Meghoztam az új fejezetet, ezúttal Eddard Stark szemszögéből. Ez most majdnem 2000 szó, erre nagyon büszke vagyok, mert ez az eddigi leghosszabb rész azok közül, amik már készen vannak.
Nagyon hálás vagyok Nektek továbbra is - a múlt rész óta közel kétszáz oldalmegjelenítést számlál a blog, illetve egy új követőt, akit ezennel szeretettel köszöntök, és remélem, elégedett lesz majd azzal, amit itt olvas! :) Köszönöm továbbá a kedves kommenteket és a pipákat is! Kérlek Titeket, hogyha tetszik a rész (vagy épp nem), ne habozzatok nyomot hagyni, mert annyira jól tudnak esni a szavaitok, hogy nem is tudom elmondani, bearanyozzátok a napjaimat! Természetesen építő jellegű kritikát is szívesen veszek - ebből tanul az ember :)
Jó olvasást!
Deresre
hideg hajnal virradt, a kopasz, didergő fák ágaira vékony jégréteg fagyott,
megcsillant rajtuk a bágyadtan előpislákoló nap sugara. A korai óra dacára az
udvaron, a szürke égbe törő falak között már csattogtak a fakardok – a
legifjabb Starkok már odakint harcoltak, ügyet sem vetvén a csontig hatoló
hidegre, leheletük nyomán fehér felhők lebbentek.
Deres
ura nagy súlyt fektetett fiai alapos kiképzésére, hiszen ő maga is kiváló
harcos volt hajdanán, s úgy vélte, egy jó uralkodó egyben jó katona és hadvezér
is. Azt kívánta, hogy fiai a nyomdokába lépjenek – s a Stark fivérek örömmel
teljesítették apjuk akaratát.
Ned
méltóságteljes, öles léptekkel ment fiai felé, a harc zaja már a falakon belül
elért hozzá. Amint kilépett a szürke égbolt kupolája alá, melynek színe
visszatükröződött a szemeiben, gyönge, de kellemetlenül hideg fuvallat borzolta
össze vállát verdeső, barna haját, melyekbe már ősz szálakat szőtt a sok elmúlt
esztendő. Szorosabbra fogta magán a szőrmét, s rossz előérzet kavarodott fel
benne.
A
kardok csattanása rengeteg emléket idézett fel benne, s az emlékezés folyama
elsodorta tőle a kellemetlen érzést, ami hatalmába kerítette. Szinte maga előtt
látta az ikreket és Jont, amint totyogós kisgyerekként szaladgálnak az udvaron,
kacagásuk pedig felzavarja Luwin mester hollóit. Emlékezett rá, milyen úrihölgy
volt Sansa már akkor, mikor betöltötte harmadik névnapját: a kislány
gesztenyeszín copfját csapkodta a szél, miközben a hatéves Robb, Lyanna és Jon
vadul fogócskáztak, a legkisebb csemete pedig felhúzott orral nézte őket.
Azután az első kardcsapásokra, amiket az alig hét névnapot számlált Robb mért a
szalmával kitömött alakra, a fülében csengett Lyanna büszke nevetése és éljenzése,
ahogy bátyját biztatta, vagy épp Theon Greyjoy utasításait követve tanulja az
íjászat fortélyait. Jól emlékezett Branre, aki minduntalan a lovagokról szóló
meséket követelte mindenkitől, aki hajlandó volt időt szánni rá. Látta maga
előtt Catelyn-t, amint a pár hetes Rickonnal a karján először lement az
udvarra, hogy friss levegőhöz szoktassa a csecsemőt. Ned arcát mosoly ragyogta
be, ahogy eszébe jutott a korához képest mindig is apró és vézna Arya, amint
már négy névnapot számlálva is a fakardokkal játszott, s nem lehetett
elkergetni a gyakorlótérről.
Nem
lepte meg tehát, hogy legkisebb leánygyermekét is odakint találja a küzdő felek
között, ahogy jóformán mindennap. A vézna kislány ádáz dühvel ment ölre egy
szalmabábuval, fivérei ugyanis nem keltek vele birokra, hiába könyörgött nekik
és dacolt velük. Noha a jelenet minden reggel megismétlődött, Arya ugyanolyan
elszántan erősködött fivéreinek, s ők ugyanolyan kitartóan mondtak neki újra és
újra nemet.
