2015. március 21., szombat

3. fejezet - Lyanna

Sziasztok, kedves Olvasóim, Látogatóim! 
Ahogy ígértem, itt a 3. fejezet. Remélem, tetszeni fog Nektek Lyanna szemszöge - hiszen mégiscsak ő a főszereplőm, és ez az első fejezete, úgyhogy nagyon izgulok a véleményetek miatt! :) Úgyhogy kérlek, fejtsétek ki a véleményeteket kommentben, pipáljatok, új idetévedőknek is nagyon-nagyon örülök. 
A szavazás pedig a 4. fejezetről is döntött: ezúttal egy Jon-rész fog érkezni, hála Nektek! :) 


Lyanna, ahogy pej kancája nyergéből figyelte apja és fivérei távozását, úgy érezte, mégis inkább a véres kivégzést választaná Theon Greyjoy társasága helyett. Apja fogadott fia ugyanis nem mulasztotta el egyetlen alkalommal sem rávillogtatni pimasz mosolyát és éhes tekintetét. Most is úgy feszített mellette fekete paripája hátán, mintha a hites ura volna! Olyan elégedetten nézett a távozók után, mintha bizony soha vissza nem térő alkalom kínálkozna a számára Lyannával.
A leánynak nem akaródzott a várban maradni septa Mordane és a kényeskedő Sansa társaságában, ezért kapva kapott a kaland lehetőségén. Csak, amikor megtudta, hogy édesapja nem szánja lányai szemének a Falról dezertált fekete testvér halálát, kezdte kevésbé jó ötletnek tartani a kilovaglást. Amikor pedig Ned – Arya napokig tartó duzzogásnak eredményeként − felajánlotta, hogy elkísérhetik őket, s Theon felügyelete alatt kószálhatnak, míg ő végez kellemetlen feladatával, elment a kedve az egész kalandozástól. 
Nem fűlött túlságosan a foga ahhoz, hogy elviselje Theon pillantásait és bizalmaskodó suttogását túlságosan közel a füléhez. Néha halálra rémült, mert úgy hitte, édesapja a Greyjoy fiúnak szánja őt. Noha Theon küllemét illetően nem akadt kifogásolnivalója, a jellemében már annál inkább. Még önmagát is megfeddte, amiért ez az ellenérve, ám így érzett: a fiút alig-alig látta könyvvel a kezében. Theon imádott a Vas szigetekről mesélni neki, ám amikor Lyanna a kisebb házak történelméről szóló eszmecserébe fogott, a fiú csak nézett rá csibészes mosollyal, ezzel palástolván hiányosságait. Ezzel együtt Theon kinevette őt, amiért rajongott a mesterek hosszú értekezéseiért a gyógyító füvekről, s azon pedig végképp jól mulatott, amikor Lyannát egy hősi ballada olvasgatása közben érte – a leány nem vetette meg ugyanis az ilyesmit. Ám Sansával ellentétben tisztában volt vele, hogy amit olvas, erősen kiszínezett lenyomata a valóságnak.
Apjának nem merte elmondani, miért ágál Theon ellen. Arya még kicsi volt hozzá, hogy meghallgassa ebbéli félelmeit, s amikor Sansának próbálta elmondani, húga felnőttesen nézett rá, s közölte, édesapjuk döntését el kell fogadniuk, s neki szerető feleségként kell a férje mellett állnia, bárki legyen is az. Lyanna fő bizalmasával, Robbal is megosztotta aggályait, de bátyja nem mutatkozott segítőkésznek, kedvenc időtöltése volt ugyanis részletes képet festeni húga számára a Greyjoyok kopár, barátságtalan, hideg és nedves birodalmáról.
