Sziasztok, kedves Olvasóim, Látogatóim!
Ahogy ígértem, itt a 3. fejezet. Remélem, tetszeni fog Nektek Lyanna szemszöge - hiszen mégiscsak ő a főszereplőm, és ez az első fejezete, úgyhogy nagyon izgulok a véleményetek miatt! :) Úgyhogy kérlek, fejtsétek ki a véleményeteket kommentben, pipáljatok, új idetévedőknek is nagyon-nagyon örülök.
A szavazás pedig a 4. fejezetről is döntött: ezúttal egy Jon-rész fog érkezni, hála Nektek! :)
Lyanna,
ahogy pej kancája nyergéből figyelte apja és fivérei távozását, úgy érezte,
mégis inkább a véres kivégzést választaná Theon Greyjoy társasága helyett. Apja
fogadott fia ugyanis nem mulasztotta el egyetlen alkalommal sem rávillogtatni
pimasz mosolyát és éhes tekintetét. Most is úgy feszített mellette fekete
paripája hátán, mintha a hites ura volna! Olyan elégedetten nézett a távozók
után, mintha bizony soha vissza nem térő alkalom kínálkozna a számára Lyannával.
A
leánynak nem akaródzott a várban maradni septa Mordane és a kényeskedő Sansa
társaságában, ezért kapva kapott a kaland lehetőségén. Csak, amikor megtudta,
hogy édesapja nem szánja lányai szemének a Falról dezertált fekete testvér
halálát, kezdte kevésbé jó ötletnek tartani a kilovaglást. Amikor pedig Ned –
Arya napokig tartó duzzogásnak eredményeként − felajánlotta, hogy elkísérhetik
őket, s Theon felügyelete alatt kószálhatnak, míg ő végez kellemetlen
feladatával, elment a kedve az egész kalandozástól.
Nem
fűlött túlságosan a foga ahhoz, hogy elviselje Theon pillantásait és
bizalmaskodó suttogását túlságosan közel a füléhez. Néha halálra rémült, mert
úgy hitte, édesapja a Greyjoy fiúnak szánja őt. Noha Theon küllemét illetően
nem akadt kifogásolnivalója, a jellemében már annál inkább. Még önmagát is
megfeddte, amiért ez az ellenérve, ám így érzett: a fiút alig-alig látta
könyvvel a kezében. Theon imádott a Vas szigetekről mesélni neki, ám amikor
Lyanna a kisebb házak történelméről szóló eszmecserébe fogott, a fiú csak
nézett rá csibészes mosollyal, ezzel palástolván hiányosságait. Ezzel együtt
Theon kinevette őt, amiért rajongott a mesterek hosszú értekezéseiért a
gyógyító füvekről, s azon pedig végképp jól mulatott, amikor Lyannát egy hősi
ballada olvasgatása közben érte – a leány nem vetette meg ugyanis az ilyesmit.
Ám Sansával ellentétben tisztában volt vele, hogy amit olvas, erősen
kiszínezett lenyomata a valóságnak.
Apjának
nem merte elmondani, miért ágál Theon ellen. Arya még kicsi volt hozzá, hogy meghallgassa
ebbéli félelmeit, s amikor Sansának próbálta elmondani, húga felnőttesen nézett
rá, s közölte, édesapjuk döntését el kell fogadniuk, s neki szerető feleségként
kell a férje mellett állnia, bárki legyen is az. Lyanna fő bizalmasával, Robbal
is megosztotta aggályait, de bátyja nem mutatkozott segítőkésznek, kedvenc
időtöltése volt ugyanis részletes képet festeni húga számára a Greyjoyok kopár,
barátságtalan, hideg és nedves birodalmáról.