Ned
elmosolyodott, ahogy a kócos, barna hajat, fiúruhát, és komor, vicsorgó
arckifejezést viselő lányát nézte. Noha sokszor meggyűlt a baja vele, mégsem
tudott haragudni rá. Három lánya, akár a tűz s a víz, de éppen ezért szerette
őket annyira, s aggódott különösen jövőjük miatt. Főként a harcias Aryát illetően voltak
aggályai… De őszintén remélte, hogy idővel benő a kislány feje lágya, s
megtalálja majd a neki megfelelő utat az életben.
Ahogy
azután fiaira pillantott, mellkasát elöntötte a büszkeség. Jon és Robb már-már
felnőtt férfiak voltak, s ez harcmodorukon is látszott. Komor képpel csattogtak
egymásnak a fakardjaik, ám hol Jon, hol Robb nevette el magát, s ilyenkor ifjú
felnőttekből újra kisfiúvá vedlettek. Ned némileg irigyelte őket
gondtalanságukért, s nosztalgiával gondolt azokra az időkre, mikor ő maga
harcolt ugyanígy Roberttel, akivel fivérekként nevelkedtek. Ám Robert tizenöt
évvel ezelőtt felült a vastrónra, s azóta alig-alig látták egymást, a gondtalan
tréfálkozás pedig mintha egy másik életben történt volna.
Bran
egyszerre tűnt lelkes kisfiúnak és komoly, fiatal férfinek, amint Theonnal
Greyjoy-jal küzdött. A mindig mosolygó fogadott fiú könnyűszerrel hárította
Bran ütéseit, ám a Starkok nem arról híresek, hogy feladják, így a kisfiú is
kitartóan támadott, ügyet sem vetve rá, hogy Theon mindent hárított. Bran
mindenáron lovag szeretett volna lenni, s keményen küzdött az álmáért, erre
pedig kiváló volt az, hogy nálánál tapasztaltabbakkal gyakorolt.
Rickon
még csak hároméves volt, ezért természetesen csak külső szemlélőként vehetett
részt a gyakorlaton. Ám ezúttal szemmel láthatóan csöppet sem érdekelte a
küzdelem: egy jókora hordó tetején ült, harangozott a lábaival, s apró
ólomkatonákat léptetett a térdén. Halkan motyogott közben, részletes történetet
kerekítve a játékharcosok köré. Barna haja a szemébe hullott, így időről időre
felfelé fújt, hogy eltüntesse a kósza tincseket. Ned megmosolyogta a kisfiát,
és szívesen melléült volna a hordóra, hogy együtt játsszanak, ám várta a
kellemetlen kötelesség.
A
fiúk szinte egyszerre néztek apjuk felé, s máris abbahagyták a harcot.
Izgatottan sereglettek Ned köré, nyomukban Ser Rodrik Cassellel, aki tapasztalt
és figyelmes oktatójuk volt, s édesapjuk egyik bizalmasa. Csak Rickon maradt
ott a hordón összekuporodva, s játszott tovább. Ő még nem értette az aznapi
események jelentőségét, nem érdekelte, miért nyüzsögnek annyira a fivérei. Mikor
a fiúk zajosan faggatni kezdték apjukat az indulás időpontját illetően,
megjelentek a lányok is, kikre Deres ura legalább olyan büszke volt, mint
fiaira.
Lyanna
a nembeli különbségek dacára hasonlított ikerbátyjához, Robbhoz, noha nem
kísértetiesen. Főként enyhén féloldalas, csintalan mosolyuk egyezett a
megszólalásig, s gesztusaik. Mindketten a Starkok alacsonyabb termetét
örökölték, de míg Robb szikár volt és erős, addig Lyanna tizenöt esztendős
korára egy fejlett nő domborulatait tudhatta magáénak, dús keblekkel és karcsú
derékkal, kellemesen telt csípővel. Formás, teltkarcsú testét vastag bunda
fedte. Vörös, hullámos haja a vállát verdeste, útközben igyekezett kontyba
kötni a rakoncátlan tincseket. Születésükkor mindkettejük szeme a Starkokra
jellemző acélszürke színben pompázott, ám ez idővel megváltozott. Lyanna barna
szemeit zöld foltok pettyezték, Robb tekintete pedig a távoli tengerek színét
idézte. Robb haja az évek során barnába hajló sötétvörös színű lett, Lyanna
haja azonban élénkvörös maradt, mint születésekor. Különbözőségeik dacára le
sem tagadhatták volna, hogy ikertestvérek.