Így Lyanna nem akart kilovagolni a csapattal, inkább vállalta volna, hogy Sansa hárfajátékát hallgatja, vagy leendő szőke hercegéről szóló ömlengéseit. De Theon pimasz megjegyzése arról, hogy talán a bátorság csak a Stark-ház férfi tagjaira jellemző, felpaprikázta. Lobbanékony természetének átkaként tehát csak azért is részt akart venni a kis kiránduláson, de bánta már elhamarkodott és kihívó válaszát, amit a fiúnak adott. Ám a megfutamodás sem jellemző a rémfarkascímer viselőire. Kénytelen volt tehát Theon oldalán figyelni, ahogy apja és fivérei eltűnnek a távolban. Sokkal szívesebben lovagolt volna Robb oldalán, hogy fivére szőrmés bundájába rejtse az arcát, míg apjuk végrehajtja az ítéletet.  Arya már le is ugrott pónija nyergéből, és felfedezőútra indult, Lyanna pedig kis híján nyakát törte, úgy sietett követni őt. Lesöpörte a derekáról Theon kezét, mert a fiú máris segíteni akart a leszállásban, azután már szaladt is húga után.
Arya talált egy hosszú, hajlékony botot, ezt tartotta a kezében, és láthatatlan ellenséggel harcolt erősen koncentrálva. Néha felszökkent, és a botot meglendítve csapott a csupasz, jeges faágak közé, minek következtében jégkristályok hulltak szerteszét. A haja hamarosan csillogott tőlük, mintha megannyi apró koronát viselne. Dühösen csapott egy vastag fa törzsére, amitől a bot kettétört. A kezében maradt darabot szorongatta dacosan, aztán megpördült, és Lyannával találta magát szemben. A lány eddig egy fatörzsnek dőlve figyelte húga dühkitörését. Lyanna megértően mosolygott rá: sejtette, miért ilyen dacos még mindig a húga. Arya azonban nem volt kedveskedő kedvében.
-       Mérföldekről hallottam, hogy jössz! Meg kell tanulnod lopakodni, különben sosem fogsz tudni elrejtőzni Theon elől! – korholta komolyan a nővérét.
-    Miért kéne elrejtőznie előlem? – szólalt meg Lyanna mögött a fiú, aki ekkor bukkant ki a fák közül, s éppen meghallotta a kislány mondatát.
-    Hogy ne lássa a ronda képedet! – feleselt Arya, aztán már ott sem volt, fürgén és meglepően halkan szaladt.
Lyanna nevetve nézett utána, aztán pimasz tekintettel lesett hátra Theonra. Majd, mielőtt a fiú bármit mondhatott volna, már sietett is a húga nyomait követve. A friss, hűs levegő jótékonyan hatott rá, s a meleg bundába burkolózva egyáltalán nem fázott. Egy pillanatig még az sem zavarta, hogy Theon bizonyára ott van a közelében, és falja a teste látványát, mintha le akarná a puszta pillantásával fejteni róla a vastag ruhákat. 
Miután beérte Aryát, kószáltak egy ideig a fák között, aztán Lyanna egy félig fagyott vízmosásra bukkant. Mielőtt Theon felkiálthatott volna, hogy ne tegyék, a két lány már ügyesen, viháncolva szánkázott a jeges talajon, s csak a kiszáradt, félig fagyott folyómederben álltak meg zihálva. 
-          Odanézz! – kiáltott fel Lyanna, és egy jókora, sötétlő halomra mutatott.
Arya máris indult, mit sem törődve Theon figyelmeztetéseivel. De mivel a fiú még csak félúton járt lefelé, s igencsak csúszkált-botladozott, nem állíthatta meg. A halom felé lépdelt, Lyanna szorosan a nyomában. Ahogy közelebb hajoltak, egyszerre akadt el a lélegzetük.
-   Ez bámulatos! – suttogta áhítattal Lyanna. - Gyere már, Theon, ezt neked is látnod kell! – kiáltott hátra izgatottan a fiúnak, egészen megfeledkezve vegyes érzelmeiről.
Az, amit Lyanna távolról nem ismert fel, egy holt rémfarkas volt. A kifejlett, félig már megfagyott példány körül hat apró, nyivákoló kölyök tekergőzött. Lyanna elnyílt ajkakkal nézte a hatalmas állatot, amelyet már hosszú évtizedek óta nem látott élő ember – hiszen a mendemondák szerint a rémfarkasok már réges-rég kihaltak.
A lány letérdelt. Az egyik kis jószág a kezéhez botladozott, és nyalogatni kezdte. Lyanna felnevetett: a kölyök érdes, rózsaszínű nyelve csiklandozva a kezét. Mosolyogva tette le maga mellé a szőrmekesztyűit, és az ölébe vette az apróságot, hogy jobban megnézze.