Így
Lyanna nem akart kilovagolni a csapattal, inkább vállalta volna, hogy Sansa
hárfajátékát hallgatja, vagy leendő szőke hercegéről szóló ömlengéseit. De
Theon pimasz megjegyzése arról, hogy talán a bátorság csak a Stark-ház férfi
tagjaira jellemző, felpaprikázta. Lobbanékony természetének átkaként tehát csak
azért is részt akart venni a kis kiránduláson, de bánta már elhamarkodott és
kihívó válaszát, amit a fiúnak adott. Ám a megfutamodás sem jellemző a
rémfarkascímer viselőire. Kénytelen volt tehát Theon oldalán figyelni, ahogy
apja és fivérei eltűnnek a távolban. Sokkal szívesebben lovagolt volna Robb
oldalán, hogy fivére szőrmés bundájába rejtse az arcát, míg apjuk végrehajtja
az ítéletet. Arya már le is
ugrott pónija nyergéből, és felfedezőútra indult, Lyanna pedig kis híján nyakát
törte, úgy sietett követni őt. Lesöpörte a derekáról Theon kezét, mert a fiú
máris segíteni akart a leszállásban, azután már szaladt is húga után.
Arya
talált egy hosszú, hajlékony botot, ezt tartotta a kezében, és láthatatlan
ellenséggel harcolt erősen koncentrálva. Néha felszökkent, és a botot
meglendítve csapott a csupasz, jeges faágak közé, minek következtében
jégkristályok hulltak szerteszét. A haja hamarosan csillogott tőlük, mintha
megannyi apró koronát viselne. Dühösen csapott egy vastag fa törzsére, amitől a
bot kettétört. A kezében maradt darabot szorongatta dacosan, aztán megpördült,
és Lyannával találta magát szemben. A lány eddig egy fatörzsnek dőlve figyelte
húga dühkitörését. Lyanna megértően mosolygott rá: sejtette, miért ilyen dacos
még mindig a húga. Arya azonban nem volt kedveskedő kedvében.
- Mérföldekről hallottam, hogy jössz! Meg
kell tanulnod lopakodni, különben sosem fogsz tudni elrejtőzni Theon elől! – korholta
komolyan a nővérét.
- Miért kéne elrejtőznie előlem? – szólalt
meg Lyanna mögött a fiú, aki ekkor bukkant ki a fák közül, s éppen meghallotta
a kislány mondatát.
- Hogy ne lássa a ronda képedet! –
feleselt Arya, aztán már ott sem volt, fürgén és meglepően halkan szaladt.
Lyanna
nevetve nézett utána, aztán pimasz tekintettel lesett hátra Theonra. Majd,
mielőtt a fiú bármit mondhatott volna, már sietett is a húga nyomait követve. A
friss, hűs levegő jótékonyan hatott rá, s a meleg bundába burkolózva egyáltalán
nem fázott. Egy pillanatig még az sem zavarta, hogy Theon bizonyára ott van a
közelében, és falja a teste látványát, mintha le akarná a puszta pillantásával
fejteni róla a vastag ruhákat.
Miután
beérte Aryát, kószáltak egy ideig a fák között, aztán Lyanna egy félig fagyott
vízmosásra bukkant. Mielőtt Theon felkiálthatott volna, hogy ne tegyék, a két
lány már ügyesen, viháncolva szánkázott a jeges talajon, s csak a kiszáradt,
félig fagyott folyómederben álltak meg zihálva.
-
Odanézz! – kiáltott fel Lyanna, és egy
jókora, sötétlő halomra mutatott.
Arya
máris indult, mit sem törődve Theon figyelmeztetéseivel. De mivel a fiú még
csak félúton járt lefelé, s igencsak csúszkált-botladozott, nem állíthatta meg.
A halom felé lépdelt, Lyanna szorosan a nyomában. Ahogy közelebb hajoltak,
egyszerre akadt el a lélegzetük.
- Ez bámulatos! – suttogta áhítattal
Lyanna. - Gyere már, Theon, ezt neked is látnod kell! – kiáltott hátra
izgatottan a fiúnak, egészen megfeledkezve vegyes érzelmeiről.
Az,
amit Lyanna távolról nem ismert fel, egy holt rémfarkas volt. A kifejlett,
félig már megfagyott példány körül hat apró, nyivákoló kölyök tekergőzött. Lyanna
elnyílt ajkakkal nézte a hatalmas állatot, amelyet már hosszú évtizedek óta nem
látott élő ember – hiszen a mendemondák szerint a rémfarkasok már réges-rég
kihaltak.
A
lány letérdelt. Az egyik kis jószág a kezéhez botladozott, és nyalogatni
kezdte. Lyanna felnevetett: a kölyök érdes, rózsaszínű nyelve csiklandozva a
kezét. Mosolyogva tette le maga mellé a szőrmekesztyűit, és az ölébe vette az
apróságot, hogy jobban megnézze.