Lyanna
Robb mellé lépett, és vállára hajtotta a fejét. A fiú szeme mosolygott, ahogy
lenézett alig egy perccel fiatalabb húgára. Theon Greyjoy pajkos mosollyal
hunyorított a legidősebb Stark lány felé, aki azonban kerülte a pillantását.
Nem úgy Arya, aki fiatal kora ellenére tökéletesen átlátta Theon szándékait, és
előszeretettel húzta keresztül a fiú számításait, amelyek Lyanna elcsábítására
irányultak. Szeme szikrákat szórt, ahogy a fiúra nézett, és szigorú grimaszától
összeráncolódott pisze orra. Theon hangosan felnevetett, és csak rázta a fejét.
Arya elégedetten bólintott, és pónijához szaladt lobogó, kócos copfja szinte
úszott utána levegőben. Az állat nyergébe pattant, és szorosan Jon nyomában
kezdett ügetni. Rickont leszámítva Ned valamennyi gyermeke hátasokra szállt, és
kiügetett az erős kőhídon. Ned elnéző mosollyal nézte a jelenetet Theon és Arya
között, aztán maga is nyeregbe pattant, a menet élére vágtatott, s közben
elnehezült a szíve.
Ajkáról
nehéz sóhaj reppent fel, hogy gomolygó, apró felhőként szálljon a lassan
elszürkülő ég felé. Szomorú feladat elé
néztek, ám Ned kiváló édesapa lévén megtiltotta, hogy lányai is lássák, amint
komor munkáját véghezviszi. A szökött fekete testvér kivégzésének csak fiai
lehettek a szemtanúi, hiszen nekik jobban meg kellett edződniük – Ned szerint
legalábbis. Még rá, a látszólag alaposan megkeményedett, szigorú úrra is fájó
hatást tett a kivégzés, nem akarta tehát, hogy lányai ezt lássák.
Ő volt Deres ura, aki senkitől sem félt,
mégis… Lányai és fiai ítélete igenis félelemmel töltötték el, jó apjuk akart
lenni. Aggódott azért, hogy Lyanna másként néz majd rá, noha tudta, hogy apja
keménykezű úr. A látszólag kemény kis harcos Arya is csupán egy hét névnapot
számlált kisleány volt még… Ned nem akarta kitenni a megjegesedett hóba puffanó
levágott fej látványának. Jól tudta, hogy Sansa aznap miért zárkózott a
szobájába, s nem is hibáztatta ezért középső lányát. Ő maga is szívesebben
bízta volna az ítélet végrehajtását másra, de nem lehetett. Ez Deres mindenkori
urának kötelessége, s ő sosem hátrált meg a feladatai elől. Mégis… Nem akart
csalódást okozni a lányainak, de fiainak és önmagának épp azzal okozott volna,
ha nem ő maga cselekszik. Hiszen aki hozza a döntést, az hajtja végre az
ítéletet is. Robb már tudta ezt a leckét, és most Branen volt a sor, hogy
férfivá váljon.
Ned
tehát Theont bízta meg vele, hogy vigyázzon két menthetetlenül kíváncsi lányára
az ítélet végrehajtásakor, akik legalább egy darabon el akarták kísérni őket.
Nevelt fia pimasz mosollyal az arcán kapott az alkalmon. Ned nem nézte ugyan jó
szemmel, ahogy Theon Lyannán legeltette éhes és mindig huncutul csillogó
szemeit, de jelen pillanatban kisebb gondja is nagyobb volt ennél. De
elhatározta, hogy beszél a fiúval arról, hogy ne tápláljon hiú reményeket. Nem
szívesen adta volna a vad és marcona vas embereknek elsőszülött leányát. Ám azt
nem tagadhatta, hogy Theon kiváló íjász, így szükség esetén lányai védelmére
kelhet, így rá merte bízni a gyermekeit, ameddig ő elvégzi a feladatát.