Mire Theon odalépett hozzájuk, Lyanna javában dédelgette a karjában a hamuszürke kisfarkast, ajkán ellágyult mosoly játszott. Arya pedig a hóban feküdt, és kacagva hagyta, hogy a többi kis rémfarkas rajta mászkáljon.
-   Jobb lenne, ha letennéd, Lyanna! Arya, te pedig állj fel onnan! Apátok kitekeri a nyakam, ha megsebeznek benneteket – szólt közbe Theon a kezét tördelve.
-     Akkor végképp nem fogom abbahagyni! – vigyorgott fel a fiúra Arya pimaszul.
Theon bosszúsan s némileg gondterhelten fújtatott, Lyanna azonban jót kuncogott, majd tovább becézgette a farkast, miközben szemügyre vette a többi állatot is.
-     Nézzétek, az lesz Robbé. Pont olyan, mint az enyém. – Mosolyogva simogatta meg a valamivel nagyobb, de a megszólalásig megegyező példányt, ami még a földön tekergőzött testvérei között, közben ügyesen tartotta azt, amelyet magának szemelt ki.
-    Ebből baj lesz, lehet, hogy betegek. Ki tudja, miért pusztult el az anyjuk – aggodalmaskodott Theon, de azért ő is közelebb jött, és szemügyre vette az állatokat.
-   Dehogy betegek, nézd, milyen fényes a bundájuk, csillog a szemük! – mutatta Lyanna az ölében dédelgetett jószágot. – Különben is, a Starkok címerállata a rémfarkas, szépen is néznénk ki, ha megsebeznének vagy megbetegítenének bennünket.
Theon vitába szállt volna, de túl bájosnak találta így a lányt, s mi tagadás, élvezte is, hogy ezúttal nem komolyan veszekszik vele. Így hát nem szólt, csak nézte a lányokat a farkasokkal. Lyanna látta az elégedettséget a fiú arcán, de nem törődött vele. Túlságosan lefoglalta a farkas, akit Alysanne-nak keresztelt el magában.
 Nem sokkal később patadobogás, kiáltozás hangzott fel, s kisvártatva a vízmosás tetején felbukkant Ned s a fiai, a következő pillanatban pedig már a fiúk is lebotladoztak a lejtőn, s megkaparintották a nekik leginkább tetsző farkast. Lyanna összemosolygott a bátyjával, aki ösztönösen azt a farkast választotta magának, amelyet már ikertestvére is kinézett neki.
-    Apa, ugye megtarthatjuk őket? – nézett fel ültéből Bran.
Robb és a lányok könyörgő pillantásokat lövelltek felé. Ned sóhajtott, és bólintott, kikötvén, hogy mindenki a maga állatáért felelős, nekik kell kordában tartani őket. Ám ebbe a gyerekek egymást túlkiabálva egyeztek bele. Csak Jon állt ott szomorkásan, kitaszítva, mint mindig. Ám, amikor szedelődzködni kezdtek, felnyalábolva Arya, Rickon és Sansa farkasát is, Jon a hóban rábukkant még egy kölyökre. Kisebbnek a többinél, s a bundája fehérebb volt a hónál. Vörös szemei éberen vizslatták Jont. Lyanna izgatottan nézett fattyú testvérére, és közelebb lépett.
-     Milyen gyönyörű, igazán különleges! Illik hozzád, Jon – mosolygott a fiúra.
-   Na, látod, te sem maradsz farkas nélkül, Havas! – veregette meg a vállát Theon hamiskásan mosolyogva, miközben megmászták a lejtőt, Jon pedig a kezében tartotta a hófehér példányt.
A lovak nyugtalanul kapálták a fagyos földet – nem szoktak hozzá a rémfarkasok szagához. Lyanna a kancája mellé lépett, s nemes egyszerűséggel az állat orra alá dugta a halkan nyivákoló rémfarkast. Módszere bevált: a ló némi szaglászás után szokásos nyugalma közepette engedte, hogy Lyanna felpattanjon a nyergébe, ölében a farkassal.
A lány ellágyultan hagyta, hogy az állat apró, de tűhegyes fogaival rágja a kezét, és halkan becézgette. Robb mellélovagolt.