Mire
Theon odalépett hozzájuk, Lyanna javában dédelgette a karjában a hamuszürke
kisfarkast, ajkán ellágyult mosoly játszott. Arya pedig a hóban feküdt, és
kacagva hagyta, hogy a többi kis rémfarkas rajta mászkáljon.
- Jobb lenne, ha letennéd, Lyanna! Arya, te
pedig állj fel onnan! Apátok kitekeri a nyakam, ha megsebeznek benneteket –
szólt közbe Theon a kezét tördelve.
- Akkor végképp nem fogom abbahagyni! –
vigyorgott fel a fiúra Arya pimaszul.
Theon
bosszúsan s némileg gondterhelten fújtatott, Lyanna azonban jót kuncogott, majd
tovább becézgette a farkast, miközben szemügyre vette a többi állatot is.
- Nézzétek, az lesz Robbé. Pont olyan,
mint az enyém. – Mosolyogva simogatta meg a valamivel nagyobb, de a
megszólalásig megegyező példányt, ami még a földön tekergőzött testvérei
között, közben ügyesen tartotta azt, amelyet magának szemelt ki.
- Ebből baj lesz, lehet, hogy betegek. Ki
tudja, miért pusztult el az anyjuk – aggodalmaskodott Theon, de azért ő is
közelebb jött, és szemügyre vette az állatokat.
- Dehogy betegek, nézd, milyen fényes a
bundájuk, csillog a szemük! – mutatta Lyanna az ölében dédelgetett jószágot. –
Különben is, a Starkok címerállata a rémfarkas, szépen is néznénk ki, ha
megsebeznének vagy megbetegítenének bennünket.
Theon
vitába szállt volna, de túl bájosnak találta így a lányt, s mi tagadás, élvezte
is, hogy ezúttal nem komolyan veszekszik vele. Így hát nem szólt, csak nézte a
lányokat a farkasokkal. Lyanna látta az elégedettséget a fiú arcán, de nem
törődött vele. Túlságosan lefoglalta a farkas, akit Alysanne-nak keresztelt el
magában.
Nem sokkal később patadobogás, kiáltozás
hangzott fel, s kisvártatva a vízmosás tetején felbukkant Ned s a fiai, a
következő pillanatban pedig már a fiúk is lebotladoztak a lejtőn, s
megkaparintották a nekik leginkább tetsző farkast. Lyanna összemosolygott a
bátyjával, aki ösztönösen azt a farkast választotta magának, amelyet már
ikertestvére is kinézett neki.
- Apa, ugye megtarthatjuk őket? – nézett
fel ültéből Bran.
Robb
és a lányok könyörgő pillantásokat lövelltek felé. Ned sóhajtott, és bólintott,
kikötvén, hogy mindenki a maga állatáért felelős, nekik kell kordában tartani
őket. Ám ebbe a gyerekek egymást túlkiabálva egyeztek bele. Csak Jon állt ott
szomorkásan, kitaszítva, mint mindig. Ám, amikor szedelődzködni kezdtek,
felnyalábolva Arya, Rickon és Sansa farkasát is, Jon a hóban rábukkant még egy
kölyökre. Kisebbnek a többinél, s a bundája fehérebb volt a hónál. Vörös szemei
éberen vizslatták Jont. Lyanna izgatottan nézett fattyú testvérére, és közelebb
lépett.
- Milyen gyönyörű, igazán különleges!
Illik hozzád, Jon – mosolygott a fiúra.
- Na, látod, te sem maradsz farkas nélkül,
Havas! – veregette meg a vállát Theon hamiskásan mosolyogva, miközben
megmászták a lejtőt, Jon pedig a kezében tartotta a hófehér példányt.
A
lovak nyugtalanul kapálták a fagyos földet – nem szoktak hozzá a rémfarkasok
szagához. Lyanna a kancája mellé lépett, s nemes egyszerűséggel az állat orra
alá dugta a halkan nyivákoló rémfarkast. Módszere bevált: a ló némi szaglászás
után szokásos nyugalma közepette engedte, hogy Lyanna felpattanjon a nyergébe,
ölében a farkassal.