Amikor
közölte ítéletét három lányával, Arya arcán rögvest megjelent a dacos fintor. A
döntés után napokig nem látták, s duzzogva, felhorzsolt karokkal került elő
valahonnan, apjával azonban ezután sem állt szóba. Sansa azonban fennen
hangoztatta, hogy őt csöppet sem érdeklik efféle barbárságok, mint a kivégzés, majd
felszegett állal elvonult suhogó köntösében. Lyanna titkon örült, hogy apjuk
csupán ennyit engedett, s ezt később el is mesélte édesapjának. Bár Sansával
nem értett egyet, hiszen az élet nem hősköltemény. Nekik is meg kell ismerniük
az árnyoldalt. Bár bátrabb és talpraesettebb volt, mint Sansa, ám nem mindig
égett benne az a harcias tűz, ami Aryában. Nem siettette tehát a pillanatot,
hogy a világ gonoszabbik oldalát is megpillantsa, ugyanakkor tudott a létezéséről,
s el is fogadta azt. Ned büszke volt a leányára a felfogása miatt.
Hátrapillantott
az ikrekre, akik halkan beszélgettek és nevetgéltek valamin. Önkéntelenül is
elmosolyodott. Ha teheti, soha nem hagyta volna, hogy Robb és Lyanna elváljanak
egymástól, s főleg tőle, ahogy a többi gyermeke életét is maga akarta
felügyelni. Ám tudta, hogy hamarosan itt az ideje, hogy Lyanna férjhez menjen
egy nemes úrhoz, s egy másik birodalomdarab fölött uralkodjon hitvese oldalán,
s főleg sok egészséges fiút szüljön neki. Robb pedig nőül vesz egy nemes
leányt, aki idővel Deres úrnője lesz mellette, s az új Stark-generáció anyja.
Nehéz
lett a szíve a gondolatra, hogy legidősebb gyermekei kirepülnek. A következő
pillanatban már azért korholta magát, amiért egy apa gondjait dédelgeti egy
vezető problémái helyett. Megrázta a fejét, s kizárólag a rá váró feladatra
készítette a lelkét: a szökött fekete testvér kivégzésére.
A
birtokhatárt jelző fenyőfák őrt álló soráig vágtattak – itt búcsúztak el
Theontól és a lányoktól. Ned oldalát húzta Jég, a hatalmas valyriai acélkard.
Szíve szerint levetette volna, de tudta, azzal nem szabadulna meg a lelkét
nyomó tehertől. Nem nézett vissza a hátrahagyottakra, fiai pillantását is
kerülte, tekintetét mereven előreszegezte. Egyetlen szót ismételt magában
folyvást: kötelesség. A némelykor
áldott, ám legtöbbször átkos fogalom, amely egész életét uralta.
A
fekete testvér szakadt rongyokban térdepelt Ned két embere között. Meg sem
próbált elmenekülni, csak a földet bámulta maga előtt. A lovak lépteinek zajára
lassan felemelte a fejét, és Deres urának szemébe nézett. Eddard még a Robert
oldalán vívott csatákban sem látott ehhez fogható szempárt. A rettegés oly
méllyé és sötétté torzította a tekintetet, mint mocsarassá váló kutat. Ismét
bebizonyosodott tehát a mondás: a dezertőröknek már semmi veszítenivalójuk
nincs ezen a világon. Az azonban nem igaz, hogy nem félnek semmitől.
Ned
leszállt lova nyergéből, s a férfi elé lépett. A pillanat hosszúra nyúlt, míg
egymás szemébe néztek. Azután Ned ajkairól fehér felleg gomolygott az ég felé,
amint megszólalt.
-
Bánod, amit tettél, jóember? Megszegted
szent esküdet. A Fal szolgálatára tetted fel az életed, mégis otthagytad a
testvéreidet, mit sem törődve a kötelességeddel.
-
Nem bánom, uram! A pokolból menekültem
meg. Most már biztonságban vagyok, távol attól a helytől. Szörnyű dolgok
történnek ott, nagyuram. A Fal nem védhet meg bennünket örökké! – A férfi
szemének rettegéstől fénylő tükrét zavarossá tette valami.