-    Hihetetlen, hogy rémfarkasokra bukkantunk! Ugyan melyik család büszkélkedhet azzal, hogy a saját címerállata üget az oldalán? – Robb felszabadultan kacagott. – Szürke Szélnek neveztem el, hogy tetszik?
-   Nagyon szép név! – Lyanna szélesen mosolyogva bólogatott. – Én Alysanne-nak kereszteltem el őt.
-    Egy Targaryen királyné farkasbőrben? – tréfálkozott Robb.
-    Tudom, kicsit talán furcsa, de nekem nagyon tetszik. Olyan királyi jelenség lesz majd, ha felnő, mint amilyen Alysanne volt a legendák szerint – jósolta büszkén Lyanna.
A bátyja csak mosolygott rajta, és összeborzolta a haját, mint annyiszor, mikor még kicsik voltak. S a leány ezúttal is úgy felelt, ahogy mindig: nevetve tiltakozott, s próbálta eltolni Robb kezét. Tréfálkozva lovagoltak be Deres falai közé.
Catelyn el volt bűvölve a rémfarkasoktól, s ahogyan ellágyultan nézett rájuk, nagyon hasonlított legidősebb leányára. Még azért sem szólt egy rossz szót sem, amiért a gyerekek a nagyterembe is magukkal hozták a farkasokat, s a vacsora közben az állatok ott tekergőztek a lábaiknál, vagy éppen az ölükben szuszogtak a lopva nekik adott, finom falatoktól elpilledve.
Lyanna ábrándosan mosolygott, miközben Alysanne selymes, hamuszín bundáját fésülgette az ujjaival. A kölyök eközben egy csontot rágcsált jóízűen, s láthatóan igazán jól érezte magát újdonsült gazdája ölében. Lyanna összemosolygott Robbal, aki újra kisfiúnak tűnt, ahogy Szürke Szélt dögönyözte.
Az idillt édesapjuk egyik embere törte meg, aki egy követtel az oldalán lépett be a terembe, s egyenesen Nedhez sietett. Lyanna ujjai megálltak Alysanne bundájában. Szemöldökét ráncolva figyelte, amint apja távozik a férfiakkal a hátsó ajtón át. Hiába erőltette a szemét, nem tudta kivenni, milyen címert visel a férfi. Jelentőségteljes pillantást váltott Robbal – tudta, attól a perctől fogva fivére sem tud majd a vacsorára és újdonsült kedvencére összepontosítani.
Mindketten igen kíváncsiak voltak, így Lyanna rögvest gondolkodni kezdett azon, vajon ki küldhette a követet, s milyen célból. A képzelete szárnyalt, s máris színes történetet kanyarított. Az idegen férfiú bizonyára azért jött, hogy magával vigye őt egy távoli helyre, ahol már várja őt kellőképpen mogorva, ámde elképesztően okos leendő férje, akivel viszontagságos utat járnak be, mire egymáséi lesznek. Hiszen hites ura meglehetősen magának való ember, s időbe telik, mire megtörik érzelmei súlya alatt. Sansával ellentétben ő nem holmi kényeskedő lovagról ábrándozott, hanem egy sziporkázó elméjű férfiról, akivel éjszakába nyúlóan beszélgetnek majd a történelemről, az irodalomról, s minden efféléről. Talán a követ végre elviszi őt az elképzelt urához.
Néhanapján megengedett magának efféle, meglehetősen gyerekes gondolatokat is, amiket természetesen gondosan titkolt mindenki előtt. Hasonló ábrándjai miatt gyakorta korholta Sansát, ám titkon átérezte húga képzelgéseit.
Nagyot sóhajtott, s tovább simogatta Alysanne fényes bundáját – a kisfarkas ugyanis orrával bökdöste a kezét, jelezve, hogy továbbra is igényt tart a kényeztetésre. Lyanna aznap este még sokáig szövögette álmait a férfiról, aki ködből és vágyaiból emelkedett elő.
Ám a követ érkezésének valódi okát csak másnap reggel tudta meg, s ő egy csapásra megfeledkezett az ábrándokról. A követ ugyanis azért jött, hogy bejelentse: Robert Baratheon, Westeros királya és udvartartása hamarosan Deresbe érkezik, hogy az ő édesapjával találkozzék.