A
lány ellágyultan hagyta, hogy az állat apró, de tűhegyes fogaival rágja a
kezét, és halkan becézgette. Robb mellélovagolt.
- Hihetetlen, hogy rémfarkasokra
bukkantunk! Ugyan melyik család büszkélkedhet azzal, hogy a saját címerállata
üget az oldalán? – Robb felszabadultan kacagott. – Szürke Szélnek neveztem el,
hogy tetszik?
- Nagyon szép név! – Lyanna szélesen
mosolyogva bólogatott. – Én Alysanne-nak kereszteltem el őt.
- Egy Targaryen királyné farkasbőrben? –
tréfálkozott Robb.
- Tudom, kicsit talán furcsa, de nekem
nagyon tetszik. Olyan királyi jelenség lesz majd, ha felnő, mint amilyen Alysanne
volt a legendák szerint – jósolta büszkén Lyanna.
A
bátyja csak mosolygott rajta, és összeborzolta a haját, mint annyiszor, mikor
még kicsik voltak. S a leány ezúttal is úgy felelt, ahogy mindig: nevetve
tiltakozott, s próbálta eltolni Robb kezét. Tréfálkozva lovagoltak be Deres falai
közé.
Catelyn
el volt bűvölve a rémfarkasoktól, s ahogyan ellágyultan nézett rájuk, nagyon
hasonlított legidősebb leányára. Még azért sem szólt egy rossz szót sem, amiért
a gyerekek a nagyterembe is magukkal hozták a farkasokat, s a vacsora közben az
állatok ott tekergőztek a lábaiknál, vagy éppen az ölükben szuszogtak a lopva
nekik adott, finom falatoktól elpilledve.
Lyanna
ábrándosan mosolygott, miközben Alysanne selymes, hamuszín bundáját fésülgette
az ujjaival. A kölyök eközben egy csontot rágcsált jóízűen, s láthatóan igazán
jól érezte magát újdonsült gazdája ölében. Lyanna összemosolygott Robbal, aki
újra kisfiúnak tűnt, ahogy Szürke Szélt dögönyözte.
Az
idillt édesapjuk egyik embere törte meg, aki egy követtel az oldalán lépett be
a terembe, s egyenesen Nedhez sietett. Lyanna ujjai megálltak Alysanne
bundájában. Szemöldökét ráncolva figyelte, amint apja távozik a férfiakkal a
hátsó ajtón át. Hiába erőltette a szemét, nem tudta kivenni, milyen címert
visel a férfi. Jelentőségteljes pillantást váltott Robbal – tudta, attól a
perctől fogva fivére sem tud majd a vacsorára és újdonsült kedvencére
összepontosítani.
Mindketten
igen kíváncsiak voltak, így Lyanna rögvest gondolkodni kezdett azon, vajon ki
küldhette a követet, s milyen célból. A képzelete szárnyalt, s máris színes
történetet kanyarított. Az idegen férfiú bizonyára azért jött, hogy magával
vigye őt egy távoli helyre, ahol már várja őt kellőképpen mogorva, ámde
elképesztően okos leendő férje, akivel viszontagságos utat járnak be, mire
egymáséi lesznek. Hiszen hites ura meglehetősen magának való ember, s időbe
telik, mire megtörik érzelmei súlya alatt. Sansával ellentétben ő nem holmi
kényeskedő lovagról ábrándozott, hanem egy sziporkázó elméjű férfiról, akivel
éjszakába nyúlóan beszélgetnek majd a történelemről, az irodalomról, s minden
efféléről. Talán a követ végre elviszi őt az elképzelt urához.
Néhanapján
megengedett magának efféle, meglehetősen gyerekes gondolatokat is, amiket
természetesen gondosan titkolt mindenki előtt. Hasonló ábrándjai miatt gyakorta
korholta Sansát, ám titkon átérezte húga képzelgéseit.
Nagyot
sóhajtott, s tovább simogatta Alysanne fényes bundáját – a kisfarkas ugyanis
orrával bökdöste a kezét, jelezve, hogy továbbra is igényt tart a
kényeztetésre. Lyanna aznap este még sokáig szövögette álmait a férfiról, aki
ködből és vágyaiból emelkedett elő.