Ned
hamarosan rájött, mi: a fekete testvér bizonyára megháborodott. A
végeláthatatlan jég, a csontig hatoló szél, a sovány ételadagok, a női test
melegének hiánya sokak idegeit tépték már cafatokra. Bizonyára ezzel a megtört
emberrel is ez történhetett.
Deres
ura nem kérdezte meg a férfitől, tudja-e, mi vár rá most. A fekete testvér
szinte könyörögve hajtotta fejét a tönkre, s ajkai némán mozogtak. Bizonyára az
isteneihez fohászkodott, még utoljára az életében.
Ned
teleszívta a tüdejét, a jeges levegő átjárta a testét. Előhúzta a kardját a
hüvelyéből, s a magasba emelte. Legszívesebben lehunyta volna a szemét,
miközben lesújt, de a kötelességtudat ismét felülkerekedett. Még utoljára a
fekete testvér szemébe nézett, s abban a pillanatban valamiféle tiszteletet
érzett iránta. Azután Jég lezúdult a levegőt hasítva…
VálaszTörlésJujj de jó! *.* Annyira jó volt megint a történet elejét olvasni és együtt "látni" a Starkokat! Igaz ezúttal a te szemszögedből és nem Martinéból, de jó volt. Amúgy nagyon jól hozod az eredeti karakterek jellemét és ez nagyon jó, de az még jobb, hogy a saját fejedből is érkezik a jellemükbe valami és így még színesebbek lesznek. Imádom! Várom a következőt!
Amugy könyv hűre tervezed vagy lesz amin változtatsz? Mármint gondolok itt a szereplők elhalálozására meg ilyenekre. :D
Jaj, de édes vagy, köszönöm szépen! <3 Nagyon jólesik, hogy mindig azonnal írsz nekem, köszönöm! És a dicséreteket is :) A következő részt is igyekszem mielőbb hozni, az már Lyanna fejezete lesz.
TörlésHát... Többé-kevésbé könyvhű lesz, de van, ami a sorozat alapján. Néhány esemény előbb vagy épp később lesz, mint eredetileg lenne. A szereplők elhalálozásán valószínű,hogy nem fogok változtatni :( Talán egy-két esetben.
Még egyszer köszönöm a kedves szavakat, és várlak vissza továbbra is! :)
Atya. Úr. Isten... Ez egyszerűen csodálatos lett! Mondjuk remélem, hogy Jonnak kicsit több szerepe lesz majd, mert ő az egyik kedvenc szereplőm a sorozatban is, de ez természetesen nem az én döntésem. :D Visszatérve a sztorira, hihetetlenül jól írsz, nem bántam meg, hogy feliratkoztam! ;)
VálaszTörlésSzia!
TörlésNagyon szépen köszönöm a szavaidat, el se hiszed, mennyire jólesnek! :)
Nos, kiírtam oldalt a szavazást a kedvedért, és ha Jon "győz", akkor mindenképpen kap legalább egy fejezetet :)
Várlak vissza! :)
Orsi, egyszerűen csodálatos ez a történet, elolvastam mind a három részt ami eddig fent van, gyorsan értem a végére, de imádtam minden mondatát!
VálaszTörlésLyanna és Robb ( bár a sorozatban egyáltalán nem kedveltem Robbot) nagyon szerethetoek eddig, mégis Jon az aki jobban érdekel.
Remélem még sokszor olvashatok majd róla.
Siess a kovivel és sok sikert <3
Szia!
TörlésJaj, annyira édes vay, hogy elolvastad, és főleg, hogy írtál is, nagyon köszönöm, és a dicséretet is!
Örülök,hogy sikerül megkedveltetnem Robbot, én nagyon szerettem őt a könyvben/sorozatban is :)
Látom, van igény Jonra, ezt semmiképp sem hagyhatom figyelmen kívül, úgyhogy több mint valószínű, hogy az elkövetkezendő fejezetek közül az egyik az övé lesz majd :)
Köszönöm <3
Szia, Orsi!
