hogy a mézesmázos modor, a beszédbe szőtt kerülőutak Petyr terepe, amiben talán alul is maradna vele szemben, ezért úgy döntött, egyenes lesz és őszinte, amennyire a helyzet engedi. A pénzmester érdeklődve pillantott rá, ám, amint kiejtette Lyanna nevét, különös gyengédség villant át a tekintetén.
-          Csak, mert lady Lyanna botor módon megajándékozott téged értékes barátságával, attól én még nem vagyok köteles megosztani veled a vele kapcsolatos érzéseimet és terveimet – mondta negédesen mosolyogva Petyr.
Tyrion fülét megütötte az érzés szó, emellett az előbbi, különös tekintet is kísértette. Ennyire gátlástalanul és kiválóan hazudna Baelish? Ennyire nem számítana neki, hogy a leány valódi érzéseket táplál iránta? Vagy… Lehetséges volna, hogy a férfi beleszeretett Lyannába? Éppen ő, az érdekember, az önzőség mintapéldánya? Sebezhetővé tenné magát azzal, hogy szerelmes lesz? Tyrion nem tudta eldönteni. Fürkésző tekintettel figyelte Petyrt, a férfi pedig csak mosolygott, azzal a szenvtelen, idegtépő, vérlázítóan megnyerő félmosolyával.
-          Inkább örömet kellene érezned. Ha az istenek kegyesek hozzánk, hamarosan mindketten megnősülünk. Sőt, mi több, rokonok leszünk – mondta Petyr, miközben felemelkedett a székből, s porfelhőt felszabadítva becsapta a főkönyvet.
-          Miket hordasz itt össze, Baelish?

-          Ó, lehetséges volna, hogy még nem tudsz róla? – Petyr tekintete perverz örömmel csillant meg. – Gondolom, sejted, hogy akárhogy is próbálod megakadályozni, a végén nőül veszem az édes Lyannát. Te pedig jelen állás szerint a bájos, ifjú Sansa hites ura leszel. Ami azt jelenti, hogy egy családot fogunk alkotni, te és én. Nem csodálatos? – mosolygott Petyr, majd a súlyos főkönyvet a hóna alá csapva magára hagyta a hírtől letaglózottan megdermedt Tyriont. 
Vélemények:

3 megjegyzés:

  1. Drága Lyanna!
    Úristen, szavakat sem találok, annyira jóra sikeredett ez a rész (is). Tyrion az egyik kedvenc szereplőm a sorozatban, és te annyira élethűen ábrázolod a figuráját a blogban is, hogy szinte már rajongok érte. Nagyon örültem, hogy az ő szemszögét olvashattam.
    Azonban sajnálom szegényt, mert olyan házasságba kényszerül, amit sem ő, sem pedig leendő hitvese nem akar... végre boldog lehetett volna Shae oldalán, de azok a fránya Lannisterek mindenhol keresztbe tesznek neki.. :/ :(
    Mindenesetre, imádtam ezt a fejezetet, remélem, minél hamarabb jön a folytatás. Siettetni nem foglak, tudom, milyen nehéz igényes részt írni. :D
    Puszil, Gin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gin!
      Nagyon boldog vagyok, hogy tetszett a rész, hát még ha tudnád, hogy milyen jól estek a szavaid! :) Megígérhetem, hogy lesz még Tyrion-szemszög :)
      Hát igen, sajnos a Lannisterek senkivel sem kegyesek, még a saját vérükkel sem...
      Igyekszem a következő résszel, ígérni már nem ígérek, mert úgyis megszegném :D Mindenesetre Robb-fejezet lesz :)
      köszönöm, hogy írtál! <3
      Lyanna

      Törlés
    2. Robb-fejezet!!! <3 Már várom! :)

      Törlés

xy