Ám
a követ érkezésének valódi okát csak másnap reggel tudta meg, s ő egy csapásra
megfeledkezett az ábrándokról. A követ ugyanis azért jött, hogy bejelentse:
Robert Baratheon, Westeros királya és udvartartása hamarosan Deresbe érkezik,
hogy az ő édesapjával találkozzék.
Theoooon *.* tudod, hogy imádom, de olyan szomorú lettem, hogy Lyanna nem viszonozza a fiú kéjes pillantasait. Én viszonoznam :'d TEAM THEONNA <3
VálaszTörlésAmúgy a fejezet nagyon jó volt, remélem, hogy a kettejük kapcsolata azért majd pozitív irányt fog venni :) siess a következővel, már nagyon várom Jon fejezetét :)
Ölel; Ariana D.
Kedves, nagyon köszönöm, hogy írtál! :*
TörlésÖrülök,ha tetszett a fejezet, és jaj, ezen még mindig szélesen vigyorgok, hogy már van egy shippelőm is! :D Egyelőre nem árulnék el semmit arról, hogy hogyan fog változni kettejük kapcsolata, de idővel alakul majd, ennyit elmondok :)
Igyekszem mielőbb hozni a Jon-részt! Várlak vissza!
Szia! :)
VálaszTörlésHát ez a fejezet is nagyon jó lett. Lyannát sikerült teljesen megkedveltetned velem, méghozzá azért, mert én egy kicsit lélekben és gondolkodás módban hasonlítok rá, legalábbis így elsőre. Szóval sikerült vele azonosulnom.
Amúgy én azt egy picit hiányoltam, hogy a többiek hogyan nevezték el a farkasaikat. Egy olyan kis hasonló leírást a többi kölyökről, mint ami a könyvekben is van, ha jól hiszem Bran szemszögéből.
Nagyon várom Jon fejezetét! (Egyik kedvencem *.*)
Puszil, Glamy
Szia!
TörlésKöszönöm szépen ismét, hogy írtál! :) Nagyon örülök, hogy tetszett neked eddig Lyanna, remélem, ez így is marad. Elárulod, miben érzed a hasonlóságot? :)
Oh, erre nem is gondoltam, köszi, hogy említed, a következő fejezetben akkor mindenképpen megemlítem a farkasokat is!
Várlak vissza szeretettel! :)
Haha, én is inkább a verést választanám Theon helyett. :D Megértem az álláspontját.
VálaszTörlésNéha picit túlírsz, pl. itt: "Greyjoyok kopár, barátságtalan, hideg és nedves birodalmáról." - sok volt ebben a mondatban a jelző. Túl sok mindent próbálsz belezsúfolni olykor a mondatokba, mint itt is. De nem vészes. :)
Tetszik, hogy így beleszőtted a könyv valós cselekményeit is a történetbe, csak Lyannával. :) Teljesen reális lett volna, ha így történik Martin könyvében is.
Tetszett Lyanna elképzelése az ideális férfiról, egy ilyen pasi nekem sem jönne rosszul. :3 Eddig szimpatikus nekem a leányzó abszolút. ^^
Hmm, most utólag belegondolva, ebben a jelzőhalmozásos észrevételben van valami. Átgondolom :)
TörlésNagyon örülök, hogy Lyanna szimpatikus, szeretném, ha így is maradna, vagy fokozódna a dolog. Bár nem tervezem, hogy túlnyomó többségben az ő részei legyenek, mégis róla fogunk a legtöbbet megtudni, így szeretném megkedveltetni :)
Jajj! Ez a fejezet eddig a legjobb! Nagyon jó lett, és tetszik, hogy álmodozó, de mégis józan. Csak nem igazán értem, hogy Sansát miért korholja az álmodozásért. Theonnal kapcsolatban teljesen megértem. Viszont lehet, hogy ez csak szerintem ilyen, de Robb és Lyanna úgy kirekesztik a többieket... A többiekről alig derül ki valami.
VálaszTörlésAnna
Örülök, hogy tetszett! :)
TörlésAzért korholja, mert ő a "nagytesó", és kötelességének érzi :) De ha Sansát korholja, olyankor önmagát is.
Robb és Lyanna ikertestvérek, ezért ők ketten állnak egymáshoz a legközelebb, de a többiekkel is igen szoros a kapcsolat, ezt próbálom azért érzékeltetni a továbbiakban. :)
Lyanna