VálaszTörlésGondolom, emlékszel rám a facebook-os bétázós csoportból. Ugyan nem olvastam még végig mind a három fejezetet, de haladok(kettő már megvan). Azt viszont el kell, hogy mondjam: nagyon tetszenek ezek a kis írások. Tényleg visszaadják az eredeti Trónok harca hangulatot. Bár alapjában véve különösebben nem vagyok oda az eredeti könyvekért, sem ezekért a karakterekért, akiket te itt felhasználtál, de most először érzem azt, hogy némileg együtt tudok érezni ezekkel a szereplőkkel, kicsit közelebb is kerültek hozzám. Adtam neked egyet pipát a "Tetszik"-re.
Szia!
TörlésTermészetesen emlékszem :) Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, és örülök, ha tetszik!
Örülök ,hogy fenntartásaid ellenére mégis sikerül veled kicsit megszerettetni :) Ez mindig nagy öröm nekem. Köszönöm a kommented!
Szia!
VálaszTörlésElnézést, hogy most írok, kicsit elmaradtam az olvasással és a kommenteteléssel, de most pótlom. :)
Nagyon jól elkaptad a jellemeket, szinte láttam magam előtt a szereplőket, igazán vizuálisan fogalmazol. Nem csodálom, hogy Ned aggódik Aryáért :D Bár én a helyében Sansát jobban félteném... Arya legalább tud vigyázni magára. Sansa meg... hát... nem. :D
Remélem, Theon nem fogja valóban megkörnyékezni Lyannát, és marad a csendes bámulásnál. Arya milyen érett, hogy így levágta, mi a helyzet. :)
Lyannáról még nem tudhattunk meg sok mindent, hisz ez Ned szemszöge volt, de tetszik, hogy ő inkább "kevert" jellem, tehát harcias, de józan és széplelkű egyben. Igazi Stark. :)
Na, megyek is tovább. ^^
Luna
Szia!
TörlésUgyan már - nagyon köszönöm, hogy most írsz! :) A dicsérő szavakat pedig pláne :)
Nos, igen... Ned mindhárom lányát félti, csak mindüket másért :D
Örülök, hogy Lyannát igazi Starknak tartod, ez nagyon jólesett most :)
Köszönöm a sok kommentedet és a rám szánt időd! <3
Szia! Ez is nagyon jó lett:) A sorozat/könyv eleje óta rajongtam a Starkokért, így olyan jó most újra együtt látni őket. :)) Remélem, hogy itt jobb sors vár rájuk, mint Martin úr világában:)
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm szépen! :)
Eleinte nekem is a Starkok voltak a kedvenceim, főleg Ned.
Hát, egyelőre nem akarok spoilerezni - tarts velem, és meglátod! ;)
Szia, eddig olvastam, holnap megyek tovább :D nagyon tetszenek a karakterek és a stílusod is :) remélem azért nem csak a Starkok körében fogunk mozogni mert nekem van egy két imádott szereplőm más szálakról is (Daenerys, Triyon pl :-) )
VálaszTörlésVicces nekem azt írja ki 19-e 16:27kor tettem közzé közben pedig 20-a 1:29 van :D
Törlésszia!
Törlésüdvözöllek itt, remélem, továbbra is velem tartasz! :)
Nem, nem csak a Starkok körében fogunk mozogni - már van is fent egy Tyrion fejezet, illetve Dany nincs, de Viserys van, remélem, azért az is tetszik majd! :)
További jó olvasást, tarts velem!
Istenem! Olyan megható, hogy így együtt vannak, tekintve, hogy Mr. Martin történetében mi a folytatás :'(. Nagyon jól megragadtad Ned alakját, nekem is az jött le, hogy ő maga a kötelesség. Nagyon tisztelem őt. Lyanna érdekes, kíváncsi vagyok mi lesz vele. Viszont Theon-t egy kicsit szánalmasnak tartom. Komolyan képes... Áh mindegy is. Arya nagyon jó, hogy hogy levágta a szitut :D
VálaszTörlésCsak így tovább, Anna
Szia!
TörlésÖrülök,hogy úgy érzed, eltaláltam Ned alakját - nem titkolom, hogy ő az egyik kedvencem mind a sorozatban, filmekben, mind itt, a saját sztorimban :)
Remélem, Lyanna tetszik majd a továbbiakban is neked, kíváncsian várom ezzel kapcsolatban (is) a véleményedet!
Hát, Theon olyan, amilyen :D
Köszönöm!
Lyanna