8 megjegyzés:

  1. Theoooon *.* tudod, hogy imádom, de olyan szomorú lettem, hogy Lyanna nem viszonozza a fiú kéjes pillantasait. Én viszonoznam :'d TEAM THEONNA <3
    Amúgy a fejezet nagyon jó volt, remélem, hogy a kettejük kapcsolata azért majd pozitív irányt fog venni :) siess a következővel, már nagyon várom Jon fejezetét :)
    Ölel; Ariana D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, nagyon köszönöm, hogy írtál! :*
      Örülök,ha tetszett a fejezet, és jaj, ezen még mindig szélesen vigyorgok, hogy már van egy shippelőm is! :D Egyelőre nem árulnék el semmit arról, hogy hogyan fog változni kettejük kapcsolata, de idővel alakul majd, ennyit elmondok :)
      Igyekszem mielőbb hozni a Jon-részt! Várlak vissza!

      Törlés
  2. Szia! :)
    Hát ez a fejezet is nagyon jó lett. Lyannát sikerült teljesen megkedveltetned velem, méghozzá azért, mert én egy kicsit lélekben és gondolkodás módban hasonlítok rá, legalábbis így elsőre. Szóval sikerült vele azonosulnom.
    Amúgy én azt egy picit hiányoltam, hogy a többiek hogyan nevezték el a farkasaikat. Egy olyan kis hasonló leírást a többi kölyökről, mint ami a könyvekben is van, ha jól hiszem Bran szemszögéből.
    Nagyon várom Jon fejezetét! (Egyik kedvencem *.*)
    Puszil, Glamy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen ismét, hogy írtál! :) Nagyon örülök, hogy tetszett neked eddig Lyanna, remélem, ez így is marad. Elárulod, miben érzed a hasonlóságot? :)
      Oh, erre nem is gondoltam, köszi, hogy említed, a következő fejezetben akkor mindenképpen megemlítem a farkasokat is!
      Várlak vissza szeretettel! :)

      Törlés
  3. Haha, én is inkább a verést választanám Theon helyett. :D Megértem az álláspontját.
    Néha picit túlírsz, pl. itt: "Greyjoyok kopár, barátságtalan, hideg és nedves birodalmáról." - sok volt ebben a mondatban a jelző. Túl sok mindent próbálsz belezsúfolni olykor a mondatokba, mint itt is. De nem vészes. :)
    Tetszik, hogy így beleszőtted a könyv valós cselekményeit is a történetbe, csak Lyannával. :) Teljesen reális lett volna, ha így történik Martin könyvében is.
    Tetszett Lyanna elképzelése az ideális férfiról, egy ilyen pasi nekem sem jönne rosszul. :3 Eddig szimpatikus nekem a leányzó abszolút. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, most utólag belegondolva, ebben a jelzőhalmozásos észrevételben van valami. Átgondolom :)
      Nagyon örülök, hogy Lyanna szimpatikus, szeretném, ha így is maradna, vagy fokozódna a dolog. Bár nem tervezem, hogy túlnyomó többségben az ő részei legyenek, mégis róla fogunk a legtöbbet megtudni, így szeretném megkedveltetni :)

      Törlés
  4. Jajj! Ez a fejezet eddig a legjobb! Nagyon jó lett, és tetszik, hogy álmodozó, de mégis józan. Csak nem igazán értem, hogy Sansát miért korholja az álmodozásért. Theonnal kapcsolatban teljesen megértem. Viszont lehet, hogy ez csak szerintem ilyen, de Robb és Lyanna úgy kirekesztik a többieket... A többiekről alig derül ki valami.

    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :)
      Azért korholja, mert ő a "nagytesó", és kötelességének érzi :) De ha Sansát korholja, olyankor önmagát is.
      Robb és Lyanna ikertestvérek, ezért ők ketten állnak egymáshoz a legközelebb, de a többiekkel is igen szoros a kapcsolat, ezt próbálom azért érzékeltetni a továbbiakban. :)
      Lyanna

      Törlés

xy